Káosz vagy stabilitás: Hoppál Péter szerint ez az önkormányzati választás tétje Pécsett

2019. október 04. péntek 17:03

Káosz vagy stabilitás: Hoppál Péter szerint ez az önkormányzati választás tétje Pécsett

A pécsieknek húsba vágó tapasztalataik vannak arról, mi történik, ha a baloldaliak irányítják Pécset, akik után kilenc évig kellett lapátolni a szemetet, most pedig ugyanazok, akik a csődöt itt hagyták, magukat civilnek álcázva arra készülnek, hogy átvegyék a város vezetését - mondta lapunknak Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője. Hozzátette, a választás igazi tétje az, hogy a balliberálisokra szavazva a káosz és újabb csőd, vagy Vári Attilára voksolva a stabilitás és a siker korszaka vár-e Pécsre a következő öt esztendőben. 

 

 

- Egészen egyszerűen parasztvakítás, amit Gyurcsány pécsi tanítványai, a pécsi balliberális ellenzék művel azzal, hogy önmagukat, pártjukat nem vállalva civilnek álcázzák magukat. Pedig világos, hogy ők valójában pártjelöltek, hiszen például Kunszt Márta a DK, Nyőgéri Lajos pedig az MSZP pécsi elnöke - mutatott rá Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője.

 

A nemzeti oldal politikusa hozzátette, ők ugyanazok, akik egyszer már tönkretették Pécset, akik után kilenc évig kellett lapátolni a szemetet. Ötvenmilliárdos adósságot hagytak maguk mögött, miközben milliárdos jutalmakat osztogattak egymás között, és eladtak mindent, ami mozdítható.

 

- Kilenc évig tartott, amíg a pécsiekkel és a kormánnyal közösen eljutottunk odáig, hogy a város költségvetésében megtakarítás mutatkozik. Visszavettük a vízművet a rezsiemelkedés megállításáért, ismét saját buszokkal oldjuk meg a tömegközlekedést, és várhatóan hamarosan a buszpályaudvarok is újra a városéi lehetnek, amelyeket éppen most árvereznek el a korábbi baloldali vezetés miatt.

Hoppál Péter leszögezte, a pécsi balliberális jelöltek valójában Gyurcsány Ferenc emberei, akinek nemzetromboló ámokfutásáról, hazugságairól minden magyar családnak vannak szomorú emlékei. Gyurcsány megbízottai, Dobrev Klára, Karácsony Gergely pedig Brüsszelbe rohangálnak Timmermanshoz, ahol többek között az általuk kigondolt új uniós elosztási szisztémáról egyeztetnek. A politikus szerint az elképzelésük lényege, hogy azok a városok kapnának pénzt az Uniótól, amelyek hajlandók migránsok tömeges betelepítésére az üresen álló lakásaikba, míg akik erre nemet mondanak, azok nem részesülnének támogatásokban.

- Ez várna Pécsre is a balliberálisok győzelme esetén, holott a város polgárai a 2016-os népszavazás során 98 százalékos arányban elutasították a migránsok tömeges betelepítését - jelentette ki.

Az országgyűlési képviselő kitért arra is, hogy a balliberálisok jelöltje, Péterffy Attila egy nyilvános fórumon készült felvétel tanúsága szerint beismerte, hogy „a választás után szétesik az ellenzék, zavarok lesznek, s arról is vallott, fogalma sincs, hogyan fogja a várost vezetni, ha Fidesz-többség lesz a közgyűlésben". Azaz vele csakis káosz várhatna Pécsre.

Hoppál Péter emlékeztetett arra is, hogy a jobboldalinak éppen nem nevezhető HVG publicistája arról beszélt egy nyilvános fórumon, hogy a „klímavédő ellenzék" Pécsen egy olyan polgármesterjelöltet talált, akinek regnálása alatt a Pécsi Erőmű fatüzelésű beruházása miatt elkezdték kivágni a fákat. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy még a balliberális értelmiség számára is vállalhatatlan Péterffy, akinek pécsi tevékenységének következményeivel, a tarvágásokkal a Mecsekbe kirándulók elkerülhetetlenül szembesülnek.

Emlékeztetett arra is, hogy a pécsiek az elmúlt tíz esztendőben sokkal ökotudatosabbak lettek, megvédték a Tubest is a lokátortól, ezért bízik abban, hogy most megvédik az erdőégetőtől.

- Vári Attilával a város fejlődése, a stabilitás garantált lesz a következő évtized során is. A Fidesz-KDNP-ÖPE szövetség polgármesterjelöltje jó kapcsolatokat ápol a kormányzati döntéshozókkal, bírja a kabinet és Orbán Viktor miniszterelnök támogatását, így Pécs hozzá fog jutni a további fejlődéséhez szükséges forrásokhoz. Péterffy esetében nyilván mindez messze nem így lenne. Így tehát a választás tétje az, káosz vagy stabilitás vár-e a pécsiekre.

Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva (archív)