EKF-kártya a Szigetvári Takaréktól

EKF-kártya a Szigetvári Takaréktól Dr. Kiss Endre (képünkön), a Szigetvári Takarék elnöke sajtótájékoztató keretében ma délelőtt jelentette be - többek között Tasnádi Péter polgármester és Matyi Dezső, az Alexandra tulajdonosa jelenlétében -, hogy EKF MasterCard Standard típusú bakkártya kibocsátását kezdik meg.Mint a takarék elnöke kifejtette, lokálpatriótaként szívügyének tekinti az EKF sikerét, s az unikumnak számító bankkártya kibocsátásával partnereikkel együtt - az Alexandra Könyváruházról, a Zsolnay Porcelánmanufaktúráról és a Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht.-ről van szó - az a céljuk, hogy minél többen...

Istenítélet: pénteken bemutató

Istenítélet: pénteken bemutató Zayzon Zsolt John Proctor és Märcz Fruzsina Abigail Williams szerepét alakítja Arthur Miller-Mohácsi István Istenítélet-Salemi boszorkányok című darabjának próbáján a Pécsi Nemzeti Színházban 2008. október 8-án. A művet október 10-én mutatja be a társulat Mohácsi János rendezésében. 

Kitüntették Sors Tamásékat és edzőiket

Sors Tamás paralimpiai bajnoki címéért és példamutató szorgalmáért a Pro Communitate, Kovács Ervin négy negyedik helyéért polgármesteri dicséretben részesült. Ugyancsak polgármesteri dicséretet kaptak a sportolók edzői, Petrov Iván és Tari Imre.Sors Tamás Pekingben 100 méteres pillangóúszásban szerzett aranyérmet, 100 és 400 méter gyorson harmadik, 200 méter vegyesen negyedik, 50 méter gyorson pedig ötödik lett. Kovács Ervin 50 méteres hátúszásban, 50 méter pillangón, 100 mellen és 200 vegyesen lett negyedik.

Maul Melinda klarinétművész...

Maul Melinda a baseli Zeneakadémián 2007 nyarán szerzett tanári diplomát. Nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el, európaszerte koncertezik, több nemzetközi hírű zenekar...

Szilivel ünnepli jubileumát...

Az első kisebbségi műsorokat a horvátok, a németek és a szerbek számára sugározták 1978 augusztusában. Ehhez csatlakozott a szlovén adás. 1981-től készül a román műsor, 1983-tól pedig a...

Moveast: macedón és szlovén...

Moveast: macedón és szlovén művek Ennek megfelelően délután öttől vetítik a művészmozi 16 mm-es termében Igor Ivanov „Felfordulva" című versenyművét...

Traffipax csütörtökön...

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Bacsó B. út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Siklósi út10.15 - 11.00 óráig Keleti elkerülő út11.15 - 12.00 óráig Kozármisleny13.00 - 13.45 óráig 57. sz. fkl. út 14.00 -...

Négy csillagot kapott a...

Négy csillagot kapott a Kikelet A minősítést a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal szeptember végi határozata alapján nyerte el a szálloda - tette hozzá...

A kutyának sem kell a panel

A kutyának sem kell a panel Dr. Horváth Csaba, a Fundus Ingatlanközvetítő, Ingatlan-értékbecslő Kft. szakértője szerint a távfűtéses otthonoktól roppant...

A város mégsem épít új kifutópályát

A város mégsem épít új kifutópályát Minderről dr. Tóth Bertalan alpolgármester minapi sajtónyilatkozata árulkodik. Kijelentése szerint a pogányi most is egy kész, nemzetközi légikikötő, így volna rá lehetőség, hogy a mainál jobban működjön. Az esetleges bővítésről, meglepetésre, azt mondta, arra városnak saját forrása biztosan nem lesz.Mindennek ellent mond, hogy amikor az önkormányzat az Európai Fejlesztési Banknál (EIB) megnyitandó 39 millió eurós (tízmilliárd forint) hitelkeretről döntött tavaly, a reptérre az összeg harmadát gondolták fordítani a városatyák.Időközben azonban kiderült egy s más.A...

