Pintér Pécsett: felére csökken a város adósságállománya

Pécs mintegy 44 milliárd forint adósságának legalább a felét átvállalja az állam - mondta a belügyminiszter a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön. Pintér Sándor - a város vezetőivel az adósságrendezésről folytatott megbeszélését követő - sajtótájékoztatón jelezte: a pontos összeget a február 15-ig tartó egyeztetéseken határozzák meg. "Óriási pénzről beszélünk. Szeretnénk, ha a konszolidáció megsegítené a várost, annak vezetését és minden egyes lakosát" - tette hozzá a belügyminiszter.

A Leőweyben több száz diák tiltakozott, egyetemisták várták a városházánál a képviselőket

A Leőweyben több száz diák tiltakozott, egyetemisták várták a városházánál a képviselőket A Pécsi Újság.hu keddi információjának megfelelően ülődemonstrációval tiltakoztak a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések ellen csütörtökön, míg az önkormányzati ülésre érkező pécsi képviselőket mintegy ötven egyetemista várta, élőláncot alkotva.  A pécsi oktatási intézményének több száz diákja az iskola dísztermében gyűlt össze az első három tanóra idejére, hogy nemtetszését fejezze ki az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek számának csökkentése, és a "röghöz kötés" miatt.Szónokaik azt hangoztatták, hogy...

Bizottsággal vizsgálnák Gyimesiék, miért fuccsolt be a Lakmusz-ház projekt és mit tesz a rendőrség

Bizottsággal vizsgálnák Gyimesiék, miért fuccsolt be a Lakmusz-ház projekt és mit tesz a rendőrség Vizsgálóbizottság felállítását javasolja a pécsi Jobbik az István-aknán épült, mára teljesen széthordott Lakmusz-ház ügyében. Gyimesi Gábor, a radikális párt helyi önkormányzati képviselője lapunknak úgy nyilatkozott, a pécsiek több tízmilliót vesztettek a szocialista-éra alatt indult projekten. A létrehozandó bizottság ügyét januárban terjesztik a közgyűlés elé. Még 2004-ben indult útjára a csúfos véget ért Lakmusz-ház program Pécsett. A nyolcvanas évek közepén bezárt bánya egyik épületét akkor felújították és abban huszonkilenc egykori állami gondozott kapott lakást. A MIOK...

Alaszkában vetítik sikerrel...

Alaszkában vetítik sikerrel Pozsgai Zsolt Zsolnay-filmjét Pozsgai Zsolt 2011-ben, a Magyar Játékfilmszemlén bemutatott A Föld szeretője című filmje képviseli Magyarországot egyedül az...

A Tettye erősíti...

A Tettye erősíti kapcsolatait a helyi gazdaság szereplőivel Szorosabbra fűzi együttműködését a Tettye Forrásház Zrt. a helyi ipar szereplőit képviselő szervezetekkel - olvasható a...

Figyelem! A tél eddigi...

Figyelem! A tél eddigi leghidegebb éjszakája jöhet Baranyában Figyelmeztetést adott ki a Meteorológiai Szolgálat a várható hideg és az esetleges hófúvások miatt. A meteorológusok szerint...

Mi is az a KIK? Interjú...

Mi is az a KIK? Interjú Páva Péterrel, a Pécs Megyeközponti Tankerület igazgatójával A pedagógus szakma számára talán már nem teljesen érthetetlen, a közvélemény szerint azonban meglehetősen homályos a...

300 ezer forintnyi értékkel...

Besurranó tolvaj járt egy pécsi lakásban kedd reggel - közölte szerdán a rendőrség.  Az ismeretlen elkövető az első emeleti lakásba a nyitott ajtón bement, majd onnan egy táskát és...

Ülősztrájkolni fognak a...

A gimnázium diákönkormányzata (DÖK) csatlakozott az "Országos diáksztrájk a keretszámok drasztikus csökkentése ellen" elnevezésű rendezvényhez. Mint a pécsi diákok...

Kettészakadt a hallgatói demonstráció: volt aki hazament, volt aki a Városháza elé

Kettészakadt a hallgatói demonstráció: volt aki hazament, volt aki a Városháza elé Kettészakadt kedd estére a pécsi bölcsészkar aulájába meghirdetett hallgatói tiltakozás: a több mint ötszáz fős tömegből több hullámban mindegy kétszáz-háromszáz fiatal indult el a pécsi városházára, hogy ott kifüggesszék követeléseiket. A 18 órára az Ifjúság úti aulába meghidetett rendezvény meglehetősen nyugodtan és lassan indult, a hallgatók csak némi unszolás után lakták be a termet, amelyet többek között a magyar felsőoktatás a padlón körberajzolt holtteste, s a különféle, jól ismert szlogenekkel ellátott transzparensek díszítettek. Ezek között olyan is akadt, amelyre azt...

