Ezüstérmesek a baranyai tűzoltók az országos versenyen

Ezüstérmesek a baranyai tűzoltók az országos versenyen Horoglétramászás, akadályfutás, négyszer százméteres váltó, illetve a kismotorfecskendő-szerelés versenyszámok szerepeltek a tizenharmadik Gróf Széchenyi Ödön Tűzoltósport-versenyen. Az országos megmérettetésen csapatban, az előkelő második helyet szerezték meg a Baranya megyei tűzoltók.A Baranya megyei csapatot Molnár Máté, Deáki László, Kozári Tamás Sándor, Beck György, Vörös Árpád, Brunner Árpád, Fischer Károly, Berényi Miklós, Ludvig Mátyás és Trábert Olivér alkotta.A verseny első napján a kollégák rögtön „falra mászással" kezdtek, hiszen a viadalon először...

Kedden visszatér a DDNP klub a nyári szünetről

Kedden visszatér a DDNP klub a nyári szünetről A DDNP klub nyári szünet utáni első előadása kedden délután öt órakor kezdődik a Tettye Oktatási Központban.A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai idén is színes ismeretterjesztő előadásokkal várják a nagyközönséget. Ezeken a résztvevők betekintést nyerhetnek Dél-Dunántúl természeti és kulturális értékeibe, távoli vidékeken tett utazások szakmai tapasztalatait, élményeit hallgathatják meg. Kedden Zöldvári Ákos Természeti értékek és látnivalók Szentmihályhegytől a Lankóczi-erdőig, avagy a Duna-Dráva Nemzeti Park nyugati kapuja című előadását láthatják az érdeklődők. 

Olvasás Világnapja: a Pintér-kert Arborétum idén is csatlakozik

Olvasás Világnapja: a Pintér-kert Arborétum idén is csatlakozik Várnak mindenkit szeptember nyolcadikán a Tettye városrészben elhelyezkedő   pécsi Pintér-kertbe, ahol nyugodt és csendes körülmények között olvashatnak majd a vendégek. Az UNESCO szeptember nyolcadikát az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napjává nyilvánította 1965-ben. A nap elnevezése hazánkban, mint az „Olvasás Világnapja" terjedt el, az elmúlt években több akciót szerveztek országszerte az olvasás népszerűsítése kapcsán.A pécsi Pintér-kert Arborétum idén is csatlakozik a kezdeményezéshez: szeretettel várnak mindenkit szeptember nyolcadikán, nyugodt,...

Beteg gyerekekért sétáltak...

Beteg gyerekekért sétáltak vasárnap Pécsen Vasárnap szervezett jótékonysági sétát az Amway országszerte kilenc helyszínen. Az országban a legnagyobb számban Pécsett...

Hamarosan eldől, ki lesz...

Hamarosan eldől, ki lesz Baranya legszebbje - Ön melyik hölgy fejére tenné a koronát? SZAVAZÁS! Idén már tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Baranya megye szépe szépségversenyt. A megmérettetés rendkívül...

Zrínyi-emlékév: a...

Zrínyi-emlékév: a szigetvári ostrom 450. évfordulóján Zrínyi Miklós nemzeti hőst ünnepeljük Szigetvári Zrínyi Miklós évszázados példa a magyar nemzetnek, igazi nemzeti hős, és ami Szigetváron történt, az az egész...

Családi délutánt rendeznek...

Családi délutánt rendeznek a Fordan Tánccentrumban Vasárnap délután egy és öt óra között rendezik meg a programot, melyre várják az érdeklődőket. A Fordan Tánccentrum előtti...

Ismét kábítószer birtoklása...

Ismét kábítószer birtoklása miatt indult nyomozás Kábítószergyanús növényeket foglaltak le a szigetvári rendőrök egy nemeskei férfinél.Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök...

Mélygarázsban rejtőzött el...

Mélygarázsban rejtőzött el a körözött fiú Pécsett Elfogatóparancsot adtak ki egy tizenhét éves pécsi lakos ellen, aki már körözés alatt állt.A Pécsi Rendőrkapitányság körzeti...

Pannon Filharmonikusok: Bartók és Sztravinszkij művészete

Pannon Filharmonikusok: Bartók és Sztravinszkij művészete Az est főszereplői a 20. század első felének két meghatározó zeneszerzője, Bartók és Sztravinszkij. A koncert csütörtökön, este hét órakor kezdődik.Ez az est a 20. század első felének két olyan meghatározó, s egymás művészete iránt is élénken érdeklődő zeneszerzőjét állítja egymás mellé, akik a zenés színházi műfajokban is jeleskedtek.Bartók A kékszakállú herceg vára című operájával hívta fel magára a figyelmet, de a közönség nem feledkezhet meg két zenés pantomimjéről, A fából faragott királyfiról és A csodálatos mandarinról sem.Sztravinszkij Oidipus Rex című operája nem különben...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: Bogád, Kossuth utca08.45-09.45: Romonya, Béke utca10.00-11.00: Pécs, Üszögi út11.15-12.15: 6-os főút 188 KM szelvény13.15-14.15: Pécs, Komlói út14.30-15.30: Pécs, Hársfa út15.45-16.45: Pécs, Engel János utca17.00-18.00: Pécs, Zsolnay Vilmos utca18.15-19.15: Pécs, Mohácsi út19.30-20.30: Pécs, Tüskésréti út

