Halálos baleset történt az okorági vasúti átjáróban
Vonattal ütközött egy személygépkocsi Okorágon, az autó egyik utasa nem élte túl a karambolt.Vasárnap 18 óra körül Okorágon, a vasúti átjáróban egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból a sínekre hajtott és összeütközött az éppen elhaladó vonattal. A személygépkocsiban ketten utaztak, az autó utasa, egy 49 éves nő a helyszínen életét vesztette.
Különleges táncelőadást láthatnak a pécsi gimisek
Juhász Kata Társulata Bemelegítés című, ifjúsági közönség számára készült táncelőadását mutatja be hétfőn a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban és a Leöwey Klára Gimnáziumban.Az előadást májusban a Kaposvári Assitej Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén a zsűri Békés Pál díjban részesítette.A pécsi bemutatóra a Harmadik Színházzal való együttműködés keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával kerül sor.A társulat 10:35-kor a Janus Pannonius Gimnáziumban, 12:30-kor a Leöwey Klára Gimnáziumban lép fel.
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: Pécs, Zsolnay Vilmos utca08.45-09.45: Pécs, Pécsváradi út10.00-11.00: 6-os főút, Hird belterülete11.15-12.15: Pécs, Üszögi út13.15-14.15: Pécs, Nagykozári út14.30-15.30: Pécs, Mohácsi út15.45-16.45: Pécs, Tüskésréti út17.00-18.00: Pécs, Megyeri út18.15-19.15: Pécs, Keszüi út19.30-20.30: Pécs, Málomi út
Behajtókra bízták: több...
Követeléskezelésre szakosodott cégre bízza az önkormányzat a Pécsett jegy vagy bérlet nélkül buszozók, lebukott bliccelők be...
Új rendőrök érkeztek...
A próbaidős őrmestereket a megyei rendőrfőkapitány fogadta. Dakos József rendőr dandártábornok, a Baranya Megyei...
Az irodalom szerelmese, a...
VIDEÓ! Bánki Benit legtöbben a TV2 Kismenők című műsorából ismerhetik, ahol bizonyította tehetségét, de számos további sikert...
Nem volt hatos a lottón,...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Olasz operát adnak elő...
Donizetti L`elisir d`amore, azaz Szerelmi bájital című operáját viszik színpadra pécsi és eszéki énekesek és zenészek vasárnap...
A jótékonyságról szólt a...
A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete és a Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szombaton, a...
Ököllel verte orrba ittas testvérét egy szalántai férfi
Egy testvérpár veszekedése fajult bántalmazásig Szalántán.A helyszínen fogták el a rendőrök azt az 50 éves férfit, aki március 18-án az esti órákban a szalántai házukban összevitatkozott öccsével, majd többször ököllel arcon ütötte, aki ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy este a konyhában valamin összevesztek az ittas öccsével. Azt mondta mivel hirtelen haragú, hamar eljárt a keze, ezért verte kétszer-háromszor orrba testvérét.A férfi ellen súlyos testi sértés elkövetése miatt folytattak nyomozást a Pécsi...
Bányásznapot ünnepelnek a 60 éves Uránvárosban
A Pécsi Kulturális Központ Szivárvány Udvarában - a népszerű hagyományt követve - vasárnap rendezik meg az Uránvárosi Családi Bányásznapot, melyre színes programokkal várják a családokat, baráti közösségeket.A főzőverseny és a kispályás labdarúgóbajnokság mellett, a 60 éves Uránváros tiszteletére idén először családi akadályversenyen is indulhatnak a gyermekek és a felnőttek. Nevezni személyesen a helyszínen lehet. A verseny minden résztvevője számára ingyenes kisvonatozási lehetőséget is biztosítanak.Délután ünnepi köszöntőt mond dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Páva...
