Bach és Mozart zenéjével zárul az orgonakoncert-sorozat Pécsett
A nyár leköszöntével végéhez ért a pécsi székhelyű Filharmónia Magyarország OrgonaPont-sorozata. A hangszer kedvelőinek a sorozat utolsó koncertjén, augusztus 30-án 20 órakor a Bazilikában egy önálló orgona hangversennyel kedveskednek, amelyen a szakma jeles képviselője, az Artisjus-díjas Teleki Miklós orgonaművész szólaltatja meg többek között Bach, Mozart és Widor műveit.Kezdődik a felújított Pécs-Vajszló útszakasz műszaki átadása
Megújult a Pécset Vajszlóval összekötő út 14,6 kilométeres szakasza. A mintegy 1,4 milliárd forintos beruházás műszaki átadása szerdán kezdődik - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t kedden. A cég közleményében emlékeztetett, hogy az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult fejlesztés Baranya megye idei legnagyobb mellékút-felújítási projektje, melynek részeként öt hónap alatt lecserélték a tönkrement pályaszerkezetet, megerősítették a burkolatot, átépítették a buszmegállókat, korszerűsítették a vízelvezető rendszert, egyes helyeken forgalomlassító szigeteket...Pécsett adják át csütörtökön a „költészeti Nobel-díjat”
A Janus Pannonius Költészeti Díjjal olyan, jelentős életművel rendelkező költőt ismernek el, aki hozzájárult a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez. Az esemény szervezői az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójukban azt írták: a szakmai zsűri a díjazottat hét jelölt, a szír-francia Adunis Alí Ahmad Sa'íd Esber, a perzsa Szimin Behbaháni, az angol Geoffrey Hill, az orosz-ukrán-tatár Jevgenyij Jevtusenko, a lengyel Tadeusz Różewicz, a szlovén Tomaž Šalamun és a litván Tomás Venclova közül választja ki.Utaltak rá, hogy a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által...Felborult egy kisbusz a...
Egy kisbusz szenvedett balesetet Pécsett a Magaslati úton tegnap a késő esti órákban. A helyszínre egy tűzoltóegység, és egy műszaki mentéshez használt eszközökkel felszerelt jármű vonult...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel hét és délután hat között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 08.15: 6-os főút Pécs - Kővágószőlős közötti szakasza...Újból akciózik a...
A Középiskolai Hálózat pécsi csoportja „cseREtanszer - Kezdd tudatosan a tanévet!" elnevezéssel hirdet programot...
Jaj az allergiásoknak:...
A 34. héten továbbra is magas volt a légköri összpollen-koncentráció. A csalánfélék pollenszórása közepes mértékűre...
Tamás a barátnőjével...
A Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai garázdaság miatt állítottak elő egy férfit és két nőt egy szórakozóhely előtt - tájékoztatott a police.hu. A Pécsi Rendőrkapitányságra augusztus...Konkurenciája támadt a...
Bár már évek óta több ponton elérhető ingyenes wifi-hálózat van a pécsi belvárosban, sokszor még mindig akadozik az...
Ünnepi díszhangversennyel kezdik az évadot a pécsi szimfonikusok
Hagyományos, a város napja alkalmából adott díszhangversenyével indítja 2013/2014-es évadát a Pannon Filharmonikusok szeptember elsején. A műsoron Bogányi Tibor vezényletével három mű, A. Mehmari fagottversenye, Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje, valamint Bach c-moll passacaglia és fúga című darabja szerepel. A fiatal brazil szerző, André Mehmari 2009-ben keletkezett versenyműve fagottra, hárfa és vonós kísérettel igazi unikum: eleven ritmusokkal, izgalmas harmóniákkal, filmzenés és jazz-es elemekkel tűzdelt zene, amelynek megszólaltatásában szólistaként Herpay Ágnes fagottművész, a...
