Szilitől kért védelmet az ombudsman
2008. december 16. kedd 14:26

Szili Katalin kiemelte: a megbeszélésen szóba került az a novemberi levél, amelyben Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a lehető legmagasabb szintű jogi védelmet kérte az ombudsmanok és munkatársaik számára.
Szabó Máté azt javasolta a döntéshozóknak - elsősorban az Országgyűlés alkotmányos jogokkal foglalkozó bizottságainak -, hogy védjék meg a hivatali dolgozókat mindazoktól a támadásoktól, negatív következményektől, amelyekre azért számíthatnak, illetve amelyek azért érik őket, mert közreműködnek a független, jogvédő tevékenységben, és kritikát gyakorolnak a hatóságok, más szervezetek tevékenysége felett.
A házelnök tájékoztatása szerint megállapodtak arról, hogy az országgyűlési biztosok az általuk készített tanulmányokat rendszeresen a parlament rendelkezésére fogják bocsátani. A megbeszélés másik témája a tavaszi ülésszakra felkészülés volt, tekintettel arra, hogy március környékén lesz esedékes a biztosi beszámolók benyújtása - mondta Szili Katalin.
A biztosok beszámoltak az éppen aktuális ügyekről, valamint arról, hogy a hivatal idén összesen mintegy 8.500 beadvánnyal foglalkozik. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egyebek között kiemelte, hogy a székházuk ügye is szóba került a megbeszélésen.
MTI - MTI Fotó: Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...