Pécs Holding: sok hűhó semmiért

Pécs Holding: sok hűhó semmiért Az ellenzék korábban többször is megfogalmazta azon aggályait, hogy az uralmi szerződéssel a holding kezébe túl erős jogosítványok kerülnek, bizonyos ügyekben akár lehetőséget adva arra is, hogy megkerüljék a képviselő-testületet (lásd a Nick-udvar értékesítését a kapcsolódó írásaink között - a szerk.). Az új vállalatirányítási rendszerrel ellenben más probléma is van: egyetlen olyan - nagy gazdasági húzóerővel rendelkező - cég sem kerül be a holdingba, amely nyereségessé tehetné annak működését. Mint ismert, a Pécsi Vízmű Zrt. városi részvényeit birtokló Pécs Városi...

Nem fejik tovább a jótékonykodókat

Nem fejik tovább a jótékonykodókat Még februárban jutott a Pécsi Újság.hu tudomására, hogy 2008-tól - egy belső ellenőrzési vizsgálat javaslatai alapján - a város közterületeinek kezelője már nem tesz kivételt senkivel, így a karitatív szervezetektől is pénzt vár a nyilvános terek használatáért.A jótékonykodó civilek körében óriási felháborodást váltott ki az eljárás. Szerintük ők a város érdekeit szolgálják, s olykor amúgy is nagy költségeket jelentő megmozdulásaikat (például étel-, és ruhaosztás) nem sarcolással kellene meghálálnia Pécsnek.Az ügyet cikkünk nyomán Csizi Péter, a...

Kaposvár gazdaságélénkítő programot indít

Az önkormányzat felgyorsítja a beruházásait, mert ha baj van, akkor nem elvenni, hanem adni kell - hangsúlyozta Szita Károly (Fidesz), aki annak a véleményének adott hangot, hogy a világméretű válság hatásaival szemben új munkalehetőségek és munkahelyek adhatnak biztonságot a kaposváriaknak. Ennek érdekében az önkormányzat - a tanács tagjainak egyetértésével - a jövő év elejétől újra épít bérlakásokat, és megduplázza a jelenleg 30 millió forintos foglalkoztatási keretét, amellyel azokat a vállalkozásokat támogatja, amelyek legalább két évig alkalmaznak regisztrált álláskeresőt....

Rafinált tinédzserek loptak...

Egy radírt, parfümöket és egy plüssállatot tulajdonítottak el. Egyikőjük azt mondta, valaki kényszerítette a lopásra. A másik lány beismerte, nem volt ilyenről szó.

MSZP-s belharc: a döntés...

MSZP-s belharc: a döntés elnapolva Az alapszervezeti titkárral a tárgyalás kezdete után két órával sikerült telefonon kapcsolatot teremtenünk, aki a...

Pécsre ér a Sárik Péter...

Pécsre ér a Sárik Péter Trió turnéja A neves zongorista szerzeményei az elmúlt években az Egyesült Államok és Anglia legjelentősebb dalszerzőversenyein értek...

Ok nélküli támadtak egy...

 A tanúk elmondása szerint a középkorú férfi minden ok nélkül támadt a nőre. A tettest a rendőrök elfogták, és garázdaság miatt feljelentették.

Hétfőn ravatalozzák fel Janust

Hétfőn ravatalozzák fel Janust Az egyházmegye és a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága háromnapos ünnepi rendezvénysorozat keretében kíván emléket állítani...

APEH: rendkívüli...

"Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának ügyfélszolgálatai az ünnepi munkarendhez igazodva rendkívüli nyitva tartással fogadják az adózókat.Központi ügyfélszolgálatok:Pécs,...

Kiadó Toller László kertvárosi körzete

Kiadó Toller László kertvárosi körzete Hétfőn este még a jogászok is vitatták a paragrafusok adta lehetőségeket, így kérdés, hogy lesz-e előrehozott, azaz időközi választás Kertvárosban, Dr. Toller László körzetében, de az a valószínűbb - bár egyáltalán nem biztosra vehető - forgatókönyv, hogy lesz.Nézzük a lehetőségeket.Mivel a bíróság szóvivője januárt jelölte meg a gondnokság alá helyezési per időpontjaként, s az ex-polgármester országgyűlési képviselői mandátuma a gondnokság alá helyezés jogerőre emelkedésével szűnik csak meg - a vonatkozó jogszabályokból adódóan ez akár már az első tárgyalás után is bekövetkezhet;...