Teherautó gázolt el sombereki kisfiút

A vizsgálatok szerint a fiú úgy lépett az úttestre, hogy nem nézett balra. Az onnan érkező teherautó sofőrje hirtelen elrántotta a kormányt, így csak a visszapillantó tükrör érte el a fiú fejét. A gyermeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Jászai Jolit Pécsett kísérik utolsó útjára

A csaknem százéves koráig aktív művésznőt szeptember 26-án, Piliscsabán érte a halál. Jászai Mari színész unokahúga 1907. május 21-én született a Sopron vármegyéhez tartozó Rábatamásiban, a helyi kántortanító kilencedik gyermekeként. 1950 és 2004 között Pécsett élt, az elmúlt években pedig a piliscsabai Nagyboldogasszony Ház lakója volt. Nyugdíjazásáig tanítónőként dolgozott, túl a hetvenen került színpadra. Előadói képességét és egyéni humorát Jászai Mari szobrának avatóünnepségén a győri színház igazgatója, Bor József fedezte fel, aki szerepet kínált neki Ödön von Horváth Mesél...

A drávapiski polgármester...

A Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület nyilvános fórumot tart „Szegények adósságcsapdája" címmel.Vendég: Mali Zoltán (Drávapiski polgármestere) Műsorvezető: Mózcán Zoltán...

Szabadi Vilmos lesz a...

Az est házigazdája, Kircsi László ez alkalommal, Ménesi Gergellyel, a Pannon Filharmonikusok karmesterével és Szabadi Vilmossal, a világszerte elismert hegedűművésszel beszélget a másnap...

Hazai hírességek a Moveasten

Hazai hírességek a Moveasten Fazakas Péter (jobbról) a Para című film rendezője beszélget Für Anikóval és Makk Károllyal, a film szereplőivel a pécsi...

Jazznők: Pécsre jön a...

Egy fiatal énekesnő találkozik húsz évvel későbbi önmagával a zene nyelvén. Az előadás terében összeér egy ember két különböző életperiódusa, a fiatal nő saját idősebb önmaga segítségével...

PTE: a jelentkezők 87,3...

A legjobb eredményt Baranya megye érte el: az egyetemi várossal rendelkező, pécsi székhelyű megye felvételizőinek 87,3 százalékát felvették az egyetemre. A második helyen Vas megye...

Jobbik: "Senki sem kísérte...

"KözleményAz október hatodikai megemlékezésrőlA Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt Pécsi Alapszervezete idén úgy döntött, hogy együtt, közösen tiszteleg az aradi mártírok emléke...

Jön megint a vécépumpás tüntetés

Jön megint a vécépumpás tüntetés "Tisztelt Polgármester Úr!Pécs város I. kerületének lakói október 9-én 15 órától folytatjuk demonstrációnkat a szerintünk igazságtalan és jogtalan 35/2007-es önkormányzati rendelet ellen. 2008.09.11-én a pécsi Városháza előtti tiltakozásunk alkalmával Gonda Tibor alpolgármester úr ígéretet tett, hogy az október 9-i közgyűlésen a képviselőtestület tárgyalni fog a rendelet visszavonásáról, vagy módositásáról, vagy elhalasztásáról. Azt is megígérte, hogy számunkra kedvező döntést fognak hozni. Erről szeretnénk a lehető leghamarabb tájékoztatást kapni, mert a lakosság...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Zsolnay V. út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Hársfa út10.15 - 11.00 óráig Pécs, Komlói út11.15 - 12.00 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig 57-es fkl. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Megyeri út.15.00 - 15.45 óráig Pécs, Aidinger J. út16.00 - 17.00 óráig Pécs, Siklósi út

Tóthék királycsinálókat toboroznak

Tóthék királycsinálókat toboroznak Bár pontos taglétszám nem áll rendelkezésre, hiszen a szocialista pártnál ezeket az adatokat még a tagok előtt is titkosan (vagy legalábbis a "pórnép" számára nem hozzáférhető módon) kezelik, értesüléseink szerint nemrégiben eddig soha nem látott mértékben bővült helyi szinten a politikai szervezet tagjainak száma. Mindez azért meglepő, mert a közvélemény-kutatási adatok alapján sem országosan sem helyben nem nőtt a párt támogatottsága, sőt. Szocialista párttagoktól származó információink szerint viszont Pécsett mégis legalább ötven százalékkal...