Hatmilliós kártérítés a szülés után megműtött nőnek
2008. december 01. hétfő 10:53
Szabályszegést nem állapítottak meg, de azt igen, hogy a nőt orvosai nem a tőlük elvárható gondossággal látták el a szülés után, főként a császármetszést követő megfigyelés alatt - írta az Új DN.
A diplomás ápoló anya 2006 februárjában szülte meg kisfiát a szigetvári kórházban. Másnap egy vérvétel során vérszegénységet állapítottak meg nála, de ennek okát nem vizsgálták ki. Később láza is lett, de az a lázcsillapítók hatására nem múlt el.
A csütörtöki szülést követően a legközelebb csak hétfőn foglalkoztak vele, akkor egy újabb vizsgálat vérömlenyt mutatott ki a húgyhólyagja fölött. Megnyugtatták, hogy az felszívódik, ha mégsem, két nap múlva megműtik.
A nő és férje nem várt két napot, azonnal értesítették a pécsi szülészeti klinika egyik orvosát, aki azt mondta: valószerűtlen, hogy egy akkora vérömleny, amekkorát szigetvári kollégái találtak, felszívódik, ezért azonnal üljenek autóba és menjenek a klinikára.
Az asszonyt megműtötték, a három és fél órás operáció során három, férfiököl nagyságú vérömleny mellett a méhét is kivették. Szabó István, a klinika professzora azt mondta: ha a nő még egy napot vár, élete végéig művesekezelésre szorul, ha kettőt, meghal.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...