Megvert egy férfi egy másikat az Uránbányász téren

Megvert egy férfi egy másikat az Uránbányász téren A Pécsi Rendőrkapitányság befejezte egy helyi férfi ellen indult ügy vizsgálatát.    Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt emelhetnek vádat egy 35 éves férfi ellen, aki 2018. május 1-jén bántalmazott egy másik férfit Pécsett. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az említett napon délben érkezett bejelentés arról, hogy az Uránbányász téren egy férfi több alkalommal megütött, majd megrúgott egy másikat. A bántalmazott férfit a mentők könnyű sérülésekkel kórházba szállították.A rendőrök a nyomozás során...

Pécsett is vetítik a Koreai Filmfesztivál mozijait

Pécsett is vetítik a Koreai Filmfesztivál mozijait Huszonkét filmet tűz műsorra az idei Koreai Filmfesztivál, amelyet november 5. és 11. között rendeznek a főváros mellett Debrecenben, Pécsen és Szegeden.    A filmek négy szekcióban láthatók. A Fókusz elnevezésű válogatás idén a Koreai Filmművészeti Akadémia (KAFA) rövidfilmjeit mutatja be - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. A Friss elnevezésű szekció a legújabb koreai sikerfilmeket vonultatja fel, és elsősorban a koreai film irányaira fókuszál. Az idei fesztiválon Jang Sang Ri A 7-es szoba című vígjátéka, valamint Min Kju Tung női sorsokat bemutató...

Dr. Garadnay Béla emlékkiállítás nyílik a Zarándokban

Dr. Garadnay Béla emlékkiállítás nyílik a Zarándokban Ezekben a napokban elcsendesedik a Zarándok Galéria. Egy kiállítással emlékeznek azokra a művészekre, barátaikra akik már nem lehetnek velünk, de szép emlékként ránk hagyták alkotásaikat. November 2-án 18.00-kor dr. Garadnay Béla emlékkiállítás nyílik.   Dr. Garadnay Béla orvos festményeiből dr. Aknai Tamás művészettörténész professzor válogatott, felfedezve egy tehetséges alkotót.A kiállításon láthatóak dr. Kovácsy Ákos orvos és Szelier Márta festményei.Orvos barátaira dr. Nyárády József professzor úr emlékezik.A kiállítást dr. Aknai Tamás nyitja meg.Az alkalomhoz illő...

Egy pénztárcát is...

Egy pénztárcát is tartalmazó szatyrot lopott el egy férfi A Siklósi Rendőrkapitányság befejezte egy külföldi férfi ellen indított ügy vizsgálatát, aki egy siklósi üzletben ellopta egy...

Tűz volt egy lakóházban a...

Tűz volt egy lakóházban a Hungária úton A pécsi tűzoltók eloltották a lángokat.  Egy egyszintes lakóépület egyik helyiségében keletkezett tűz Pécsen, a Hungária...

Megtakarítási trükköket és...

Megtakarítási trükköket és praktikákat mutatnak be Jelentős összeget takaríthatunk meg néhány módszer, praktika alkalmazásával. Ezt bizonyítják be november 5-én, hétfőn az...

Ez meg hogy kerülhetett...

Ez meg hogy kerülhetett oda? Felborult teherautót fotóztak az égervölgyi erdőben Egy felborult kisteherautóról készült fényképeket osztott meg a közösségi oldalon egy amatőr fotós. A rendszám nélküli járgány...

Ütemterv szerint halad az...

Ütemterv szerint halad az országban a szemétszállítás Minden olyan településre elindultak a hulladékszállító járművek, ahol ütemterv szerint szerdánként van szemétszállítás - írta...

Kamionnal ütközött egy...

Kamionnal ütközött egy kisterherautó Szigetváron A József Attila utcában forgalomkorlátozásra kell számítani.  Egy kamion és egy kisteherautó ütközött össze Szigetváron,...

A kormány 26,4 milliárdot biztosít a hulladékgazdálkodásra

A kormány 26,4 milliárdot biztosít a hulladékgazdálkodásra A kormány a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásához az idén szükséges kiadások fedezetére 26,4 milliárd forint támogatást biztosít. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.    A jogszabály szerint a kormány a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényben a Központi Maradványelszámolási Alapból 10,2 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadásoktól 4,4 milliárd, az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok támogatásától 3,7 milliárd; a tulajdonosi kölcsön...

