Papp professzor Attila királyt alakítja egy filmben - 120 millió forint hiányzik a befejezéséhez
Bicskei Zoltán rendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a 17. század végén, a török-dúlta Délvidéken játszódó, immár négy éve készülő filmjének középpontjába nemzeti sorskérdéseket állított. Az Álom haván című film látomásos részeiben magyar királyok is feltűnnek, s a köztük megjelenő Attila királyt a pécsi szívcentrum egykori vezetője, Dr. Papp Lajos professzor alakítja, aki e szerep miatt vágatta le védjegyévé vált hosszú haját. A kiindulópont annál is érdekesebb, mivel e magyar tárgyú, magyar színészekkel készülő film legnagyobb részben szerb állami, illetve vajdasági...
Félórás késések is lehetnek a Pécs-Budapest vonalon
Félórás késések is lehetnek a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs és a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon - közölte a Mávinform. Az említett vonalakon közlekedő járatok átlagosan 10-30 perccel hosszabb menetidővel közlekednek, mert Hárosnál meghibásodott a biztosítóberendezés - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.A 35-ös csak a Dömörkapuig jár a hó miatt
Rendben járnak vasárnap a pécsi helyijáratú autóbuszok, egyetlen vonalon van csak probléma, de ez sem meglepetés. A Tükebusz arról értesítette szerkesztőségünket, hogy a havas útviszonyok miatt a 35-ös vonalon csak a Dömörkapuig közlekednek az autóbuszok.Közép-európai portugieser...
Közép-európai szemlét és borkóstolót szerveznek a portugieser népszerűsítésére, az április 12-én és 13-án sorra kerülő...
Lessen be a kulisszák mögé:...
Pénteken este tartották a Pécsi Nemzeti Színház új bemutatóját, Csehov Cseresznyéskert című két részes komédiáját Dömötör...
Négynapos nemzetközi vásárt...
Nemzetközi vásárt rendeznek Pécsen: a június 6. és 9. között, az Expo Centerben sorra kerülő négynapos esemény az ipar, a kereskedelem és a szolgáltató szektor szereplőinek nyújt...A belvárosba, a...
Még ebben az évben közel tíz új készülékkel tervezi kiegészíteni térfigyelő rendszerét a pécsi önkormányzat. A lassan megnyíló...
Takáts József faggatja...
Várkonyi György művészettörténész lesz az Ön már városunk része című rendezvénysorozat következő vendége március 26-án 18...
Megszűnt a forgalmi akadály...
Újra megindult a forgalom a 6. számú főúton - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A hajnali órákban balesetet szenvedett veszélyes árut szállító gépjárműből átfejtették...Julius Caesar nyomában: Lila-napot tartanak Pécsett is
A pécsi önkormányzat is csatlakozott a kanadai Cassidy Megan által alapított világnap programjaihoz. A cél az epilepszia elleni erőfeszítések támogatása, az epilepsziások életének bemutatása és annak tudatosítsa, hogy az érintettek nem maradnak magukra. A lila napi rendezvényekhez a világ ötven országa csatlakozott. Az egyik leggyakoribb neurológiai bántalom 50 millió embert érint. A hirtelen rohamok láttán a legtöbben nem ismerik fel, hogy epilepsziáról van szó, elvesztik a fejüket, és nem tudják, hogyan segítsenek. Megbélyegzik a betegeket, akik közül sokan arra kényszerülnek,...
Lekapcsolják a városháza díszkivilágítását a Föld Órájában
Pécs is csatlakozott a Föld Órája akcióhoz, szombaton 20.30-kor lekapcsolják a Városháza díszkivilágítását. Ha Pécsről minél többen regisztrálnak, akkor a város esélyes lehet a Föld Órája fővárosa cím elnyerésére. További információ a www.foldoraja.hu honlapon található.Fél pályán halad a forgalom a cserkúti elágazónál
Átfejtik annak az üzemanyag-szállító tartálykocsinak a rakományát, amely árokba hajtott a 6-os főúton, a Pécshez közeli cserkúti elágazónál péntek reggel - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kasza Anett közölte: a 13 ezer liter motorbenzint, valamint 18,5 ezer liter gázolajat egy Százhalombattáról érkezett speciális jármű segítségével fejtik át.Hozzátette, a rakományt tartalmazó tartály nem sérült meg, de a jármű üzemanyagtartálya leszakadt a baleset következtében, emiatt 500 liter gázolaj jutott a környezetbe. A környezetvédelmi hatóság ezért...Kezdődik a pécsi valutázó...
