Andrásfalvy Bertalan szerint a csak hagyományos ártéri gazdálkodás védene - A dunai árvíz tanulságai

Égig emelni a gátakat, vagy pedig visszaállítani a középkorban kiválóan működő hagyományos ártéri gazdálkodást - mondja az egyre nagyobb költségeket felemésztő árvizek elhárításának  lehetséges módjáról Dr. Andrásfalvy Bertalan pécsi néprajztudós, a PTE professzora. 

- A Kárpát-medence közepe a maga évi 500-600 milliméter csapadékával hagyományosan nedvességben szegény terület, azonban a magyarságnak régebben megvolt ennek a kárpótlása. A környező hegyekből megérkezett a hiányzó víz, amit ők csatornák segítségével szétvezettek és megtartottak. Ezek az áradások nemcsak óriási mértékben növelték meg a víztartalékokat, hanem mindig meg is termékenyítették az elárasztott területeket, mivel az árral érkezett hordalék a legfinomabb humuszt tartalmazta - így Andrásfalvy Bertalan (képünkön). Egy kutatásra hivatkozva hozzátette, mostanában több ezer tonna olyan szerves anyag megy egyenesen a Fekete-tengerbe, amely korábban a szétterült a földeken.

A hagyományos magyar ártéri gazdálkodást kutató néprajzprofesszor emlékeztetett rá, egy bajor tudós, bizonyos Heinrich Ditz már 1867-ben bírálta a magyar vízrendezés módját, mondván, „ezt a termékenyítő és nagy víztartalékot jelentő áradásokat gátak közé szorítva átkergetik az országon". A gátakkal szabályozott folyókon sokkal rövidebb idő alatt jön le az a vízmennyiség, ami korábban hetek alatt úszott le és terült szét.

Ennek következményeit láthattuk a hetekkel ezelőtti dunai áradások alkalmával.

Andrásfalvy Bertalan szerint nem az eső túlsúlya volt a döntő, hanem az, hogy a víz nagyon gyorsan érkezett. A korábban hetek alatt szivárgó vízmennyiség most napok, órák alatt érkezett meg, s ezt már nem tudta befogadni a folyó medre. Mindehhez - derült ki szavaiból - hozzájárultak az erdőirtások, a földfelszín beépítése, a mellékfolyások kiegyenesítése is.

- Inkább a Tiszára, de áttételesen a Dunára is jellemző, hogy az áradáskor érkező hordalék a hullámteret tölti fel, s ennek kapacitása minden évben fogy. Tehát egyre tovább kell emelni a gátakat is, s ezzel együtt minden évben nő az árvízveszély. Nem tudjuk azonban minden évben tovább emelni a gátakat, amelyeket végül egészen az égig kellene emelni - összegzett a professzor, aki hozzátette, e megoldást nyilvánvalóan zsákutcának tartja mindenki.

Andrásfalvy Bertalan úgy látja, a folyómedrek további mélyítése szintén öngól, ugyanis ez a vízben szegény időszakokban csökkenti a talajvíz mennyiségét.

A néprajztudós szerint az igazi megoldást az ártéri gazdálkodási módhoz való visszatértés jelentené, amely - mint mondja - nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a magyarság Volga-menti őshazájában is használatos volt már. A kialakított csatornák segítségével - így a professzor - óriási mennyiségű vizet lehetett tárolni.

Ennek azonban nemcsak a korábbi csatornák megtisztítása és használatba vétele az előfeltétele, hanem az árterületeken létesített szántóföldek megszüntetése is, mert van más, az ott termelt gabonánál akár a jelen körülmények között is ötször-tízszer nagyobb bevételt biztosító gazdálkodási mód is, amely ráadásul önellátó is lenne. S ekkor még nem is számoltuk azokat a milliárdokat, amiket az árvízi védekezésre fordítunk - hívta fel a figyelmet Andrásfalvy.

- E területeken öntözött gyümölcsösöket, takarmánytermő területeket, állattartást, halastavakat kellene létesíteni családi gazdaságok működtetésével. A vizes gazdálkodás alatt hatalmas mennyiségű gyümölcs termett ezeken a területeken, ami a legértékesebb emberi táplálék. Ebből az ugyancsak kiváló hallal együtt a legkevesebbet fogyasztja egy főre lebontva a magyar lakosság, s azt is főként importból - összegzett.

B. G. - Fotó: Dittrich Éva