Összeütközött két autó az Üszögi útnál

Összeütközött két autó az Üszögi útnál A baleset az Üszögi út és a Nagykozári út kereszteződésében történt.  Két személyautó ütközött össze szerda délelőtt Pécsen, az Üszögi út és a Nagykozári út kereszteződésében.  A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Az első hírek szerint az eset során egy ember megsérült, akit a mentők ellátnak. A helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani.

Kerti traktort vezetett piásan egy férfi, lekapcsolták

Kerti traktort vezetett piásan egy férfi, lekapcsolták Nagypeterden igazoltatták a rendőrök a kerti traktorral közlekedő férfit.       Nagypeterden, a Kossuth Lajos utcában igazoltattak a rendőrök kedden 8 óra 20 perckor egy kerti traktorral közlekedő 55 éves helyi férfit.  A járművezetőnél alkalmazott alkoholteszter pozitív jelzést adott, ezért a rendőrök további mintavételre előállították.A férfi ellen a Szigetvári Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Dávodon is migránsokat...

Dávodon is migránsokat fogtak hajnalban A Bács-Kiskun megyei határszakaszon hajnalban összesen 12 migráns próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország...

Már csütörtöktől változik a...

Már csütörtöktől változik a pécsi buszközlekedés rendje a hosszú, ünnepi hétvégén A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint mindenszentek és halottak napja ünnepe, valamint a november 2-i munkanap...

Baranyában is elindul a...

Baranyában is elindul a kormányablakbusz, 2500 ügyet lehet intézni a fedélzetén A kormány döntése szerint az idei évtől kormányablak-feladatok ellátására kialakított mobilizált ügyfélszolgálatok viszik...

Gilbert Varga lesz a Pannon...

Gilbert Varga lesz a Pannon Filharmonikusok Zenekar vezető karmestere A magyar származású Gilbert Vargát (1952) szerződtették jövő évtől a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) vezető karmesterének...

Folyamatosan emelkedik a...

Folyamatosan emelkedik a Duna vízszintje Mohácsnál, de lassan elfogy az utánpótlás Egyelőre vége a vészes apálynak a Dunán, újra közlekedhetnek a teherhajók, s a komp is szállíthat nehéz járműveket Mohácsnál....

A Pécsi Egyházmegyébe...

A Pécsi Egyházmegyébe látogatott a napokban Magyarország szentszéki követe Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje ünnepén Michael August Blume apostoli nuncius látogatást tett a Pécsi...

Más autó rendszámát szerelte fel a kocsijára

Más autó rendszámát szerelte fel a kocsijára Egy másik autó rendszámtábláját szerelte fel autójára egy Sumonyban igazoltatott férfi.       Egy személygépkocsival közlekedő 21 éves helyi férfit igazoltattak a rendőrök 2018. október 29-én 16 órakor Sumonyban, a Petőfi Sándor utcában.   Az ellenőrzés alkalmával a rendőrök megállapították, hogy a férfi egy másik autó rendszámát helyezte fel a személygépkocsira, ezért előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként.  Az intézkedés alkalmával az is kiderült, hogy a férfi a járművezetéstől is el van tiltva.A gyanúsított ellen egyedi...

Parkoló kocsit borítottak az árokba Versenden

Parkoló kocsit borítottak az árokba Versenden Az első hírek szerint nincs sérültje a balesetnek.  Egy parkoló autónak ütközött hétfőn este, az oldalára borította és az árokba lökte azt egy személyautó Versenden, a Fő utcában, az 57-es főút közelében.  Az első hírek szerint senki sem sérült meg a balesetben, amelynél a mohácsi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést.  Az egység áramtalanította a járműveket.

Keddtől ismét szállít teherautókat a mohácsi komp

Keddtől ismét szállít teherautókat a mohácsi komp Kedden hajnali 5 óra 20 perctől ismét szállítanak 3,5 tonnánál nehezebb járműveket a kompok a Mohács-Újmohács átkelőhelyen - tájékoztatta a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-t.    A korlátozást a Duna korábbi rendkívül alacsony vízállása miatt október 12-én hajnaltól rendelték el bizonytalan ideig. A vízügyi honlapok adatai szerint a folyó vízszintje mintegy egy métert emelkedett Mohácsnál az elmúlt napokban, és keddig további mintegy félméteres emelkedés várható.