Pécsi Arcok - Magda József: „Szeretni kell a munkát"

- Miért választotta ezt a szakmát?
- A szakmunkásiskola után mélyfúró technikumba jelentkeztem. Kutató szerettem volna lenni, de másodikban közölték, hogy az iskolából bányászati technikum lesz. Nagymamám ekkor azt mondta: ne menjek, mert a bányán nincs ablak. Féltett. Akkoriban nem jártak túl jó idők: sokan annak is örültek, hogy ha zsíroskenyérre futotta. Mamám pedig úgy vélte, ha szakácsnak megyek, akkor bármi is lesz, éhezni biztosan nem fogok. 1957-ben aztán felmentem Pestre, de előtte három hónapig dolgoztam a Nádorban, a Corvin és Balaton étteremben is. Fizetést nem kaptam, a legjobb szakácsoktól szerettem volna - ahogy ez a régi világban is szokás volt - ellesni a mesterség minden csínját-bínját. Így sikerült magamba szívni annyi tudást, hogy tizenkilenc évesen meg is bíztak egy étterem vezetésével, ahol húsz beosztottam volt.

- A családban voltak gyökerei a vendéglátásnak?
- Nem, édesapám módos gazda volt, de az államosításkor, 1948-ban kifosztották a családot. Elvittek mindent, lovat, bútort. Negyven hold földünk volt, ami már bűnnek számított. Ám, édesapám akkor képes volt elmenni Veres Péter miniszterhez: beült az irodájába, s azt mondta, addig nem megy el, amíg nem kap egy papírt arról, hogy nem vagyunk kulákok. A földet ugyanis elharmadoltuk a család többi tagja között, így már valóban nem számíthattunk annak. A TSZ-szervezések idején tizenöt földműves család volt szülőfalumban, Hobolban, s később ezek a famíliák a szövetkezetet is nagyon jól vezették. Tizenöt évesen a jószágok gondozásával egy nyár alatt megkerestem egy ház árát, elvégeztem azt a munkát is, amit más nem csinált meg, én viszont nagyon szerettem az állatokat. Majd miután 56-ban szépen visszavásároltunk mindent, 1957-ben ismét elvették a földjeinket. A papa sokszor mondogatta: minket kétszer tettek tönkre.

- Közel három évtizedig egyetlen cégnél dolgozhatott.
- Huszonhét évig a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalatnál voltam, de nem ugyanannál az étteremnél, hiszen a vállalaton belül mindig áthelyeztek. Vezettem az Olimpiát is, amely a város protokoll-étterme volt, két zenekarral, másfél száz dolgozóval. Minisztereket fogadtuk, mindig neves emberek jártak oda, fogadásokat tartottunk. Két műsor is volt, és éjfél után 150 - 200 taxi hordta a vendégeket - de emellett közel kétezer ember közétkeztetését is elláttuk. Még ma is vannak olyanok, akik főnöknek hívnak: akikkel annak idején ott dolgoztam, s akik a kezem alatt nevelődtek. Szerencsére nem nekem kellett bezárnom a éttermet, akkor már Harkányban dolgoztam, s ötvenöt évesen korkedvezménnyel nyugdíjba mehettem. A cukrászdát 1993-ban nyitottuk meg. A ház a család tulajdonában volt, de a mai üzletnek a kezdetekkor még csak a fele volt meg.

- Miért éppen cukrászdát nyitottak?
- A kilencvenes évek elején elég sok volt a vendéglátóhely, de a cukrászda kevés. Mivel a feleségemnek is a vénájában volt a szakma, és a fiamnak is volt érzéke a minőségi vendéglátáshoz, így a cukrászda mellett döntöttünk. Ugyanakkor ma nálunk is kevesebb a vendég, hiszen az édesség nem számít alapvető élelmiszernek, inkább a luxustermékek közé tartozik. Úgy vélem, hogy a vendéglátásnak az a lényege, hogy aki egyszer járt már nálunk, az jöjjön el újra. A vendégnek mindig a legjobbat kell adni. Valaki mindig van itt a családból, hiszen például akadhatnak félreértések, amelyeket jobb személyesen kezelni, s vannak mindig meleg helyzetek, melyeket meg kell oldani. Százfajta süteményünk van, természetesen vannak köztük specialitások is, de ezek receptjét titokként kezeljük. Rengeteg múlik az összetevők megválasztásán, hiszen például az egyik legalapvetőbb alapanyagunknak, a tejnek is több olyan összetevője van, amely meghatározhatja a sütemény minőségét.

- Voltak különleges vendégeik?
- Nem szeretnék hivalkodni, úgy fogalmaznék, hogy jeles közéleti személyiségek fordultak meg már nálunk. Annyit elárulhatok, hogy miniszterelnök is volt már közöttük.

B. M.