"Pannon reneszánsz esték" a hétvégén

Pénteken 18 órától a szegedi Szilasi László „Reneszánsz panasz" című előadásával indul a rendezvény első napja. Őt követően a PTE fiatal kutatója, Pap Balázs veszi át a szót.Szombaton - szintén este hattól - Fedeles Tamás reneszánsz főpapokról szóló beszámolója után, Janus Pannonius avatott pécsi ismerője, Jankovits László előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Tizenegy évet kapott a barátnőjét agyonverő férfi

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljárt Baranya Megyei Bíróság döntését, és a 32 éves férfit emberölésben mondta ki bűnösnek, de nem látta bizonyítottnak, hogy tettét a vádlott különös kegyetlenséggel követte volna el. Az ítélőtábla helybenhagyta ugyanakkor az elsőrendű vádlott 34 éves barátjára kirótt, egy év és hat hónap, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésről szóló büntetést, mert a szakápoló a megvert sértettet látva nem hívott mentőt, így elmulasztotta a kötelező segítségnyújtást.A tényállás szerint a férfi és...

PNSZ kapta a Színikritikusok Díját

PNSZ kapta a Színikritikusok Díját A Színikritikusok Díját hétfőn este adták át Budapesten, a Kamrában. A Színházi Kritikusok Céhe évről évre a tagok szavazatai alapján adományozza az előző évad produkcióinak az egyik legrangosabbnak számító szakmai elismerést. A díjak többségét - a hagyományoknak megfelelően - az előző évi kitüntetettek adták át - közölte Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára kedden az MTI-vel. A 2007/2008-as évadban a legjobb rendezés díját Zsótér Sándor kapta a fővárosi József Attila Színházban bemutatott Az öreg hölgy látogatása című produkcióért.A legjobb zenés,...

Kiállítással jubilálnak a...

A jövő hónap végéig látogatható tárlat, október 3-án délután kettőkor nyílik a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának Guzsalyas termében (Rákóczi út 15.).

Időközi választás lesz...

Maros Noémi beszámolt arról, hogy a polgármesteri székért öt független jelölt, Mogyorósi Jánosné, Mojzesné Tamás Erika, Pávkovics Zsuzsanna, Rumán László és Teszárik József verseng, a...

Automatákba szánt pénzt...

Zsobrák Péter közölte: a rendőrség pénteken két férfit őrizetbe vett a vállalat alkalmazottai közül, őket sikkasztás gyanújával kihallgatták, a bíróság pedig elrendelte előzetes...

Traffipax kedden Pécsett és...

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Makay I.09.15 - 10.00 óráig 6. sz. fkl. pellérdi elágazó10.15 - 11.00 óráig Pellérd11.15 - 12.00 óráig Pécs, József A. u.13.00 - 13.45 óráig Pécs, Bacsó B....

Elégedetlenek a szocik...

Elégedetlenek a szocik Mészárossal A szocialistákhoz közel állók szerint gyakorlatilag már csak azokra a kérdésekre kell megtalálni a választ, hogy milyen módon...

Zürichi vendéggel zenélnek...

Zürichi vendéggel zenélnek a zenéért Plácido Domingo után hazánk nemzetközi hírű, külföldön élő operaénekese - a Zürichi Operaház magánénekese - Polgár László...

Nem lesz olcsóbb Pécs áramszámlája

Nem lesz olcsóbb Pécs áramszámlája Mint korábban megírtuk (lásd kapcsolódó cikkünket jobbra - a szerk.), a pécsi önkormányzat több más városhoz hasonlóan tavaly ősszel elhatározta, hogy él egy 2008-ban hatályossá váló lehetőséggel. Ez arról szól, hogy a helyhatóságok a liberalizált piacon lévő immáron többféle szolgáltató közül az olcsóbb árajánlattal rendelkezőtől vásárolhatják meg a közvilágításhoz szükséges, és a városi intézmények számára igényelt villamos energiát.Az akkori remények szerint 10-15 százalékos megtakarítás érhető el egy szolgáltatóváltással. Azt is járható útnak tekintették a...

