Az ÉS helye az irodalomban
2008. december 10. szerda 20:39

A programsorozat különleges státuszt foglal el a pécsi irodalmi közéletben, súlyát jelzi, hogy e beszélgetések kapcsán volt városunk vendége többek közt Tolnai Ottó, Nádas Péter, illetve a nyári Ördögkatlan fesztivál ideje alatt Konrád György és Závada Pál is. A neves írók mellett a közelmúlt fontos irodalmi műhelyeinek kulisszatitkait is igyekeztek az olvasóközönség elé tárni, mint arra jó példa volt a Jelenkor ötven éves jubileumát ünneplő-, vagy a Litera.hu portál munkásságát bemutató est.
A csütörtöki beszélgetés moderátora, Ágoston Zoltán a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, intellektuális izgalmakban bővelkedő pár óra elé nézhetnek az érdeklődő pécsiek, ugyanis több szempontból is igyekeznek meghatározni az Élet és Irodalom helyét a mai magyar nyilvánosságban Kovács Zoltán főszerkesztő (képünkön), Csuhai István vers rovatszerkesztő, illetve Forgách András segítségével.
A beszélgetéssorozat ez évi záró alkalmán nem marad említés nélkül a hetilap története sem. Ágoston elmondása szerint a jelenlévők például bőségesen hallhatnak majd a hetilap alapítását meghatározó '56 utáni évekről, továbbá a politikai illetve szépirodalmi szövegek megfelelő arányát firtató ÉS-beli szerkesztési koncepciókról, illetve a mai magyar szépirodalmi kritikában betöltött - sok szempontból hiánypótló - szerepéről.
Ágoston a programsorozattal kapcsolatban elmondta, az eredetileg ez évre tervezett, Esterházy Péterrel folytatandó beszélgetésre várhatóan jövő év februárjában kerül sor.
Időpont: 2008-12-11
Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza
Kezdés: 19:00
B. G. - Fotó: hetek.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Komoly havazás várható Pécsett...