Biciklibotrány: a pécsi postás azt sem tudja, mivel vádolják
2008. május 16. péntek 17:48
Előzmények:
A Magyar Posta Zrt. nemzetközi közbeszerzési eljárás keretében 4.800 kerékpárt, további opciót, illetve öt évre szervizszolgáltatást vásárolt mintegy 1,1 milliárd forint értékben.
Az ügy hátteréről Szűts Ildikó kedden elmondta: pénteken a HVG című hetilap újságírója megkereste a céget kérdéseivel, és ezek alapján olyan információ birtokába jutott, amelyek révén azonnali vizsgálatot rendelt el.
A Magyar Posta vezérigazgatója elmondta: az elmúlt három nap vizsgálata alapján eddig kiderült, alapos a gyanú, hogy a tender közbeszerzési bizottságának elnöke, aki Pécsett a Magyar Posta beosztott munkatársa, jogtalanul juttatott el információt a beszerzésről a későbbi győztes számára a tender kiírása előtt, illetve annak folyamatában. Az eddigi információk szerint a közbeszerzési bizottság elnöke nem munkaidőben járt Szlovéniában a kerékpárgyártónál, a későbbi nyertes szállító, a győri Cronopont Kft.-nél.
Szűts Ildikó tájékoztatása szerint a Magyar Posta az érintett munkatársat a munkavégzés alól felmentette a vizsgálat idejére.
A megvádolt pécsi alkalmazott írásos nyilatkozata:
"Értesítést kaptam arról, hogy a munkaviszonyom felfüggesztésre került, de még a Posta alkalmazottja vagyok, a munkaviszonyom fennáll és tudomásom szerint fegyelmi eljárás sem folyik ellenem, valójában nem is tudom mivel vádolhatna a munkáltatóm. Sok mindent olvastam a sajtóban, amiről még tudomásom sincs. Mindezeket nem szeretném kommentálni. Amit a médiából leképeztem, abban teljesen ártatlannak tartom magam. Amint a helyzet tisztázódik, gondolom, folytatom a munkámat.
A Magyar Postánál beruházás-előkészítési munkatársként dolgozom, egyszerű beosztottként. Sem munkakörömben, sem pedig beszerzési bizottsági tisztségemben nincs döntési jogköröm. A kerékpár beszerzési eljárás előkészítésének során a feladatomból következően széleskörűen tájékozódnom kellett a témát illetően, műszaki szempontok alapján. Ezt igyekeztem a legjobb tudásom szerint meg is tenni.
Gergely László"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...