HaHa után Pécsi KiHa: folytatják a szervezkedést a középiskolások is
2013. január 23. szerda 07:18
Közleményben tudatta helyi középiskolások egy csoportja, hogy a pécsi, a miskolci, a szegedi, és a budapesti diákok közös fórumán, a hétvégén Budapesten megalakult az Országos Középiskolai Hálózat (KiHa).
Mint a diákok írják, az összefogás "célja az ország több városában szerveződő középiskolások bevonása a köz-és felsőoktatás átfogó reformjáért folyó küzdelembe.
Az oktatási reform ugyanúgy érint minket, mint az egyetemistákat, oktatókat és tanárokat, ezért minden olyan középiskolást szeretnénk elérni, akik tenni akarnak jövőjükért, akik a köz-, és felsőoktatási problémák megoldását szívügyüknek érzik.
Együttműködünk minden olyan demokratikusan szerveződő szervezettel és mozgalommal, akik az oktatás széles körű, az érintettek bevonásával történő reformját tűzte ki céljául.
Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a KiHa teljes mértékben elhatárolódik minden pártpolitikai szervezettől.
Mi, pécsi középiskolás diákok a december óta tartó, folyamatos, és eredményes munkánk folytatásaként tekintünk a csatlakozásra.
A Pécsi Középiskolai Hálózat (pécsi KiHa) tagjaiként továbbra is ugyanolyan fontosnak tartjuk a teljes körű együttműködést a pécsi Hallgató Hálózattal. A pécsi KiHa elsődleges célja a középiskolások széles körű tájékoztatása, a diákok bevonása a közös munkába.
Feladatunknak tekintjük az olyan középiskolai fórumok szervezését, melyeknek keretein belül minden diák lehetőséget kaphat a felszólalásra, hogy a középiskolások demokratikus módon fejezhessék ki véleményüket, ezzel megalapozva egy olyan szerveződést, melyben felelősségteljes, döntéseinek teljes súlyával tisztában levő diákok fogalmazhatják meg követeléseiket."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Több baranyai településen is...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...

