Nemzet kenyere: Pécs kárpátaljai gazdákat tüntetett ki
Díszoklevéllel tüntette ki Pécs városa szerdán Ungváron azokat a kárpátaljai magyar gazdákat, akik saját termelésű búzájukkal járultak hozzá az idei Nemzet Kenyere akcióhoz. Az ungvári magyar főkonzulátuson megtartott ünnepségen Bacskai József főkonzul négy gazdának nyújtotta át tevékenysége elismeréseként Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Korinek László jogászprofesszor, a Nemzet Kenyere kezdeményezés ötletgazdája nevében a kitüntetéseket. A diplomata hangsúlyozta, hogy a magyarság határokon átnyúló összetartozásának eszméjét szolgáló Nemzet Kenyere programhoz az idén első...Kocsmában verekedett a háziőrizetes, egy rendőr megsérült
Korábbi bűncselekményei miatt házi őrizetben lévő férfi sebesített meg egy rendőrt egy szigetvári kocsmában, ahol elvileg nem is tartózkodhatott volna - számolt be szerdán a még hétfő este történt esetről a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi az italozóban verekedést provokált, egy ablaküveget is kitört, az incidens alatt személyi sérülés azonban nem történt. „A további cselekmények elkövetését a kiérkező rendőröknek sikerült megelőzniük, azonban a személy ellenállásának leküzdése közben az egyik egyenruhás könnyebben megsérült" - olvasható a rendőrség...Ajándékkal lepi meg közönségét a Pannon Filharmonikusok
Kezdetét vette a Pannon Filharmonikusok ünnepi akciója, amelynek keretében a Kodály Központ előterében felállított adventi kalendáriumból is ajándékoz a zenekar. A Pannon Filharmonikusok egy-egy ajándékjeggyel és a PTE Művészeti Karának hallgatóiból álló, 2004-ben alakult Kisház Art Free művészeti csoport (Kis Endre, Pinczehelyi András és Gyuris Róbert) által felajánlott Tél című grafika másolatával kedveskedik a betérő vásárlóknak, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy az advent a lelki elmélyülés időszaka, melyben a zene mindenki életében fontos szerepet játszhat. A...Magyar-kínai technológiai...
Közös technológiai transzferközpontot hoz létre Pécs és Sanghaj városa, az erről szóló megállapodást kedden délután írták alá a felek Sanghajban. A megegyezés értelmében a...Csillapodnak a kedélyek a...

Szünetel a rendőrség...
A Pécsi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán - engedélyügyi és a szabálysértési szakterületen - 2012. december 22. és 2013. január 1. között az ügyfélfogadás szünetel. Az...Mikulás-parti és...

Szabadlábra helyezte Imhof...

Megszűnt a forgalmi akadály...
Este nyolc után befejeződött annak a teherautónak a műszaki mentése, amely délután akadt el a 6-os számú főúton Mecseknádasd és Pécsvárad között. A megváltozott útviszonyok miatt az...Fölszállott a páva: döntős a pécsi Tanac Néptáncegyüttes

Különválik a törökbálinti és a pécsi gyermekhospice ház
A Szemem Fénye Alapítvány két gyermekhospice háza, a törökbálinti Tábitha Ház és a pécsi Dóri Ház külön utakon járva, külön szervezeti keretek között folytatja tevékenységét - tájékoztatott a szervezet közleménye. Mint írják, eddigi - bő másfél éves - közös munkájuk során nyilvánvalóvá vált, hogy a két gyermekhospice otthon párhuzamos működtetése nehezen valósítható meg. A nagy távolság körülményessé teszi a döntéshozatali mechanizmusokat, a tervezést és a tevékenység szervezését. Ezenkívül folyamatos ingázást kíván a Szemem Fénye Alapítvány dolgozóitól. Ez a szervezet...Újabb díjat nyert a Zsolnay Kulturális Negyed

Borbála-napi megemlékezést...
A Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat a helyi civil szervezetekkel közösen szervezett Szent Borbála-napi ünnepi megemlékezésére és koszorúzására kerül sor a Budai Vámnál lévő...Pécsett és Baranyában járt...

Akár tíz centi hó is...

A civilekről és a régióról...
A Civil Közösségek Házában rendezik meg a Partnerségi Információs Napot, amelynek keretében egyebek mellett a 2013 utáni kohéziós politika kialakításának szükségességéről, az...Egyre biztosabb, hogy nem...

Hóátfúvások: Baranyában...

Nem úszta meg a részeg lépcsőházi randalírozást

Luca széke karácsony éjszakáján - előadás gyerekeknek
A Néprajzi Múzeumban (Pécs, Rákóczi u. 15.) Burján István néprajzos muzeológus tart előadást gyerekeknek jövő kedden, szerdán és csütörtökön időpont egyeztetéssel 9 és 14 óra között. Csoportok előzetes jelentkezését a múzeum a 72/315-629-es telefonszámon várja.Továbbra sem tudni, mi lesz az egykori Tüdőszanatóriummal és a volt pécsbányai kórházzal

« Előző
33852 | 33873 | 33894 | 33915 | 33936 | 33957 | 33978 | 33999 | 34020 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Négyes karambol miatt lezárták a...