Beteg gyerekekért sétáltak vasárnap Pécsen
2016. szeptember 06. kedd 12:32

Vasárnap szervezett jótékonysági sétát az Amway országszerte kilenc helyszínen. Az országban a legnagyobb számban Pécsett csatlakoztak a sétához, adományukat az Amway megduplázta, így összesen közel félmillió forint gyűlt össze a Dóri Ház javára.
Az akció célja az volt, hogy a résztvevők 10 000 lépéssel és jelképes, 500 forintos adománnyal segítsék beteg gyermekek gondozását.
Pécsett több mint négyszázan választották vasárnapi programnak az 5 kilométeres sétát, akik több ezer lépést tettek meg saját egészségükért és beteg gyermekekért.
A jótékonysági akción az 500 forintos jelképes részvételi díj befizetésével több mint 200 000 forint gyűlt össze. Ezt az összeget az Amway megduplázta, így a Dóri Ház csaknem félmillió forintos adományban részesül.
Az országos akcióban kilenc város, Pécs mellett Budapest, Debrecen, Dunaújváros, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szolnok, Vác és Zalaegerszeg vett részt. A sétát összesen 2300-an, köztük az Amway munkatársai és üzleti vállalkozói gyalogolták le országszerte, ezzel 20 milliónál is több lépést tettek meg. A sétán befolyt adományok és az Amway támogatásából összesen 2 500 000 forint gyűlt össze a beteg gyermekek javára.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Ragadozók tízezreit telepítették...

