Az UNESCO 2017-es Global Learning City Award díjára pályázik Pécs

2016. augusztus 31. szerda 16:22

Az UNESCO 2017-es Global Learning City Award díjára pályázik Pécs

Pécs megpályázza az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjat, s ehhez kapcsolódóan azt, hogy a szervezet nyilvánítsa Pécset „Tanuló Várossá" - jelentette be dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora eg szerdai sajtótájékoztatón Pécsett.

Mint azt dr. Bódis József elmondta, 2017-ben ünnepli a pécsi egyetem alapításának 650 éves jubileumát. Ennek kapcsán az universitas azzal a javaslattal fordult dr. Páva Zsolthoz, Pécs polgármesteréhez, hogy a megyeszékhely pályázza meg az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjat, s ehhez kapcsolódóan nyilvánítsa Pécset „Tanuló Várossá".

- Úgy gondoljuk, városunk azért lehet sikeres e tekintetben, mert építhet kulturális, oktatási, tudományos és művészeti értékeire, sikereire, valamint a Pécsett élő polgárok aktív társadalmi szerepvállalására és széleskörű, nagy hagyományokkal rendelkező tanulási megnyilvánulására - mondta az egyetem rektora.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta: Pécs történelme, kultúrája és nemzetközi megnyilvánulásai egyaránt jelzik, hogy a település tanuló város. Így méltán építhet például az Egészséges Városok hálózathoz, a Kreatív Városok kezdeményezéshez történő csatlakozásra, mint ahogy az Európa Cantat immáron második sikeres megszervezésére, vagy az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címre. A város és az egyetem együttműködésben jó példaként vonultathatja fel a Pécsi Tanuló Város-Régió Fórum kezdeményezést is, mely szintén a partnerség-alapú tanulási innováció modellje.

Hozzátette: Pécs városa e pályázatával folytatni kívánja azt a közösség- és városfejlesztő építkezést, mely jelzi, hogy a soknemzetiségű, számos felekezetnek otthont adó település a tanulás vonzó helye kíván lenni és maradni, a tanulás innovációjával kíván fejlődést elérni, legyen az iskolarendszerű, vagy azon kívüli tevékenység.

Tanuló város az, mely nemcsak kulturális, oktatási, művészeti és tudományos relációban nyit és fejleszt, a meghatározó kulturális, oktatási, művészeti, valamint gazdasági és társadalmi szereplőkkel partnerségben összeköti a tanulást az aktív állampolgárság, az önkéntes tevékenységek és nem utolsó sorban a környezettudatos magatartás, a kreatív gazdaság és az „Okos Város" innovációk fejlesztésével és támogatásával.

E kezdeményezés konkrétan hozzájárul a város- és térsége fejlesztéshez, továbbá a Városnak a Zöld Főváros címért benyújtandó pályázata sikeres megvalósításához.

Pécs polgármestere a fentiekben taglalt célkitűzésekkel összhangban azt is kezdeményezi, hogy a megyeszékhely rendezzen egy ún. Tanuló Fesztivált a Pécsi Napok keretében 2017-ben.

Forrás: Pécs Polgármesteri Hivatala