Már üzemelnek az új elektromos töltőállomások, hamarosan továbbiakat adnak át
2018. november 08. csütörtök 09:23

Az elektromos autók elterjedését - a viszonylag magas áruk mellett - a kevés töltőállomás is akadályozza. Pécsett hamarosan az utóbbi probléma megoldódik, hiszen a nemrég átadott töltőpontok után rövid időn belül további kettő, hosszabb távon pedig összesen húsz darab ilyen egység lesz elérhető a városban.
A Magyarországon forgalomban lévő több mint 3,5 millió darab személyautó töredéke működik elektromos árammal, ám számuk dinamikusan növekedett az elmúlt években. Elterjedésüket a pécsi önkormányzat is ösztönzi.
Decsi István alpolgármester lapunknak úgy nyilatkozott, Pécs elkötelezett a fenntartható közlekedés támogatása mellett, „ezt mutatja az e-buszok beszerzésére irányuló törekvés, a zöld rendszámos autók ingyenes parkolási lehetősége, s az elektromos töltőállomásokkal kapcsolatos döntések is". Emlékeztetett, az ország első, közterületen elhelyezett e-autó töltője a Centrum Parkolóba került, ez tavaly január óta működik.
A város nemrég megállapodást kötött az e-Mobi Nonprofit Kft.-vel öt új töltőhelyek telepítéséről, ezeket a társaság saját költségen állítja fel és üzemelteti. A szerződés aláírását követően napjainkban már három új állomáson, a Felsővámház, a kertvárosi Árnyas, illetve a Csontváry utcában, a rendelő parkolójában tölthetők az e-autók. Hamarosan pedig bővül a lista a Lahti utcával, valamint az uránvárosi egészségügyi intézmény parkolójával. Ezeken a helyeken minden bizonnyal még az idei évben elindul a szolgáltatás.
- További töltőállomások telepítésével kapcsolatban folynak egyeztetések, illetve a városban megvalósuló fejlesztési projektek közül több helyszínen is kialakítanak ilyen állomásokat, mint például a Vásárcsarnoknál vagy a Tüskésréten - tudtuk meg Decsi Istvántól.
Jó hír az e-autósoknak, hogy nemcsak az önkormányzat, illetve az állami tulajdonú vállalatok telepítenek töltőpontokat, hanem a piaci szereplők is. A közeljövőben összességében nagyjából húsz helyszínen lesz lehetőség az elektromos járművek feltankolására.
Képünk a Felsővámház utcában készült.
Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Még vasárnap is napsütéses, kellemes...

