Pécsen folytatódott Mága Zoltán jótékony koncertsorozata, Zente volt a díszvendég
Hálaadó örömkoncerttel folytatódott Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész százállomásos templomi jótékonysági koncertsorozata péntek este Pécsen, a kertvárosi református templomban. A szervezők közleménye szerint az est díszvendége az a másfél éves bükkösdi kisfiú, Zente volt, akinek a gyógykezeléséért az egész ország összefogott. Mága Zoltán tavaly március 19-én Marosvásárhelyről másodszorra indította útjára százállomásos jótékonysági koncertsorozatát, azzal a céllal, hogy a teljes Kárpát-medencét bejárva, Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Magyarország...
Karlovecz Zoltán tervei alapján épült pécsi társasház nyerte idén az Év háza díjat
Az Év háza versenyen családi ház és lakóépületek kategóriában Karlovecz Zoltán építész vehette át az első díjat Pécsre tervezett háromlakásos lakóházáért, középület kategóriában pedig Járomi Irén és Kiss Gyula építészpáros munkája, a nagykőrösi városi piac csarnoképülete bizonyult a legjobbnak. Idén először gála keretében adták át a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével kiírt pályázat díjait. Harminchárom épület versenyzett, és összesen nyolc építészcsapat munkáját ismerték el: a két fődíj mellett...
Átkísért az úton egy idős férfit Pécsett, ám közben kifosztotta
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki kifosztott egy idős férfit Pécsett. Kifosztás elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi fiatalember ellen. A férfi 2019. február 22-én a délutáni órákban Pécsett, a Rákóczi út és a Hal tér kereszteződésénél látta, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy idős férfi megbotlott, és elesett. Azonnal a segítségére sietett, felsegítette a földről, majd átkísérte az úton az idős férfit, és időközben kilopta a zsebéből a mobiltelefonját. A rendőrök pár órán belül...
Borult, felhős, esős...
Szombaton az erősen felhős vagy borult ég mellett többfelé, nagyobb mennyiségben az északi országrészben kell esőre, záporra...
Káosz vagy stabilitás:...
A pécsieknek húsba vágó tapasztalataik vannak arról, mi történik, ha a baloldaliak irányítják Pécset, akik után kilenc évig...
Ketten vertek egyet:...
Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik megverték egyik ismerősüket Kétújfaluban. A szigetvári rendőrök...
Útjára indították a...
Építészeti bűnmegelőzés segítségével nyerheti vissza régi pompáját a pécsi Balokány-liget. Pécsett, a...
Szombaton helyezik örök...
Szombaton délután két órakor helyezik nyugalomra a római katolikus temetőben Szekó Józsefet, Mohács tragikusan elhunyt...
Pénztárcát lopott egy...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot egy mohácsi pénztárcatolvaj ügyében. Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen...
Pécsi Fidesz: a baloldal hazugságból tanszéket nyithatna
"Mindig van valami megmosolyogtató, amikor a baloldal valamely pártja vagy vezetője, hol Dobrev Klára, hol az MSZP, hol Mellár Tamás vagy éppen Gyurcsány Ferenc vádolja meg a polgári világ vagy éppen a Fidesz-KDNP politikusait hazugsággal", írta pénteken kiadott közleményében a Fidesz Pécsi Szervezete. "A tragikus hazugságkényszerben szenvedő bukott baloldal „reggel, éjjel meg este hazudott" a magyar polgároknak. „Úgy kellett tennie, mintha kormányoztak volna, s eközben nem csináltak semmit". És most képesek belegyalogolni a...Gyógynövény szakkiállítást és vásárt rendeznek Szentlőrincen
A Szentlőrinci Brantner-Koncz Múzeum együttműködve a PTE Gyógyszerésztudományi Karral és a Baranya Megyei Vállalkozói Központtal idén rendezi harmadik Gyógynövény szakkiállítását és vásárát. A belépés ingyenes! Időpont: 2019.10.5. 10:00 - 16:00Helyszín: Szentlőrinc, Kistermelők HázaProgram10:00 Megnyitó10:00 - 12:00 Szakmai előadásokegyetemi oktatók, gyógyszerészek, valamint a gyógynövényágazat piaci szereplői tartanak előadást, egyben tanácsadás és konzultáció a jelenlévő szakemberekkel10:00 - 16:00 a gyógynövényekből készült termékek (szörpök, kenőcsök, olajok,...