Bíróság elé állnak a pécsi illegális valutaváltó feltételezett gyilkosai: a négy vádlott büntetőpere jövő szerdán kezdődik a...
Gőzölgő halászlére vágyott...
Az éjszaka szolgálatos révészek figyeltek föl a mohácsi halászok haltartó bárkája környékén ólálkodó alakra a héten. Éberségüknek köszönhetően a telefonos riadólánc gyorsan a helyszínen...Vágányzár lesz egy héten át...
A Budapest-Pécs vasútvonalon pályakarbantartási munkák miatt április 3-ától 10 napos vágányzári menetrend lesz érvényben. Ez idő alatt Sárbogárd és Dombóvár állomások között vonatpótló...Üzemanyag-szállító...
Lezárják egy időre a 6-os utat a Pécshez közeli cserkúti elágazónál péntek reggel, mert árokba hajtott egy üzemanyagot szállító tartálykocsi - tájékoztatta a Baranya Megyei...Túl sok a hajléktalan...
A parlament március 11-én, az alaptörvény negyedik módosításával egyebek mellett döntött arról is, hogy törvény vagy...
Egyelőre nem tudják a pécsi...
Kiverte a biztosítékot Orbán Viktor miniszterelnöknél a Fővárosi Törvényszék legutóbbi rezsicsökkentéssel kapcsolatos...
Interaktív kiállítótermet hozott létre iskolásoknak a Tettye
Rendhagyó tanóra keretében adják át március 22-én a Tettye Forrásház Zrt. interaktív bemutatótermét a Damjanich utcai gépháznál. A víz világnapja tiszteletére létrehozott állandó kiállítás az átalakított műszaki épületben és az egykori gépház ősfás kertjében várja a látogatókat. A belváros szélén található, könnyen megközelíthető épületet a vízszolgáltató környezet- és természetismeret órák helyszíneként ajánlja fel az általános iskolák számára. Elsőként március 22-én, pénteken délelőtt 10 és 12 óra közt veszik birtokukba a gyerekek a vízről játékos formában elsajátítható...Szagot fogtak a zsaruk: drogot foglaltak le Kozármislenyben
Több mint száz tő vadkendert, több millió forint készpénzt lefoglalt, két embert pedig őrizetbe vett a rendőrség Baranyában - közölte a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A nyomozók a növényeket, a pénzt, valamint drog előállításához szükséges berendezéseket egy kozármislenyi férfi családi házában, további "kábítószergyanús anyagokat", terjesztéshez használt eszközöket pedig testvérének pécsi lakásában találták. A házkutatásokat azután tartották, hogy felmerült: a 29 éves férfi kábítószer termesztésével és értékesítésével foglalkozik. A rendőrök ellene és...
A BIOKOM felkészült a várható rossz időre
Az évszakhoz képest szokatlan időjárási körülményekre, valamint az időjárás előrejelzésre való tekintettel a BIOKOM Kft. meghosszabbítja hóügyeleti és útellenőri szolgálatát Pécsett március 30-ig - közölte szerkesztőségünkkel a társaság. A cég ezután is kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, a Tüke Busz Zrt.-vel, az OMSZ Pogányi Állomásával, hogy időben értesülve az intézkedést igénylő helyzetekről, azonnal be tudjon avatkozni. Jelenleg az erős széllökések és a nagy mennyiségű csapadék miatt van kiadva elsőfokú figyelmeztetés, amelyekhez vasárnap és hétfőn még havazás is...
« Előző
33747 | 33768 | 33789 | 33810 | 33831 | 33852 | 33873 | 33894 | 33915 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

