Emléktáblát avattak Brenner János tiszeteletére a család pécsi otthonának falán

Emléktáblát avattak Brenner János tiszeteletére a család pécsi otthonának falán Mádl Dalma kezdeményezésére és adományának köszönhetően Boldog Brenner János vértanú, áldozópap tiszteletére helyeztek el emléktáblát Pécsen, a Brenner család egykori otthonának falán.   Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök felesége mellett az emléktábla ünnepélyes elhelyezésén részt vett Brenner József atya, a vértanú testvére, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Páva Zsolt polgármester.A néhai vértanú gyerekkorának egy idejét töltötte csak Pécsen, annak köszönhetően, hogy édesapját a munkaadója átmenetileg Pécsre helyezte át. Ez idő alatt a Király utca 79 szám alatt...

Berlini tanácskozáson vett részt Schubert Olívia

Berlini tanácskozáson vett részt Schubert Olívia Berlinben tartotta éves tanácskozását a Német Kisebbségek Munkacsoportja.  27. alkalommal került sor az Európai Nemzetiségek Föderális Unióján belül működő Német Kisebbségek Munkacsoportja (AGDM) éves tanácskozására, ezúttal november 5-től 8-ig Berlinben. A konferencián 19 európai ország, illetve szovjet utódállam 27 német kisebbségi szervezetének 53 képviselője vett részt. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatát Schubert Olívia elnök, dr. Gutai Hajnalka hivatalvezető, valamint Surman-Majeczki Martin, az MNOÖ ifjúsági bizottságának tagja, a Magyarországi Német...

Betépve vezetett, kiszúrták a rendőrök

Betépve vezetett, kiszúrták a rendőrök A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki bódult állapotban vezette autóját Harkány közelében.       A Siklósi Rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 22 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. március 14-én 18 óra 20 perckor az 58-as főúton, a Bolgár temető előtti útszakaszon közlekedett gépkocsijával, amikor a rendőrök igazoltatták.   Mivel a férfi zavart viselkedése kábítószer fogyasztására utalt a...

Őri László: nem vagyunk...

Őri László: nem vagyunk lúzer nemzet, és nem leszünk csatlósok Az I. világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek megemlékezést a pécsi Széchenyi téren több száz pécsi...

Koltai Arnold vezeti a...

Koltai Arnold vezeti a pécsi hallgatói önkormányzatot A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlése Koltai Arnoldot választotta elnöknek a 2018. november...

Három autó ütközött össze a...

Három autó ütközött össze a 6-os főúton A 210-es kilométernél forgalomkorlátozásra kell számítani.  Összeütközött három személygépkocsi a 6-os főút 210-es...

Ismét romlott a levegő...

Ismét romlott a levegő minősége, Pécsett is kifogásoltnak minősítették Három városban egészségtelennek, számos további településen - köztük Pécsen - kifogásoltnak minősítették a levegő minőségét a...

Tizenegymillió forint volt...

Tizenegymillió forint volt a legmagasabb leütési ár a Zsolnay-árverésén Egy 1899-es, pipacsokkal díszített váza és A Hold című női fejszobor érte el a legmagasabb, tizenegymilliós leütési árat a...

Idén is kalandorkodhattunk...

Idén is kalandorkodhattunk Pécsett, hét pécsi szolgáltató fogott össze Több mint ezren vettek részt a Pécsi Kalandor kezdeményezésben, melynek célja az volt, hogy hét pécsi szolgáltató...

Öt évre ítélték a pécsi táskarabló fiatalt

Öt évre ítélték a pécsi táskarabló fiatalt A Pécsi Járásbíróság csütörtökön kihirdetett ítéletével O. F. vádlottat rablás bűntette és testi sértés bűntette miatt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 143.600 forint bűnügyi költség megfizetésére.   A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.A bíróság a vádlottal szemben elrendelte egy korábban - lopás bűntette és lopás vétsége miatt - kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását is, mert a...

Elrendelték a pécsi drogtermesztő letartóztatását

Elrendelték a pécsi drogtermesztő letartóztatását Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását kábítószer birtoklás bűntette gyanúja miatt egy hónapra.   A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a pécsi lakóingatlanában kábítószer termesztéséhez szükséges magokat és közel 8 kg marihuánát tartott. A fentieken kívül a nyomozóhatóság a gyanúsítottól készpénzt is lefoglalt.Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított - szabadlábon hagyása esetén - a bizonyítást veszélyeztetné a még le nem foglalt bizonyítási eszközök, elektronikus adatok megsemmisítésével, elrejtésével, illetve újabb,...

