Kisdiákokat loptak meg iskolájukban

A táskák a folyosón voltak, míg a diákok az órán ültek. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben.

Három házelnök a Papnövelde utcában

Három házelnök a Papnövelde utcában A Baranya Megyei Önkormányzat Papnövelde utcai dísztermében délelőtt plenáris ülésen vesznek részt, majd közös nyilatkozatot írnak alá, amelynek részleteiről ezt követően tájékoztatják a sajtó képviselőit.Délután fél négykor a Rákóczi úti Városi Képtárban az isztambuli Dolmabahce Palota gyűjteményéből összeállított „Magyarok nyomai Törökországban" című kiállítást nyitják meg - tudtuk meg Pánics Györgytől, a városháza sajtóreferensétől.

Ősszel is ingyenes lakossági veszélyeshulladék-gyűjtés

"A hulladékkezelési közszolgáltatás keretében nem gyűjthetőek a veszélyeshulladékok. Így a BIOKOM Kft. és a Pécsi Környezetvédelmi Kft. évente két alkalommal (tavasszal és ősszel) gyűjtési akciókon szervezi meg a háztartásokban keletkezett veszélyeshulladékok térítés nélküli átvételét és ártalmatlanítását.A veszélyeshulladék-gyűjtés őszi időpontja:2008. október 4., szombat 9 - 12 óra közöttHelyszínek:Domus parkolóval szemközti MÁV parkoló (Jókai és Kálvin utca sarka, a MÁV Székház mellett)Pécs Plaza parkolóDr. Veress Endre utcai parkolóBudai Vámnál lévő TESCO parkolóGyűjthető...

Hétfőn kezdi...

A művész különös vonzódást érez nagy feladatok és kihívások iránt, amelyek újabb energiákat szabadítanak fel alkotóereje számára. Az önálló hangversenyek mellett erre utalnak...

Fórum és kiállítás a...

A fórumon hazai és külhoni előadók a várak múltját, jelenét és jövőjét mutatják be, a történelmi épített örökségek jelenkori szerepét, turisztikai hasznosíthatóságát tárgyalják. Ezt...

Kulturális államtitkárok...

Szerdán a baranyai megyeszékhelyen ennek jegyében folytatott megbeszéléseket Nina Obuljen, a Horvát Köztársaság Kulturális Minisztériumának kulturális államtitkára Csák Ferenccel, az...

Traffipax csütörtökön...

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Szigeti út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Makay I. út10.15 - 11.00 óráig Pécs, Nendtvich A. út11.15 - 12.00 óráig Pécs, Maléter P. út.13.00 - 13.45 óráig...

Távhő: félezren nem tudnak...

Távhő: félezren nem tudnak fizetni Mint arról Kovaliczky János, a Pétáv kereskedelmi igazgató-helyettese a Pécsi Újság.hu-t tájékoztatta, a társaság a...

„Hivatalosan" átment a...

Az intézmény szerint a leckekönyvben valaki átírta az érdemjegyet. A Pécsi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt indított nyomozást.

Erdélyiek művei a Kisgalériában

Erdélyiek művei a Kisgalériában Kocsis Rudolf, 1963-ban született az Arad megyei Kisjenőn. 1999-től adjunktusként dolgozik a temesvári egyetem képzőművészeti karán. 2002-ben Pécsett szerzett doktori fokozatot; itteni mestere Bencsik István szobrászművész. Huszonegy egyéni kiállítása volt hazájában és külföldön, részt vett több csoportos kiállításon, biennálékon, valamint alkotótáborokban.A tárlat másik kiállítója, Stroia Iosif grafikusművész 1961-ben látta meg a napvilágot Szászvárosban, Hunyad megyében. Rajztanári diplomáját a temesvári egyetem művészeti karán szerezte 1975-ben. Főként kiállítási...

Kamionnal ütköztek - meghalt egy fiatal lány

Az eddigi megállapítások szerint, a kamionnak volt elsőbbsége, ám a személyautó húsz éves vezetője ezt nem vette figyelembe. A mögötte ülő húsz éves lány a helyszínen meghalt, a többiek súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. A rendőrség szakértő segítségével vizsgálja a baleset körülményeit.

Csütörtöktől megnézhetjük a „Bogyólé" címkéit

A tárlat megnyitóján a villányi szőlészet főborásza, Ipacs Szabó István, továbbá Losonczy István, a PTE Vizuális Művészeti Intézet festőművész tanára mond beszédet a Damjanich utca 30. alatt található eMKá Galériában.

Tűzzománc kiállítás - már...

A pécsi képzőművész húsz évvel ezelőtt ismerkedett meg a zománc különböző technikai megjelenítéseivel. Kiállításaira olyan műveket válogat, melyek egyéni hangvételét, és sajátos stílusát...

EKF: október 7-én indul a...

A képviselő elmondta: az október 7-én kezdődő programokra egyebek mellett azért van szükség, mert Pécset még nem ismerik kellően Brüsszelben - ellentétben például egy másik 2010-es...

Holnaptól három új bemutató...

Így „A nyomozó" című svéd-magyar-ír játékfilmet, a neves Wong Kar-Wai „My Blueberry Nights - A távolság íze" nevű romantikus filmdrámáját, valamint az oszták...

EtnoRom koncert az Élő...

Az együttest a Kalyi Jag világhírű szólóénekes-párja, Balog József és Künstler Ágnes alapította 2005-ben a roma zene virtuózaiból, akik gyermekkoruk óta muzsikálnak és csaknem azóta...

Traffipax szerdán Pécsett...

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Makay I.09.15 - 10.00 óráig 6. sz. fkl. pellérdi elágazó10.15 - 11.00 óráig Pellérd11.15 - 12.00 óráig Pécs, József A. u.13.00 - 13.45 óráig Pécs, Bacsó B....

Beperelték a szülők az...

Beperelték a szülők az oktatási hivatalt A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint újra, idén is akad rá példa, hogy az...

Nem lesz népszavazás Szabolcson

Nem lesz népszavazás Szabolcson A Mecsekszabolcson élők egy része azért kezdeményezte nemrég a Pécstől való elszakadást, mert az 1947-es, kényszerű településegyesítés óta véleményük szerint alig történt arrafelé valami - már ha a fejlesztéseket vesszük számba. Az egykor önálló községben meg is alakult az előkészítő bizottság, amely a régi-új falu újraalapítását próbálta elérni. Ehhez persze népszavazást kellene kiírni, de előtte több feltételnek is teljesülnie szükséges, így többek között a választópolgárok tíz százalékának ki kell fejeznie a referendum megtartására vonatkozó akaratát. Jelenleg még az...

„Három színnel" kezd a SANSZ

„Három színnel Mint azt Gruindl Zsuzsannától, a kezdeményezés „házigazdájától" a Pécsi Újság.hu megtudta, a már nevében is beszédes SANSZ-filmklubbal az esélyegyenlőség, valamint további szélesebb rétegeket érintő kérdések filmművészeti példákon keresztül történő bemutatásával kívánják „formálni a társadalmi tudatot". Hozzátette, hogy az első félév tematikájában elsősorban a résztvevő szervezetek tagjai számára kiemelten fontos filmeket láthatnak a programra ellátogatók. Ennek megfelelően, legelső alkalommal Krzysztof Kieslowski Három szín című trilógiájának...

Pécsi csipkék szerdától a „Nyitott Házban"

A civileknek teret adó rendezvénysorozat keretében ezúttal a Pécsi Csipkeverő Műhely tagjainak munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.