Metszi a fákat Kertvárosban a BIOKOM
A BIOKOM Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a társaság fametszési munkákat végez augusztus utolsó hetében a Táncsics Mihály utcai fasoron, az utca teljes hosszában. A faápolási tevékenység részleges forgalomkorlátozással jár, egy-egy rövid szakaszon sávlezárásra kell számítani, a közlekedést tájékoztató táblák segítik. A tevékenység miatt a Táncsics Mihály utca - Siklósi út találkozásánál (Táncsics Mihály utca 2-4. szám előtt) a Siklósi útról a Táncsics Mihály utcára bevezető útszakasz teljes lezárásra kerül augusztus 27-én (kedden) 9-12 óra között. Ezen időtartam alatt (kedden...
Ha Hoppál nem kér bocsánatot, akkor pert indítanak ellene
Nyílt levélben szólította fel bocsánatkérésre Hoppál Pétert, a Fidesz szóvivőjét a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) társelnöke pénteken. Kádár András Kristóf ezt annak kapcsán írta, hogy a szóvivő szombaton azt állította egyes Soros György által támogatott szervezetekről, köztük a MHB-ról, hogy "álcivilek", "fizetett statiszták", "dollármilliókért kitartott szervezetek", amelyeknek "mindössze (...) annyi feladatuk van cserébe az amerikai pénzekért, hogy minden fronton támadják (...) a magyar kormányt, támadják a Fideszt, és támadják Magyarország...
Lakása előtt fosztottak ki egy idős asszonyt Pécsett
A Pécsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást két pécsi férfival szemben. A jelenlegi információk szerint Pécsett, a Felsőbalokány utcában csütörtök délelőtt egy, a bevásárlásból hazafelé tartó idős asszonyt támadott meg két férfi a lakása előtt, ahol a nőt falhoz lökték, lefogták és a nyakláncát letépték. A rendőrséget az idős nővel sétáló barátnője értesítette. Személyleírás alapján a rendőrök azonnal üldözőbe vették a két elkövetőt, akiket percekkel a bejelentést követően elfogtak. Menekülés közben a két férfi a...A szakmai tanévnyitón...
Az Országos Szakmai Tanévnyitó és taneszköz-kiállításon részletezte Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője pénteken azt a programot, amely Pécset olyan városként...Szombaton kezdődik a Bóbita...
Nyolc hazai és három külföldi társulat egy-egy produkcióval mutatkozik be a Metamorfózis bábfesztiválon, amely szombaton veszi kezdetét Pécsen. A szervező Bóbita Bábszínház arról...Több mint hatvan programmal...
A Zsolnay Örökségkezelő ingyenes nyárbúcsúztató családi Szamárfül fesztiválját szombaton és vasárnap rendezik meg Pécsen. A...
Pécsi kvintett előadásával...
A látogatók előtt egész évben zárva tartó palotakertben ebben az évben utoljára élvezhetnek koncertet a vendégek. A Püspökvári Zenés Esték záró hangversenye, a Symphonic Brass Quintet...Minden, ami busó: kézműves-...
Megnyílt a Busóudvar Mohácson, a létesítmény a nemzetközi hírű busójárás hangulatából ad ízelítőt a látogatóknak. Bugarszki Norbert, az udvar és a helyi önkormányzat pénzügyi vezetője az...A pécsi kisboltok ötödét is...
Komoly bajban vannak a pécsi kiskereskedők, akik közül többen végleg bezárhatják a boltot, a folyamatosan csökkenő forgalom...
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Pénteken reggel hét és délután hat között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 08.15: Pécs, Üszögi út - Koksz út kereszteződése 08.30 - 09.45: 66-os út Pécs - Mánfa közötti szakasza 10.00 - 11.15: Pécs, Komlói út - Kőrös utca kereszteződése 11.30 - 12.45: Pécs, Hársfa u. 207. 14.00 - 15.15: 6-os főút Pécs - Hird közötti szakasza 15.30 - 16.45: Pécs, Mohácsi út (Üszögi halastó előtti útszakaszon) 17.00 - 18.00: Pécs, Mohácsi út 75.Permetezi a díszfákat és a dézsás növényeket a BIOKOM
A BIOKOM Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a társaság megbízásából a Növényvédő és Kártevőirtó Kft. megkezdi Pécs közterületein a juhar-, a díszgalagonya-, a csepleszmeggy-, a hársfák kártevők és kórokozók elleni permetezését. A beavatkozásokra augusztus 23-án, pénteken kerül sor az éjjeli órákban (este 10 órától másnap hajnalig). Érintett helyszínek: Széchenyi tér, Színház tér, Kórház tér, Boldogság háza környéke, Európa tér, Barbakán környéke, Hal tér, Kossuth tér, Jókai tér, Király utca, Ferencesek utcája, Melinda utca, Rókus sétány, Berek sétány, Centrum parkoló. Az...
