Kevés versenyző indult volna, így érdeklődés hiányában elmarad az Orfűi Hegyiverseny
Hosszú évek után újra lehetőség lett volna a Mecsekben egy autós hegyiverseny megrendezésére, azonban a most hétvégén esedékes futam a versenyzők érdektelensége miatt elmarad. A szervezők közlése szerint a szakmai elvárásoknak megfelelően a szükséges előkészületeket elvégezték, teljesítettek minden elvárást, ami az esemény megfelelő színvonalú lebonyolításához szükséges.Azonban rendkívül csekély számú versenyző adta le nevezését, így a rendezőbizottsági tagokkal egyeztetve, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökével, majd a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség gyorsasági...
Négy helyszínen is lecsaptak a rendőrök Baranyában - Videó!
Egy nap alatt csaknem ötmillió forint értékben foglaltak le kábítószert a baranyai rendőrök szerdán.Szigetváron, egy áruház parkolójában 12 óra körül egy 24 éves szigetvári és egy 30 éves albán férfit fogtak el, akiktől közel 1,1 kilogramm mennyiségű kábítószernek tűnő növényi származékot és egymillió forint készpénzt foglaltak le. A két férfinál alkalmazott kábítószerteszt negatív jelzést adott. Elfogásukat követően őrizetbe vették őket, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.Így csaptak le a zsaruk:[#video:2612] Az összehangolt akció keretében kora délután Gyódon egy...
Útlezárásokra kell készülni a Sétatérnél a Bordalfesztivál miatt
A sokrétű programokra és a nagy érdeklődésre való tekintettel a Pécsi Napok valamint a XX. Nemzetközi Bordalfesztivál programjai alatt útlezárás lesz a Janus Pannonius utcától az Esze Tamás utcáig szeptember 12-27. között.A népszerű rendezvények során változatos programok várják a látogatókat a pécsi Sétatéren, a Dóm téren, a Rózsakertben és a Széchenyi téren. A lezárás és forgalmi rend változása az alábbiak szerint lesz érvényben: - A Janus Pannonius utca Szepessy Ignác szobor alatti lépcsőjénél és az Esze Tamás utcánál mindkét irányból tilos lesz a behajtás. A Szent István tér...
Októberben indul a mohácsi...
Októberben indul a próbaüzem a több mint 21 milliárd forintos beruházással megvalósuló mohácsi vágóhídon, amely várhatóan 2017...
Díszhangversenyt adnak a...
A Pannon Filharmonikusok díszhangversennyel készülnek a Pécs Város Napjára csütörtökön.A koncert este hét órakor kezdődik a...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Nem könnyű az élet kutyával...
Hiába szeretné négylábú házi kedvencünk, hogy magunkkal vigyük, bárhová is megyünk, ezt kutyabarát étterem, kávézó, üzlet,...
Köszönőlevelet írt a hálás...
Jól látható helyen felejtette értékeit a gépkocsijában egy férfi, erre hívták fel a figyelmét a siklósi rendőrök.Levélben...
Kellemes, nyárias idővel...
Napos, esőmentes időjárásra számíthatunk csütörtökön, szeptember és az ősz első napján. Nagyrészt derült, száraz idő várható,...
Az UNESCO 2017-es Global Learning City Award díjára pályázik Pécs
Pécs megpályázza az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjat, s ehhez kapcsolódóan azt, hogy a szervezet nyilvánítsa Pécset „Tanuló Várossá" - jelentette be dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora eg szerdai sajtótájékoztatón Pécsett.Mint azt dr. Bódis József elmondta, 2017-ben ünnepli a pécsi egyetem alapításának 650 éves jubileumát. Ennek kapcsán az universitas azzal a javaslattal fordult dr. Páva Zsolthoz, Pécs polgármesteréhez, hogy a megyeszékhely pályázza meg az UNESCO által 2017. évre kiírt...
