Zrínyi-emlékév: a szigetvári ostrom 450. évfordulóján Zrínyi Miklós nemzeti hőst ünnepeljük
2016. szeptember 06. kedd 10:46

Szigetvári Zrínyi Miklós évszázados példa a magyar nemzetnek, igazi nemzeti hős, és ami Szigetváron történt, az az egész nemzet ügye - mondta el az MTI-nek a Zrínyi-napok alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán felidézte, hogy Zrínyi 1566-ban 2500 katonával egy hónapon keresztül állt ellen az I. Szulejmán vezette százezres sereg ostromának, majd szeptember nyolcadikán, mikor a magyar-horvát csapat létszáma már 300 főre fogyatkozott, kitörtek a várból és harc közben estek el.
Mint elmondta, a Zrínyiek - tehát nemcsak Zrínyi Miklós, hanem a család leszármazottai is - a magyar nemzeti tudat kitörölhetetlen részei és az a cél, hogy ennek a 21. századi magyarság is tudatában legyen. Noha ezzel kapcsolatban "komoly tudatrombolás" zajlott, mégis fontos tudni, hogy a történelmet végső soron a nagy egyéniségek és az igazi hősök alakítják - mutatott rá a miniszter.
Balog Zoltán szerint a szigetvári várvédők példát mutattak abban, hogyan lehet és kell védeni gazdasági, kulturális, nemzeti és kulturális értékeinket és azt a közösséget, amelyhez tartozunk. Ez a védelem mindig időszerű, de a 21. század közepén itt, Európa közepén különösen - tette hozzá.
Érdemes felidézni Balog Zoltán szerint azt is, hogy a Zrínyi-napok Magyarország egyik legrégebben megrendezett emlékünnepsége: Kölcsey Ferenc 1826-ban vetette fel, hogy minden évben meg kellene emlékezni Szigetvár védőiről, és végül 1833 óta tesszük ezt.
Az idei Zrínyi-emlékév programjai február óta zajlanak országszerte, és Szigetvár mellett többek között Pécsen, Budapesten, Munkácson, Beregszászon is lesznek programok Zrínyi Miklós és a család más tagjai, például Zrínyi Ilona tiszteletére.
A kormány a szigetvári várat nemzeti emlékhellyé nyilvánította, így az egykor Zrínyi Miklós által védett erődítmény a magyar nemzet legfontosabb emlékhelyei közé kerül. "A történelmen túlmutató" kezdeményezés, hogy Szigetváron a magyar, a horvát és a török posta közös bélyeget bocsát ki.
A miniszter beszámolója szerint az emlékév során Szigetváron kiállítás nyílik, Budapesten Gül Baba türbéjénél történelmi megemlékezést tartanak, de emlékmise is szerepel a programban. A forrásokat megjelölő kormányhatározat az emlékév programjaira 478 millió, a külföldi programokra 22 millió, a szigetvári vár felújítására pedig 580 millió forintot hagyott jóvá - mondta el Balog Zoltán.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...