Jótékonysági séta indul a Dóri Ház támogatásáért
Vasárnap országos jótékonysági sétát szerveznek a beteg gyermekekért. Pécsett a jótékonysági esemény résztvevői egy 5 kilométeres, hangulatos sétával és jelképes részvételi díjjal, 500 forinttal támogathatják a gyermekhospice ellátást biztosító Dóri Ház nélkülözhetetlen munkáját.A nevezési díjat a szervező megduplázza, ezzel is segítve a kis betegek mindennapi ellátását és álmaik megvalósítását. A gyülekező vasárnap 10 órakor lesz a Széchenyi téren, innen indul a séta a Janus Pannonius utca - Barbakán tér - Kodály Zoltán utca - Alkotmány utca - Ifjúság útja - Kürt utca - Szigeti...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Különleges járművek...
Javában zajlik városunkban a Nemzetközi Veteránjármű Találkozó. Vasárnap bárki megcsodálhatja a különleges autókat a Zsolnay...
Mohácsi embercsempészekkel...
Videó! A bűnözői csoport 21 tagjával szemben javasol vádemelést a rendőrség. Mohácsiak is vannak közöttük. Amint arról...
Gázolás miatt nem járnak a...
Halálra gázolt egy férfit szombat kora délután a Budapestről Pécsre tartó Baranya Intercity Pincehely és Tolnanémedi között, a...
Ingyen lóghatunk a...
Szakvezetéses barlangtúra, koncertek és denevérgyűrűzés is várja az érdeklődőket az Abaligeti denevér-lógás elnevezésű...
Balesetet szenvedett egy...
Mentőhelikopter érkezett a szombaton délelőtt, az 57-es főúton történt baleset sérültjéhez.Hírportálunk információi szerint...
Megrongálta volt élettársa kocsiját egy férfi Komlón
Vádemelési javaslattal zárták le a 48 éves villányi férfi elleni nyomozást. Rongálás miatt gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök egy villányi férfit, aki 2016. április 17-én 14 óra és április 18-án 8 óra között volt élettársa Komlón leparkolt gépkocsiját összekarcolta, majd az ablaktörlő lapátot letörte.A 48 éves férfi nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, azonban ittasságára hivatkozva azt mondta, hogy a rongálás körülményeire nem emlékszik.A Komlói Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte...
Hétfőn még lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra, nézze meg, hol
Akinek nem sikerült elég pontot szereznie a tavaszi érettségi időszakban, az most javíthat, esetleg több pontot érő szintemelő vizsgát tehet. Ha valakinek már nincs tanulói jogviszonya, akkor a megyei kormányhivatalnál jelentkezhet érettségi vizsgára szeptember 5-ig.A új tanév október-november hónapban esedékes közép- és emelt szintű érettségi vizsgákra 2016. augusztus 22. és szeptember 5. között lehet jelentkezni. Baranya megyében az őszi érettségi vizsgákra jelentkezők az alábbi, vizsgaszervezésre kijelölt intézmények valamelyikében, vagy a Kormányhivatal Oktatási és Hatósági...
Házhoz mennek a rendőrök a pécsi bevárosban
„Házhoz megyünk a belvárosban" elnevezéssel a Széchenyi téren folytatódik a rendőrség, a Közterület-felügyelet és a Polgárőrség információs akciója.Ennek keretében a Pécs Pont - turisztikai központban, a városháza aljában egy héten keresztül, 13 és 16 óra között várják az egyenruhások a lakosság kéréseit, kérdéseit. A helyszínen szakemberek látják el tanácsokkal, kérdésre adott válaszokkal az érdeklődő állampolgárokat, emellett szóróanyagokkal, gyermekek számára készült kiadványokkal jelenik meg az önkormányzat rendészete is.
« Előző
22113 | 22134 | 22155 | 22176 | 22197 | 22218 | 22239 | 22260 | 22281 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az MDF egykori képviselője, Pap...
- Késve érkezik meg a fővárosba egy...
- Fél órán keresztül harcoltak a pécsi...
- Az agy betegségeit vizsgáló kutatás...
- Tüke Busz: ha van kijelző a buszokon,...
- Elindult a Boldogasszony...
- Idén is kinyitják Baranyában a...
- A halálba menekült barátja elől a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...