Kemény: a Facebookon kér segítséget a mohácsi olimpikon

Kemény: a Facebookon kér segítséget a mohácsi olimpikon Facebook-oldalán kér segítséget a mohácsi súlylökő, Kürthy Lajos. Az MTE sportolója számára most kezdődik a négyéves felkészülési ciklus, melynek a 2020-as tokiói olimpia lehet a végállomása - azonban egyedül képtelen előteremteni az ehhez szükséges összeget.Kürthy Lajos a Mohácsi Újság. hu-nak elmondta, nagyon örülne, ha anyagi, vagy egyéb segítséget kapna, hiszen a táplálék-kiegészítőktől kezdve az utazásokon át, a felszereléséig, a város és az egyesület támogatásán felül saját magának kell finanszíroznia. A súlylökő még mindig érez magában annyi erőt, hogy kijusson a következő...

Trócsányi Szigetváron:...

Trócsányi Szigetváron: fontos tanulság, hogy tudni kell, melyik oldalon állunk A Szigetvár nemzeti emlékhelyek közé kerülését jelképező sztélé avatásával megkezdődtek a Zrínyi-emlékév fő programjai a...

Hiába kérik, nem szállnak...

Hiába kérik, nem szállnak be az önkormányzatok a nem pécsi, de itt tanuló gyerekek ebédjébe Félévente több több mint háromszáz települést keres meg a pécsi önkormányzat azzal, hogy fizessenek étkezési hozzájárulást a...

Még a Star Wars szereplői...

Még a Star Wars szereplői is ellátogatnak a Melinda Fesztiválra Szombaton rendezik meg a Melinda Fesztivált Pécsen, a kertvárosi Melinda Parkban. Sok izgalmas programmal várják a...

Harminc pincészet és ötven...

Harminc pincészet és ötven program várja a résztvevőket Mintegy harminc neves pincészet és ötven kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket a Villányi Vörösbor Fesztiválon,...

Valószínűleg soha nem...

Valószínűleg soha nem találják meg Zrínyi sírját Valószínűleg soha nem találják meg Zrínyi Miklós szigetvári védő sírját - közölte Katona Csaba történész az M1 aktuális...

Itt adhatunk vért Pécsett...

Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradásokPécs Regionális...

Pécsre is beszökött az ősz, de a héten azért még újra visszatér a meleg

Pécsre is beszökött az ősz, de a héten azért még újra visszatér a meleg Borús idővel, sok esővel kezdődik a hét, majd ismét visszatér a napsütéses, nyárias idő 30 Celsius-fok körüli maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőre a sok eső veszélye miatt Somogy és Zala megyére másodfokú, Baranya, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken a nap folyamán jelentős mennyiségű esőre lehet számítani. Az előrejelzésben azt írták: hétfőn sokfelé, délelőtt a...

Részeg ismerősüket pofozták fel a pécsi testvérek

Részeg ismerősüket pofozták fel a pécsi testvérek A rendőrök egy testvérpárt állítottak elő a Pécsi Rendőrkapitányságra, akik nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoztak ittas ismerősüknek.  Garázdaság miatt indult nyomozás két pécsi férfi ellen, akik szeptember 2-án Pécsett, az Egyetemvárosban 22 óra körül ismerősüket megpofozták. A bántalmazás következtében az erősen ittas állapotban lévő sértett elesett, sérülése nyolc napon belül gyógyuló.A 25 éves férfit, illetve a 22 éves öccsét a rendőrök a helyszínről előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást indított. 

Ismét Hideg István lett Szentlászló polgármestere

Ismét Hideg István lett Szentlászló polgármestere Ismét Hideg Istvánt választották Szentlászló polgármesterének - tájékoztatta a Baranya megyei község jegyzője, a helyi választási iroda vezetője vasárnap az MTI-t.Kontra Krisztián közölte: az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település képviselő-testülete májusban feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért újrainduló független Hideg Istvánra 275-en szavaztak, szintén független kihívói közül Kern Zsoltné 110, Iván Péter 36, Kovács Gábor Imre 35, Kovács Mátyás 14 voksot kapott. Kós Zoltán Istvánra, a Magyar Munkáspárt jelöltjére nem adtak le...