"A Kossuth tér csapadékvíz-elvezetése tervezési és kivitelezési szempontból is kifogásolható"

Mint ismert, a hétvégén komolyan sérült a Kossuth tér burkolata, a kivitelező véleménye szerint azonban nem ők hibáztak az EKF-es építkezés idején, a rongálódás ezzel szemben a szakszerűtlen hóeltakarítás következménye, ezért őket felelősség nem terheli. A következőkben a BIOKOM Kft. közleményét ismertetjük, mely a Bayer-Center Kft. álláspontjára reagál.  "Társaságunk egy Multicar típusú kisgépjárműve végezte a hókotrást a Kossuth téren múlt hét szombaton. Ennek a járműnek a hátsó tengely-terhelése: max. másfél tonna. Amint észleltük a...

Francia érdemrendet vehetett át a PTE városfejlesztési szakembere

Bajnai László, a Magyar Urbanisztikai Társaság Tolna-Baranyai területi csoportjának tagja s egyben a PTE műszaki és informatikai karának oktatója a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrend lovagkeresztjével való kitüntetését vehette át a múlt héten a Francia Intézetben.  A kitüntetést az elmúlt két évtizedben kifejtett városfejlesztési tevékenységéért, a magyar-francia szakmai kapcsolatok és együttműködés fejlesztéséért kapta. 

Nem kapott versenyképességi...

Nem kapott versenyképességi díjat a Pécsi Déli Ipari Park Kiosztották az idén első alkalommal odaítélt Ipari Parkok Versenyképességi Díját kedden, a kiírásra 7 pályamű érkezett,...

Projektirodát nyitott...

Projektirodát nyitott az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) kedden Pécsen a város hátrányos helyzetű lakóinak felzárkóztatása érdekében. Az iroda a szegények lakhatási körülményeinek és...

Újabb fórumot tart a...

Újabb fórumot tart a biomasszáról a Civilek a Mecsekért Mozgalom Szalmából energia? címmel rendezik meg a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) nyolcadik fórumát a megyeháza Széchenyi téri...

Változás a POSzT...

Változás a POSzT irányításában: Márta István távozik a művészeti igazgatói pozícióból Márta István januártól távozik a Pécsi Országos Színházi Fesztivál művészeti igazgatói posztjáról - tudta meg a Pécsi...

Szilveszteri jegylicit a...

Szilveszteri jegylicit a Pécsi Nemzeti Színházban A pécsi teátrum jótékony célú felhívása cégek, magánszemélyek számára: "Szeretné megnézni A dzsungel könyvét...

Helyben hagyta az...

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a férfinak az életfogytig tartó fegyházbüntetését, aki kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot 2010 novemberében a Zala megyei...

Vasárnap árverezik el az ismeretlen Csontváryt

A szakirodalom számára eddig ismeretlen alkotások, így Csontváry Kosztka Tivadar több mint száz év után előkerült festménye, valamint Munkácsy Mihály és Ferenczy Károly egy-egy alkotása is szerepel a Virág Judit Galéria vasárnapi aukcióján, amelyen összesen 165 tételt árvereznek. Az árverést 80 millió forintos kikiáltási árával Csontváry Kosztka Tivadar Traui ciklusának 5., eddig hiányzó darabja, a Traui tájkép naplemente idején című kép uralja. A kis méretű festmény becsértékét 135 és 240 millió forint közé teszik. Csontváry a ma Horvátországhoz tartozó Trogirban (Trau) festette...

Svájci járművekkel bővülhet a buszpark, Csizi szerint kérdés, hogy mikortól és mennyiért

Svájci járművekkel bővülhet a buszpark, Csizi szerint kérdés, hogy mikortól és mennyiért A városvezetés elképzelései szerint bővítenék a Tüke Busz Zrt. elöregedett járműparkját. A használt, Volvo típusú, az utasokat korábban Svájcban szállító tizenöt busz műszaki átvizsgálása és a megvásárlásukhoz szükséges forrás előteremtése jelenleg is zajlik. Csizi Péter alpolgármester óvatosan fogalmazott azt illetően, hogy mikor állhatnak hadrendbe a járművek. Sokat megélt autóbuszok kerülhetnek a Tüke Busz Zrt. járműállományába, miután a városvezetés Genfben szolgált gépjárműveket vásárolna az igencsak élemedett korú pécsi buszok mellé. A tizenöt darab, 2000-ben gyártott Volvo...

Szili Katalin bekeményít: büntetné a közösség elleni uszítást

Három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendővé tenné Szili Katalin azokat, akik nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportot, illetve a lakosság egyes csoportjait megsérti, ellenük gyűlöletre izgat, uszít, vagy olyan magatartást tanúsít, amely alkalmas bennük félelem keltésére. A volt házelnök, jelenleg a Szociális Unió elnöke, független parlamenti képviselő mindezzel a jelenleg hatályos Büntető törvénykönyvet (Btk.) egészítené ki arra hivatkozva, hogy a közelmúltban egyre több olyan radikális és nagyobb nyilvánosságot...