Budapesten találták meg a Pécsett ellopott mobilt

Budapesten találták meg a Pécsett ellopott mobilt Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki besurrant egy pécsi lakásba, majd ellopott egy mobiltelefont.       Egy nő tett bejelentést a rendőrségen 2018. augusztus 5-én arról, hogy valaki besurrant a pécsi lakásába és eltulajdonította a mobiltelefonját.  A rendőrök október 26-án Pécsett, egy bizományi üzletben találták meg az ellopott telefont, majd lefoglalták azt. A nyomozás során beazonosították, majd november 8-án délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 32 éves kozármislenyi férfit, majd előállították, és kihallgatták...

Mezőgazdasági termelők,...

Mezőgazdasági termelők, kis- és közepes vállalkozások, őstermelők előtt nyílt új pályázati forrás Mezőgazdasági termelők, kis- és középvállalkozások, őstermelők előtt nyílt új pályázati forrás - tájékoztatót tart a...

Várhatóan decemberben...

Várhatóan decemberben indulhat meg a forgalom a mecsekoldali új elkerülő úton A végéhez közelít a Petőfi utcai körforgalmat és a Bálicsi utat összekötő szakasz építése. A kivitelezővel kötött szerződés...

Pécsett látható...

Pécsett látható csütörtöktől a Tündérkert ezüstje Különleges leletanyag - többek között a „Tündérkert ezüstje" nevet viselő 220 darabból álló, XVI-XVII. századi...

A lopott holmik után a...

A lopott holmik után a tolvaj is meglett Kábeleket és tartószerkezeteket lopott egy férfi Pécsett.Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen 2018. október 18-án 10...

Pozsgai Zsolt alkotása, a...

Pozsgai Zsolt alkotása, a Megszállottak lett a legjobb játékfilm egy indiai fesztiválon Pozsgai Zsolt a Megszállottak címmű alkotása nyerte a legjobb játékfilmnek járó díjat az Indiában januárban megrendezendő...

Öcsi teljesítette férfiúi...

Öcsi teljesítette férfiúi kötelességét, majd visszatért Pécsre és már a Mikulást várja Néhány napja egy régi ismerőssel találkozhatnak a látogatók a Pécsi Állatkertben sétálva: Öcsi, a rénszarvas visszaköltözött...

Épségben előkerült a tizenhét éves majsi lány, akinek múlt pénteken veszett nyoma

Épségben előkerült a tizenhét éves majsi lány, akinek múlt pénteken veszett nyoma A rendőrség visszavonta a lány eltűnése miatt elrendelt körözését.   Amint arról hírt adtunk, múlt péntek óta nem tudtak a 17 éves majsi lány hollétéről, s a rendőrség is elrendelte a körözését.  A majsi lány családja a közösségi oldal segítségével is kereste. Húga azt tette közzé, hogy pénteken délután Bátaszéken tűnt el.„Tudomásunk szerint 14:30-as busszal indult el Bajáról majd leszállt Bátaszéken átszállás miatt. Egy idős pár megállította, majd feltehetően egy sárga kocsiba szállt be, azóta a telefonja foglaltat jelez illetve szombat reggel óta ki van...

Karambol miatt akadozik a forgalom a Megyeri úton

Karambol miatt akadozik a forgalom a Megyeri úton A baleset akadályozza a forgalmat a Megyeri út és a Füzes dűlő kereszteződésében.  Összeütközött egy személyautó és egy kistehergépkocsi Pécsen, a Megyeri út és a Füzes dűlő kereszteződésében.   A baleset következtében az egyik gépkocsiba egy ember beszorult, akit a pécsi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki és adtak át a mentőknek.  A műszaki mentési munkáltok idején az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. A baleset akadályozza a forgalmat a Megyeri út és a Füzes dűlő kereszteződésében.

Már üzemelnek az új elektromos töltőállomások, hamarosan továbbiakat adnak át

Már üzemelnek az új elektromos töltőállomások, hamarosan továbbiakat adnak át Az elektromos autók elterjedését - a viszonylag magas áruk mellett - a kevés töltőállomás is akadályozza. Pécsett hamarosan az utóbbi probléma megoldódik, hiszen a nemrég átadott töltőpontok után rövid időn belül további kettő, hosszabb távon pedig összesen húsz darab ilyen egység lesz elérhető a városban. A Magyarországon forgalomban lévő több mint 3,5 millió darab személyautó töredéke működik elektromos árammal, ám számuk dinamikusan növekedett az elmúlt években. Elterjedésüket a pécsi önkormányzat is ösztönzi. Decsi István alpolgármester lapunknak úgy nyilatkozott, Pécs...