Elkészült az új kutatóközpont az egykori Dr. Marek József Szakközépiskola épületében

Elkészült az új kutatóközpont az egykori Dr. Marek József Szakközépiskola épületében A PROPHYL Állategészségügyi, Diagnosztikai, Kutató és Szolgáltató Kft. új kutatóközpontot hozott létre Mohácson. A létesítményt az egykori Dr. Marek József Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola központi épületében alakították ki, 221 millió forintos támogatásból.     A kísérleti fejlesztés során a libák vérzéses bél- és vesegyulladásos megbetegedése elleni telepspecifikus vakcinát fejlesztik ki.A betegség a 2000-es évektől kezdődően, több évtizedes járványmentesidőszakot követően újra megjelent és a korábbiaknál is nagyobb mértékben tizedelte az...

Elfogyasztott egy pénztárcát az állatkert vízilova, Bálint - Megúszta a kalandot

Elfogyasztott egy pénztárcát az állatkert vízilova, Bálint - Megúszta a kalandot Egy nyári napon a vízcsere után az egyik látogató véletlenül beleejtette pénztárcáját a vízilovak medencéjébe, amit Bálint el is fogyasztott. Szerencsére nem lett nagyobb baj a dologból, számolt be az esetről a Pécsi Állatkert.   A friss, tiszta vízben feltűnést keltett a zöld pénztárca, Bálint vízilovunk finom falatnak nézte azt és jóízűen elfogyasztotta.   Az esetnek szerencsére több szemtanúja is volt, így rögtön tudtak szólni a bajról az állatkert munkatársainak. Felvették a kapcsolatot több más, vízilótartó állatkerttel, hogy hogyan lehet orvosolni a problémát....

Befejeződött a felújítás a Babits Gimnáziumban és a PTE általános iskoláiban

Befejeződött a felújítás a Babits Gimnáziumban és a PTE általános iskoláiban Százötvenmillió forintot költöttek a Pécsi Tudományegyetem két gyakorló általános iskolája és a Babits Gimnázium felújítására.  A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda 2015 óta működik többcélú intézményként az egyetem fenntartásában. Jogelődei, a Babits Gimnázium, a Deák Gimnázium és Általános Iskola, az 1-es Gyakorló és a „POTE" Óvoda - ahogy a városban mindenki ismerte őket - mindig is élen jártak eredményességben, az új módszerek kipróbálásában és alkalmazásában a tanulóknak, gyerekeknek nyújtott sokszínű tevékenységeik...

Megverte az anyját, s még a...

Megverte az anyját, s még a kutyáját is ráuszította Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki minden ok nélkül brutálisan megverte édesanyját, majd a kutyáját...

Elcsapott egy motorost egy...

Elcsapott egy motorost egy ittas sofőr a Siklósi úton, súlyos sérülést okozott Egy vele azonos irányba haladó segédmotor-kerékpárossal ütközött egy személygépkocsit vezető férfi vasárnap 5 óra 55 perckor...

Újabb munkaerő-kölcsönző...

Újabb munkaerő-kölcsönző bűnszervezetet számoltak fel a NAV nyomozói A Merkúr Bevetési Egység rajtaütésével és elfogásokkal kezdődött az a nagyszabású akció, amelyben a NAV pénzügyi nyomozói...

Célpontban: Pécs, Mohács,...

Célpontban: Pécs, Mohács, Komló, Siklós, Villány A NAV Baranya megyei munkatársai október 29. és november 4. között Komlón, Mohácson, Siklóson, Villányban, valamint Pécsett...

Újabb díjat nyert a pécsi...

Újabb díjat nyert a pécsi filmes, Helstáb Martin, aki visszavonult és a vadonban él A 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon Helstáb Martin, pécsi filmes kapta a legjobb kevert technikával készült filmnek járó...

Ismét Szolykóné Pfeifer...

Ismét Szolykóné Pfeifer Gabriella Kémes polgármestere Újra Szolykóné Pfeifer Gabriellát (Fidesz-KDNP) választották a dél-baranyai Kémes polgármesterévé a vasárnapi időközi...

Képviselőket és polgármestert választanak ma Kémesen

Képviselőket és polgármestert választanak ma Kémesen Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap a dél-baranyai Kémesen - tájékoztatta a helyi választási iroda helyettes vezetője, a kovácshidai közös önkormányzati hivatal aljegyzője az MTI-t.  Kalmárné Dömsödi Ivett közölte: a voksolást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete július végén felosztatta magát.A polgármesteri posztért két jelölt indul: a jelenlegi településvezető, Szolykóné Pfeifer Gabriella (Fidesz-KDNP) és Horváth Zoltánné (független).A négy képviselő-testületi helyre tizenhárom független jelölt aspirál - tette hozzá. A 475 lelkes község...