Weller örökli Bretter székét

Weller örökli Bretter székét Már akkor sejthető volt, hogy az időközi önkormányzati választáson 11 százalékos eredményt produkáló Weller János ismét bekerülhet a közgyűlésbe, amikor Bretter Zoltán bejelentette: bukaresti megbízatása miatt (lásd kapcsolódó írásunkat jobbra - a szerk.) visszavonul a politikától.Mint azt Mindum Károly, a szabaddemokraták városi elnöke elmondta, a régi-új képviselőt azért választotta ki a liberálisok pécsi szervezete, mert szakmai munkát szántak Bretter utódjának, Wellert pedig felkészültsége alkalmassá teszi erre. Emellett hat évig szolgálta korábban a...

Pécsi doktorandusz az új ombudsman!

Pécsi doktorandusz az új ombudsman! Az új adatvédelmi biztos letette a hivatali esküt az Országgyűlés előtt.A jelöltre 362 országgyűlési képviselő adta le a szavazatát, 16 érvénytelen és 346 érvényes szavazat volt.A szavazás előtt mind az öt parlamenti párt jelezte, hogy támogatja az ombudsmanjelölt megválasztását, ehhez kétharmados többségre volt szükség.Jóri András 2001 óta ügyvédként praktizál, szakterülete az adatvédelmi-, az informatikai-, a gazdasági- és a társasági jog. Korábban, 1997 és 2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott szakértőként.Sólyom László köztársasági elnök június 25-én jelölte az...

M6: szabad az út az...

Mára két hónapos csúszásba került a 267 milliárdos koncessziós tendert elnyert kivitelező, amely 2010-re, az EKF évére vállalta az út átadását - teszi hozzá Cseri László, a lap újságírója.

81 köbméter fát loptak -...

A tulajdonost a lopás következtében több, mint négymillió forintos kár érte - tájékoztatott a rendőrség.

Elhunyt Jászai Joli...

Elhunyt Jászai Joli színművésznő Jászai Mari színész unokahúga 1907. május 21-én született a Sopron vármegyéhez tartozó Rábatamásiban, a helyi kántortanító...

Orosz nyelvhét kezdődött...

Platonov a növekvő érdeklődést annak tudta be, hogy az oroszországi oktatási rendszer és a diplomácia nagy erőfeszítéseket tesz az orosz nyelv népszerűsítése érdekében.Mint mondta, az...

Exrendőr rabolta el pécsi...

Úgy tudni, az állítólagos volt rendőr, jelenleg vállalkozó két napig fogva tartotta a lakásán az alkalmazottját és pénzt követelt tőle. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint valóban...

Szerdától nyílik Szabó E....

Ezt követően a kulturális egyesület hagyományos szerdai író-olvasó találkozóján is részt vehetnek a jelenlévők. A tárlat hétfőtől péntekig reggel nyolc és este hat között, szombaton pedig...

Gránitdiplomát is átadnak az aranyak mellett pénteken

Az idei ünnepség különlegessége, hogy az elmúlt évhez képest szokatlanul sokan, kétszer annyian vehetik át az arany- mellett, gyémánt-, vas- és rubindiplomájukat. Idén a legidősebb - gránitdiplomával kitüntetett, 96 éves Dr. Varga Károlyné - hetvenöt évvel ezelőtt vehette át pedagógusi képesítését. Sajnos, az igen szép kort megélt tanítónő egészségi állapota miatt nem tud megjelenni az ünnepségen, így kitüntetését lánya veszi majd át helyette.A meghívottak között helyet kaptak a képzésben résztvevő intézmények jogutódjainak képviselői és a városháza oktatási bizottságainak tagjai...

Idősek Világnapja a Pintér-kerti Arborétumban

A Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programján a szakvezetések délelőtt 11 és délután 14 órától indulnak.

Negyedszer is Pécsi Waldorf Napok

A tanácskozás első két napján főként a szakmai kérdések kerülnek előtérbe, majd az október 5-i zárónapon egész délelőtt tartó játszóház várja a módszer iránt érdeklődő szülőket a Tettye Völgye Waldorf Óvodában.További részletekért: KLIKK IDE!