Forduljon plasztikai sebészhez, ha nem elégedett: orvosi igazolással ingyen megműtik
Ritka az olyan ember, aki száz százalékosan elégedett a külsejével. Nem véletlen tehát, hogy egyre többen fekszenek kés alá. Bár leginkább esztétikai okokból választják a plasztikai beavatkozást, sokan sérülést, heget szeretnének korrigálni. A legleleményesebbek természetesen igyekeznek minél költséghatékonyabb megoldást találni, és, amennyiben lehetséges, orvosi igazolással műttetik meg magukat, gyakorlatilag ingyen - Pécsett is. A feszes fenékért talán jobb egy edzőteremben megdolgozni, ám aki formásabb, nagyobb mellekre vágyik, esetleg szebb orra, és nem áll az útjában anyagi...
Bejárták a 400 ágyas klinikát a pécsi tűzoltók
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége helyszínbejárást tartott szerdán a pécsi 400 Ágyas Klinika területén.A pécsi 400 Ágyas Klinikán a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, valamint a létesítmény fenntartójának képviselői, a gépészeti rendszer üzemeltetéséért felelős szakemberek, és a létesítményi biztonsági szolgálat közös helyszínbejárást tartottak. A Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vonulós állományának tagjai, a tűzoltósági felügyelő, valamint a katasztrófavédelmi hatósági...
A Pintér-kertben...
Az UNESCO szeptember 8-át az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napjává nyilvánította 1965-ben. A nap elnevezése...
Csütörtökön kezdik...
Csütörtökön kezdik toborozni azt a háromezer rendőrt, akit a határőrizet megerősítéséért akarnak szolgálatba állítani -...
Továbbképzést tartottak a...
Hitre nevelés az egyházi intézményekben címmel augusztus 25. és 27. között háromnapos továbbképzést tartottak a Pécsi...
Más igazolványával akart...
A Pécsi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy...
Gázos kitérő: pótlóbuszok...
Szerdától a munkálatok befejezéséig, várhatóan egy hétre, lezárják a Hegedűs János utcát gázvezeték-javítási munkálatok miatt....
Ünnepi díszhangversenyre...
Szeptember 1-én, csütörtökön 19 órától díszhangversenyt ad a Pannon Filharmonikusok a Kodály Központban.A Város napja...
Traffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerdán reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza08.45-09.45: Kozármisleny, Pécsi út10.00-11.00: 57-es főút 34 KM szelvény11.15-12.15: Pécs, Siklósi út13.15-14.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út14.30-15.30: Pécs, Pécsváradi út15.45-16.45: Bogád, Kossuth utca17.00-18.00: Romonya, Béke utca18.15-19.15. Pécs, Nagykozári út19.30-20.30: Pécs, Üszögi út
Fűzy Ákosról és Horváth Juditról elnevezett kosárlabdapályákat avattak fel Pécsett
A Pécsi Tudományegyetem és a Rátgéber Akadémia együttműködésének köszönhetően három modern, biztonságos szabadtéri kosárlabdapálya épült Pécsett, a Berek utcában, melyeket ünnepélyes keretek között hétfőn avattak fel.Bővültek a szabadtéri sportolási lehetőségek Pécsett: a Pécsi Tudományegyetem, a PTE Egészségtudományi Kar, a PTE Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola és a „Rátgéber Kosárlabda Akadémia"Alapítvány együttműködésének köszönhetően három új kosárlabdapályát vehettek birtokba Kertvárosban a kosarazni vágyók.A szabadtéri pályák két, tragikusan elhunyt pécsi...
Szekszárdon tartotta tanévnyitóját a Pécsi Egyházmegye
A Pécsi Egyházmegye hivatalos, központi tanévnyitója idén a szekszárdi Szent József Katolikus Iskolaközpont ünnepsége volt. Augusztus 28-án délelőtt 10 órakor a felújított Szent József Katolikus Általános Iskolát Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg.A Belvárosi templomban tartott tanévnyitó ünnepség után tanévnyitó szentmisét mutatott be a főpásztor.A szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskola a Környezet és Energia Operatív Program keretében újult meg. Az új épületet a 2016-17-es tanév kezdetén Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg. Az áldás után a...
« Előző
22155 | 22176 | 22197 | 22218 | 22239 | 22260 | 22281 | 22302 | 22323 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az MDF egykori képviselője, Pap...
- Fél órán keresztül harcoltak a pécsi...
- Az agy betegségeit vizsgáló kutatás...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...
- Elindult a Boldogasszony...
- Késve érkezik meg a fővárosba egy...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Idén is kinyitják Baranyában a...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...