Sajátos módon parkolt le kocsijával egy ittas nő Komlón

Sajátos módon parkolt le kocsijával egy ittas nő Komlón Befejezte a rendőrség a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki ittasan okozott sérülés nélküli balesetet Komlón.   Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság egy helyi nő ellen, aki 2018. március 6-án délután ittasan autózva okozott balesetet Komlón.  A megalapozott gyanú szerint a nő személygépkocsival közlekedve két autó közé akart leparkolni a Bányász utcában, amelynek alkalmával az egyik autót hátra tolta, és beállt annak helyére a parkolóba. Az 54 éves nőt a rendőrök...

Köszöntjük Baranya legrégebbi egyesületét, a 130 éves Mohácsi TE 1888-at

Köszöntjük Baranya legrégebbi egyesületét, a 130 éves Mohácsi TE 1888-at Egy kaszinóban kezdődött a Mohácsi TE 1888 óta íródó története, hogy aztán a történelem megannyi fordulatát, a világégéseket is átvészelve ma az országban az egyik legtöbb szakosztállyal rendelkező sportegyesületeként működjön.   1886 februárjában szellőztették meg először a sajtóban, hogy Mohácson lépéseket tettek egy tornaegylet alakítása érdekében, másfél évvel később pedig - az országban az elsők között - meg is alapították a sportegyesületet.Az elhatározásra a kaszinóban tettek pontot, ahol dr. Tauszik Emil ügyvéd kezdeményezésére egy októberi estén csaknem harminc...

Dukovits Krisztián akár...

Dukovits Krisztián akár Darth Vader oldalán is harcolhatna a Star Wars univerzumában Nem kell a mindennapokat a Halálcsillagon tölteni egy messzi-messzi galaxisban, hogy valaki rohamosztagossá válhasson....

Kósa Lajos Mohácson: itt...

Kósa Lajos Mohácson: itt nem fordulhat elő az, ami a bosnyák-horvát határon Fokozott készültséget kellett elrendelni a déli határon a bosnyák-horvát határon történtek után - hangsúlyozta Kósa Lajos, az...

A baranyai határszakaszon...

A baranyai határszakaszon akcióztak a rendőrök, sárkányrepülőt is bevetettek Határrendészeti és migrációs célú ellenőrzést tartottak a rendőrök a Siklósi Rendőrkapitánysághoz tartozó baranyai...

Teherautóval rombolta le a...

Teherautóval rombolta le a sorompót Szentlőrincen Befejezte a rendőrség a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy járműszerelvénnyel a tilos jelzésen áthaladva...

Hoppál Péter: Pécs nem kér...

Hoppál Péter: Pécs nem kér a migránsokból, sem Gyurcsányék bevándorláspárti politikájából A brüsszeli bevándorláspolitika Pécshez hasonló méretű, korábban békés európai városok sorát tette tönkre, s ennek a...

Hajléktannak nézték, de...

Hajléktannak nézték, de kiderült, hogy mégsem az Jogerősen megszüntette az eljárást a bíróság életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértés...

Rajzpályázatot hirdettek óvodások részére

Rajzpályázatot hirdettek óvodások részére Óvodapedagógiai fórumot tartott a Janus Pannonius Múzeum két helyszínen pedagógusok és óvodások részvételével és a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) támogatásával október 25-én. Az eseményen elhangzott: óvodások részére rajzpályázatot hirdetnek.   A legszebb rajzok a megújult Mecseki Bányászati Múzeumban lesznek megcsodálhatók a december 4-i Szent Borbála napi rendezvényen.Az október 25-i fórumon elsőként Kováts-Ömböli Éva köszöntötte a részvevőket. A JPMebben az esztendőben megalakult szakmai osztályának vezetője elmondta, hogy az általa irányított...

Elbúcsúzott Dakos József, a megye rendőr-főkapitánya, Csongrád megyében folytatja

Elbúcsúzott Dakos József, a megye rendőr-főkapitánya, Csongrád megyében folytatja Csongrád megyében folytatja pályafutását a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dakos József. Dr. Fellegi Norbert rendőr ezredest bízta meg a belügyminiszter a főkapitányság vezetésével. Dr. Balogh János rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány előterjesztésére és a Csongrád Megyei Közgyűlés támogató javaslata alapján Magyarország belügyminisztere, dr. Pintér Sándor 2018. november 1-jei hatállyal kinevezte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének Dakos József rendőr dandártábornokot, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét, aki az erről...

Súlyos sérülés lett a kocsmai bunyó vége

Súlyos sérülés lett a kocsmai bunyó vége Súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomozott a rendőrség egy 28 éves szigetvári férfi ellen, aki 2018. augusztus 7-én délután bántalmazta egyik falubelijét a helyi italboltban.   A rendőrséget az egyik szemtanú értesítette arról, hogy a kocsmában verekedés volt, egy férfi többször megütött egy másikat, aki súlyosan megsérült. A rendőrök rövid időn belül elfogták a bántalmazót, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként, a bűncselekmény elkövetését elismerte.