Meszesi eset: elkérték a mobilt egy járókelőtől, nem adták vissza
A Pécsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást két 16 éves pécsi férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. augusztus 25-én 18 óra körüli időben Pécs-Meszesen egy öt fős társaság két tagja megszólított egy telefonáló férfit, akitől elkérték telefonját. A férfi átadta a készüléket, amit kérésre sem adtak vissza neki, sőt veréssel fenyegették meg és telefonjával távoztak. A sértett hazaérkezését követően értesítette a rendőrséget, a járőrök a kapott személyleírás alapján az elkövetők után indultak, akiket a...Rovarok minden mennyiségben a múzeumban
Végtelen sokféleség címmel kiállítás nyílik a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályán augusztus 30-án 14 órakor. A tárlat a Föld leggazdagabb és legváltozatosabb élőlénycsoportját, a rovarvilágot mutatja be.A Föld körülbelül 1 millió rovarfaja között sokféle "bogaras", érdekes, látványosan színes, apró vagy óriás, világító vagy éppen rejtőzködő, tehát igen sokféle rovar él. Életmódjuk változatos, párválasztásuk sokszor igen trükkös, és olykor még tévedhetnek is.A Végtelen sokféleség című kiállítás anyagát a Magyar Természettudományi Múzeum legnagyobb...Eső esetén is folytatódnak...
Mint az Örökségkezelő illetékesei tájékoztatták szerkesztőségünket, rossz idő esetén is folytatódnak a Szamárfül Fesztivál...
Szerdán kezdődik a...
A Pécsi Ítélőtábla jövő szerdán kezdi tárgyalni másodfokon a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt Péntek László büntetőügyét. A táblabíróság korábban arról tájékoztatott,...Több mint 600 millió...
Befejeződött Szigetvár központjának felújítása, valamint az 1987-ben pénzhiány miatt félbehagyott, Makovecz Imre által...
Bemutatják Pozsgai Zsolt...
Augusztus 28-án mutatja be a new yorki Pilvax Players színház a pécsi Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című színművét angol nyelven. Augusztus 18. és szeptember 8. között rendezik meg...Menjen Pörbölyre,...
A gímszarvas bikák bőgését hallgathatják meg az elkövetkező hetekben azok, akik részt vesznek a gemenci erdőben szervezett túrákon. Augusztus utolsó hétvégéjén, valamint szeptember elején...Pécsett és Baranyában...
Szombaton és vasárnap is többfelé borús lesz az ég, egyre több helyen várható záporeső, illetve zivatar. A következő órákban várható jelentős mennyiségű csapadék miatt több...Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton reggel fél kilenc és este fél nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45: Pécs, Komlói út - Kőrös utca kereszteződése 10.00 - 11.15: Pécs, Üszögi u. - Bogádi u. kereszteződése 11.30 - 12.45: Pécs, Zsolnay Vilmos u. 96. 14.00 - 15.15: 66-os út Pécs - Mánfa közötti szakasza 15.30 - 16.45: Pécs, Komlói u. - Kénes utca kereszteződése 17.00 - 18.15: Pécs, Engel János u. 18.30 - 19.30: Pécs, Hársfa u. 207.S. O. S. ÉLET - Beszélgetés Dr. Stark Andrással a telefonos szolgálatról
E hétvégén Pécs ad otthont a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok XXVI. Országos Találkozójának. A péntek délutáni megnyitón Páva Zsolt polgármester mondott köszöntőbeszédet, ezt követően különféle programokkal, előadásokkal, filmvetítéssel várják a telefonszolgálatok tagjait az ország minden tájáról. Dr. Stark András, a pécsi S.O.S. ÉLET Telefonszolgálat szakmai vezetője adott információkat munkatársunknak szervezetben folyó munkáról. A nívós filmklubjairól is ismert pécsi pszichiáter a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán szerzett diplomát 1972-ben, majd a Pszichiátriai...
Zsolnay Céh alakul Pécsett az iparkamara közreműködésével
A Zsolnay márkanév már több mint 150 éve a hagyomány, az egyediség, a művészi érték és az állandó megújulás jelképe. Az innováció újabb szép példája a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., a Kreatív Ipari Klaszter és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) együttműködésében megalakuló "Zsolnay Céh" megalapítása. Az új, kreatív ipari modell részleteiről Vajda László, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt vezérigazgatója, dr. Síkfői Tamás, a PBKIK titkára és Keresnyei János, a Kreatív Ipari Klaszter elnöke augusztus 29-én, csütörtökön 15 órakor tartanak tájékoztatót a...
« Előző
32508 | 32529 | 32550 | 32571 | 32592 | 32613 | 32634 | 32655 | 32676 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...

