Tanszéke lehet a nem konvencionális orvoslásnak Pécsett
A javaslat már élvezi az orvosi kari és az igazgatói tanács támogatását, s ha jövő heti ülésén a szenátus is jóváhagyja azt, a tanszék november elsején már megkezdheti munkáját Hegyi Gabriella belgyógyász, foglalkozási-egészségügyi szakorvos vezetésével.Huszár András elmondta: az úgynevezett "komplementer medicina", azaz kiegészítő orvoslás intézeti tanszék feladata, hogy az Európai Unió keretprogramja szellemében kidolgozza az MTA által tudományosan megalapozottnak nyilvánított hagyományos kínai orvoslás, a neurálterápia és a természetgyógyászat manuálterápiás részének...Kevesebb jutott iskolafelújításra

Kedden döntenek Komáromi kizárásáról

Tizedik évét ünnepli a...

Tisztújító küldöttgyűlést...
Mint írják, a küldöttgyűlés ekkor szavaz a kamara elnökéről, az alelnökökről, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Dél-Dunántúli Kereskedelmi és Iparkamara Szövetsége Küldöttgyűlésébe...Kisgyermekre tolatott egy...
Egy lakóház udvarán tolatott a sofőr, közben nem vette észre a mögötte álló gyermeket. A mentősök súlyos sérülésekkel szállították a kórházba a kisgyermeket. A rendőrség eljárást...Lyceum templom: a város is...
"A Magyar Pálos Rend több mint tíz éve átvette az egykor a rend tulajdonában lévő pécsi Lyceum templomot és azóta jelentős erőfeszítéseket tett a páratlan értékű műemlék...Stenczer Béla lett az év...
A British American Tobacco Hungary által alapított „Év Színésze" díjat, amelyet a látogatók évről évre szavazataikkal ítélnek oda egy-egy színésznek, második alakalommal...Szerdán Pécsre érkezik a...
A Sárik Péter Trió saját szerzeményeket játszik, mindhárom tag komponál. Zenéjük dallamos, ritmikus és rendkívül változatos. Koncertjeik sikerei és a közönség lelkes visszajelzései...Már készítik a baranyai rendőröket az EKF-re
A dandártábornok beszámolt arról: az önkormányzat támogatásával a napokban mintegy száz rendőr ült iskolapadba, angol és német nyelvet tanulnak, hogy a rendezvénysorozat kezdetéig "szert tegyenek a megfelelő képességekre" a külföldi vendégekkel való kommunikációhoz.A kurzusok nem a nyelvvizsgákra készítenek fel, a cél a társalgási szint elérése - mondta, megjegyezve: az idegen nyelvi analfabétizmus 2008-ban amúgy sem engedhető meg, valamelyik világnyelvet a rendőröknek is beszélniük kell.Dakos József kitért arra, hogy rendőri vezetők külön tervet készítettek az EKF-fel...Új vallási mozgalmak nyomában az ÉkestÉk
A beszélgetésre, Pécsett a VOKE Vasutas Művelődési Házban kerül sor október 16-án csütörtök este hétkor.Csütörtöktől kétnapos Balkán-konferencia
"A konferencia konkrét célja a hazai, a Balkánnal, Délkelet-Európával professzionális szinten foglalkozó intézmények, személyek részvételével reprezentálni a térséghez fűződő tudományos ismereteket, szellemi potenciált, valamint a város és régiója számára tudományos alapon is közelebb hozni a szóban forgó szomszédos területeket" - fejtette ki Reményi Péter, a konferencia főszervezője.A programot Gábriel Róbert, a PTE rektora, Tasnádi Péter polgármester illetve, Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke nyitja meg a csütörtökön délelőtt fél tizenkettőtől a...Jó áruk van külföldön a...
Igaz, ez még nem tiszta nyereség, hiszen az orvosi igazolások beszerzésének, a chipek beültetésének és a szállítás költségei az exportálókat terhelik - olvasható az Új DN-ben.Jelenleg az...Speciális gyermekotthont...
A gyermekotthon átadási ünnepségére október 15-én szerdán, 15 órakor kerül sor Szigetváron, a Szent István lakótelep 7/2. alatt található gyermekotthon épületében.Az intézményt dr....Traffipax hétfőn Pécsett és...
08.15 - 09.00 óráig Pécs, Táncsics M. út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Siklósi út10.15 - 11.00 óráig 57-es fkl. út11.15 - 12.00 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig Keleti elkerülő...Költöznek a rendelések:...

Ismét retteg Pécs-Meszes...

Fénnyel festik a freskó helyét

Lemezbemutatón a „zsivány popperek"

Wass-emlékművet avattak Pécsett
A helyi református gimnázium udvarán Hoppál Péter az intézmény igazgatója elmondta: Wass Albert munkássága az egységes magyar nemzet kultúrtörténeti értéke. Amikor őelőtte tisztelgünk, akkor a szoros összefogást, a közös tetteket is jelképezzük.Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
08.15 - 09.00 óráig Pécs, Makay I.09.15 - 10.00 óráig 6. sz. fkl. pellérdi elágazó10.15 - 11.00 óráig Pellérd11.15 - 12.00 óráig Pécs, József A. u.13.00 - 13.45 óráig Pécs, Bacsó B. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Zsolnay út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Komlói út16.00 - 17.00 óráig Pécs, Pécsváradi
« Előző
50610 | 50631 | 50652 | 50673 | 50694 | 50715 | 50736 | 50757 | 50778 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...