Liverpooli EKF-esek a Csészényi Térben

A rendezvényen jelen lesz még dr. Sárközi Ferenc országos rendőrfőkapitányi biztos, továbbá a Merseyside-i Rendőrség háromfős küldöttsége: Mark Smith és Paul Marley, valamint Angela Smith.

Fél év letöltendő a vesztegető APEH-esnek

A táblabíróság Makai Lajos vezette büntető tanácsa hivatalos személy által elkövetett vesztegetésben mondta ki bűnösnek a 48 éves férfit, az első fokon korábban eljárt Baranya Megyei Bíróság döntésével szemben ugyanakkor lehetőséget látott büntetésének enyhítésére. Családi körülményei miatt fél év letöltése után feltételesen szabadlábra kerülhet, ötvenezer forint pénzbüntetését mellőzték, helyette huszonötezer forint vagyonelkobzásra ítélték. A tényállás szerint a vádlott az APEH illetékfőosztályának dolgozójaként tavaly novemberben egy kozármislenyi családi háznál tartott...

Bővült a Janus Egyetemi...

Az átadáson beszédet mondott Gábriel Róbert rektor, Berke Gyula, a JESZ alapítványának egyik kurátora és a PTE jogi karának dékánja, valamint Koltai Dénes, a PTE FEEK dékánja. A függönyt...

Akiket megállítottak...

Akiket megállítottak egymillióért Október 1-én Celldömölkön, október 2-ikán Nagykanizsán, október 3-ikán Sopronban, október 7-ikén Siófokon, 8-ikán...

Hazatérés: filmes esszé...

A szervezők ismertetése szerint, a filmes dokumentumesszé egy múltbeli történet szálait bogozza ki. Azt az utat mutatja be, melyet egy testvérpár tesz meg, hogy fényt derítsen az...

PÉTÁV: fogkeféket és...

Hantai Katalin rendőr őrnagy elmondta: a harmincas éveikben járó elkövetők egyike, magát a PÉTÁV Kft. vezető beosztású személyének kiadva, telefonon keresett meg több céget, majd hamis...

Az EKF prezentációja...

Az EKF prezentációja Brüsszelben EKF-buli Brüsszelben:[#video:379](A címlapon megjelent fotónk a tavalyi pécsi EKF Lobbi-partyn készült.)

Olvasónk az OBI belvárosi...

Olvasónk az OBI belvárosi építése ellen "OBIter dictumA hírek szerint újabb áruházlánc telepszik meg Pécs városában, méghozzá Magyarország piacvezető...

Moveast: ukrán filmé lett a fődíj

Moveast: ukrán filmé lett a fődíj Ugyancsak Eva Neymann filmjét találta a legjobbnak a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI, valamint a Nemzetközi Filmklub Szövetség, a FICC, mely Magyarországon első alkalommal ítélte oda a Don Quijote-díjat. A diákzsűri elismerését a lengyel Lukasz Palkowski kapta Rezervátum című alkotásáért.A bíráló bizottságok külön említették a macedón Igor Ivanov Felfordulva, valamint a magyar Gigor Attila A nyomozó című filmjét.A Pécsi Filmünnep hagyományait folytató, október 7. és 14. között zajlott seregszemlére 14 ország elsőfilmes rendezőinek 34 alkotását nevezték, ebből 12...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Komlói út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Bacsó B. út10.15 - 11.00 óráig Pécs, József A. út11.15 - 12.00 óráig Pécs, Siklósi út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Aidinger J. u.14.00 - 14.45 óráig Pécs, Makay I. út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Szigeti út16.00 - 17.00 óráig Pécs, Tüzér u.

Tanszéke lehet a nem konvencionális orvoslásnak Pécsett

A javaslat már élvezi az orvosi kari és az igazgatói tanács támogatását, s ha jövő heti ülésén a szenátus is jóváhagyja azt, a tanszék november elsején már megkezdheti munkáját Hegyi Gabriella belgyógyász, foglalkozási-egészségügyi szakorvos vezetésével.Huszár András elmondta: az úgynevezett "komplementer medicina", azaz kiegészítő orvoslás intézeti tanszék feladata, hogy az Európai Unió keretprogramja szellemében kidolgozza az MTA által tudományosan megalapozottnak nyilvánított hagyományos kínai orvoslás, a neurálterápia és a természetgyógyászat manuálterápiás részének...