Mezőgazdasági termelők, kis- és közepes vállalkozások, őstermelők előtt nyílt új pályázati forrás

2018. november 09. péntek 10:25

Mezőgazdasági termelők, kis- és közepes vállalkozások, őstermelők előtt nyílt új pályázati forrás

Mezőgazdasági termelők, kis- és középvállalkozások, őstermelők előtt nyílt új pályázati forrás - tájékoztatót tart a vidékfejlesztési program jelenlegi állásáról dr. Mezei Dávid az Agrárgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezésében. 

 

 

Megjelent a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című pályázati felhívás, amely a mezőgazdasági termelők, kis- és középvállalkozások, őstermelők számára kínál igen kedvező lehetőséget tevékenységükhöz kapcsolódó fejlesztések végrehajtásához, versenyképességük javításához. A Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (BMVKA) rendezésében november 23-án kerekasztal-beszélgetésre várják a lehetőség iránt érdeklődőket, s egyúttal a pályázatok teljes lebonyolításához is segítséget kínálnak.

- Fogalmazhatnánk úgy is, hogy közkívánatra írták ki a szóban fogó pályázatot - mondta Pohl Marietta (képünkön), a BMVKA ügyvezető igazgatója -, mivel a korábbi, hasonló nagyon népszerű volt az érintettek körében. A felhívás célja, hogy az agrártermékek piaci versenyképességét a minél magasabb szintű és minőségű feldolgozottsággal segítse. Ennek megfelelően a pályázat keretében a mezőgazdasági termelők, az őstermelők, a kis és középvállalkozások az élelmiszer-feldolgozáshoz, borászati tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések végrehajtásához igényelhetnek támogatást, ami hozzásegíti őket tevékenységük gazdaságos folytatásához, továbbá a saját, illetve az alkalmazotti foglalkoztatás fenntartásához.

Pohl Marietta hozzátette, a projekt keretében támogatott feldolgozási tevékenységhez kapcsolódóan épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására is lehetőség nyílik.

A pályázati lehetőség iránt érdeklődőket november 23-án 10 órakor kerekasztal-beszélgetésre várják a BMVK Felsőmalom utca 13. szám alatt található központjába, ahol dr. Mezei Dávid, a szaktárca helyettes államtitkára első kézből válaszol a felmerülő kérdésekre. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. (http://bmvk.hu/szolgaltatasok/rendezvenyszervezes/tematikus-tajekoztato-nap)

Pohl Marietta elmondta azt is, a BMVKA segítséget kínál az érintetteknek a pályázat teljes lebonyolításához, a dokumentáció összeállításával, a benyújtásában valamint az utókövetéssel kapcsolatos tennivalókban.

A támogatási kérelmek beadásának első határideje 2019. január 16.
A pályázati felhívás és a hozzá kapcsolódó segédletek az alábbi linken érhetőek el: https://www.palyazat.gov.hu/vp3-421-422-18-mezgazdasgi-termkek-rtknvelse-a-feldolgozsban-1

(X) - Fotó: Dittrich Éva