Rekord jöhet a Pécsi Állatkertben: idén először átléphetik a 150 ezres látogatószámot
Folyamatosan fejlesztenek a mecseki állatkertben. Az idei esztendőben többek közt új kifutót építettek a rozsomáknak, egy 2000 literes akváriumot helyeztek el a főépületben, tágas röpdét kaptak a papagájok, hamarosan pedig a leendő kisfóka számára egy elkülönítő medencét is létrehoznak. A beruházásoknak is köszönhető, hogy egyre több a látogató. A gyakorlatilag teljesen átépített Pécsi Állatkertben a 2016-os újranyitás óta sem álltak le a fejlesztések. Siptár Dávid, az intézmény ügyvezetője lapunk érdeklődésére közölte, a 2018-as év oktatáshoz szükséges infrastrukturális...
Mobilokkal trükközött egy...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte hat férfi letartóztatását különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó,...
Halálra gázolt egy...
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék csütörtökön megtartott nyilvános ülésen a Komlói Járásbíróság 2019. március 4. napján...
Pap András bejelentette,...
A jövő vasárnap esedékes önkormányzati választást megelőző napokban várhatóan visszalép, így nem indul a pécsi polgármesteri...
Cserbenhagyó autóst...
Cserbenhagyás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság egy, a pécsi Hársfa úton történt baleset miatt. ...
Lángoló családi házhoz...
Az épület teteje beszakadt a tűz miatt. Kigyulladt egy körülbelül harminc négyzetméteres lakóház Szellőn, a Fő utcában....
A balliberálisok...
A balliberálisok pécsi polgármesterjelöltje, Péterffy Attila egy fórumon beszélt arról, hogy a választások után rögtön...
Megújult a máltai szeretetszolgálat dél-dunántúli régiós központja Pécsen
Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) dél-dunántúli régiós központjának 300 millió forintból megvalósuló, hét éven át tartó felújítása Pécsen. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a csütörtöki ünnepélyes átadón emlékeztetett, a magyar kormány közel tíz esztendeje döntött úgy, hogy karitatív szervezet munkájának összefogásában segítséget nyújt és kiemelt támogatásukról gondoskodik. A kabinet célja az volt, jelezte, hogy a segítségre szoruló emberek szervezettebb keretek között és gyorsabban...
Három tő marihuánát szúrt ki egy rendőr Siklóson
Adatgyűjtés közben figyelt fel a rendőr a kábítószergyanús növényekre Siklóson. A nagyharsányi körzeti megbízott szerdán 10 óra 30 perckor Siklóson, a Rákóczi utcában lévő egyik házban adatgyűjtést végzett, amikor az ingatlan hátsó udvarán három tő kábítószergyanús növényt talált. A növényeket a rendőrök lefoglalták, majd a bűncselekménnyel összefüggésben egy 27 éves helyi férfit fogtak el, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta, hogy a...
Zivatarok, viharos szél miatt adtak ki riasztást Baranyára
Több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt szerda délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban viharos széllel, jégesővel kísért zivatarok alakulhatnak ki. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Somogy, Vas és Zala megyében van érvényben, illetve várható másodfokú riasztás. Budapesten, valamint 14 megyében - Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna, Veszprém - elsőfokú a...
« Előző
11508 | 11529 | 11550 | 11571 | 11592 | 11613 | 11634 | 11655 | 11676 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Csak heti két meccset akar...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Továbbra sem látogatható az...