Fiatalokat segítenek vállalkozóvá válni a Dél-Dunántúlon
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szervezésében rendezik meg a Vállalkozz itthon elnevezésű programot a Vasutas Művelődési Házban. Az augusztus 26-án, hétfőn 10 órakor kezdődő eseményen kiderül, hogy a FIVOSZ-nak és partnereinek a feladata a célcsoportba tartozók gazdasági aktivitásának növeléséhez, munkaerőpiacra történő belépéséhez, valamint a vállalkozás-indításhoz és működéshez szükséges kompetenciák elsajátításának segítése. A rendezvény azért jött létre, hogy a vállalkozásalapítás kezdeti szakaszában, az indulás forrásigényének támogatásával,...Csalók ellenőrzik a...
Több lakossági bejelentés érkezett, hogy a katasztrófavédelem munkatársainak álcázva, álellenőrök járják Mohács utcáit -...
Három helyszínen zajlik az...
Tizenkét helyszínen változatos programokkal, éjszakai vezetett sétákkal és különleges, Magyarországon még soha nem látott...
Pécs a tizenkilencedik...
A várható eredmények mellett meglepő fordulatokat hozott eddig a november közepéig tartó Év Szállása verseny: a települések közötti harcban például Balatonmáriafürdő megelőzte Siófokot. A...A kormány beszállt a...
Bár az illetékes minisztérium már megkapta, a pécsi önkormányzat még várja Wildhorse Energy Hungary Kft.-től a mecseki...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel hét és délután hat között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.00 - 08.15: Pécs, Tüskésréti út - Hőerőmű szervizút...Tanárok adják a...
A Püspökvári Zenés Esték elnevezésű programsorozat keretében augusztus 23-án pénteken 19-kor a Püspöki Palota kertjében a...
Évadnyitó a Pécsi Nemzetiben - felavatták a balett termet - GALÉRIA
Szerdán délután tartották a Pécsi Nemzeti Színház ünnepélyes évadnyitóját a nemrégiben felújított Eck Imre balett teremben. A rendezvényt Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója nyitotta meg, bemutatta a házigazdákat, Dr. Bódis Józsefet, a Pécsi Tudományegyetem rektorát, Gulyás Dénest, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatóját, Mihályi Gábort, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökét és végül, de nem utolsósorban Rázga Miklós színigazgatót. A sajtótájékoztatónak az évadnyitó mellett más aktualitása is volt, ennek kapcsán került sor az új balett terem átadására. Vincze Balázs...
Baleset-megelőzési videoklipeket várnak a baranyai zsaruk
A Baranya Megyei Baleset-megelőzési Bizottság pályázatot hirdet baleset-megelőzési videoklipek készítésére „Felelősséggel közlekedem" címmel a középiskolás és fiatal felnőtt korosztály részére. A közúti közlekedési tragédiák megelőzése érdekében a Baranya Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a fiatalok megszólításán keresztül célul tűzte ki a közúti közlekedési balesetek számának csökkentését és azok súlyossági fokának enyhítését, valamint a szemléletformálást, amellyel megelőzhetők a szándékos szabályszegések is. A fiatal felnőtt korosztály felelőssége nem merül ki...
Még mindig szüksége van a pénzre a Szemem Fénye Alapítványnak
Megújult árukészlettel augusztus 23-án, pénteken ismét garázsvásárt rendez Rácvárosi úti telephelyén a Szemem Fénye Alapítvány. Ezen a napon Pécsen körbejár az alapítvány kisteherautója is, tehát várják azok jelentkezését, akik adományt ajánlanának fel. Augusztus 23-án, pénteken a Charity Shopok raktárának munkatársai tartanak garázsvásárt a Rácvárosi út 37. szám alatt. Reggel 9-től egészen 17 óráig várják az érdeklődőket, akik kiváló minőségű termékek közül válogathatnak. A bevételt hazánk első gyermekhospice háza, a Dóri Ház fenntartására költik. Többek között CD-k, bútorok,...
« Előző
32529 | 32550 | 32571 | 32592 | 32613 | 32634 | 32655 | 32676 | 32697 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...

