Rekord jöhet a Pécsi Állatkertben: idén először átléphetik a 150 ezres látogatószámot

2019. október 04. péntek 09:57

Rekord jöhet a Pécsi Állatkertben: idén először átléphetik a 150 ezres látogatószámot

Folyamatosan fejlesztenek a mecseki állatkertben. Az idei esztendőben többek közt új kifutót építettek a rozsomáknak, egy 2000 literes akváriumot helyeztek el a főépületben, tágas röpdét kaptak a papagájok, hamarosan pedig a leendő kisfóka számára egy elkülönítő medencét is létrehoznak. A beruházásoknak is köszönhető, hogy egyre több a látogató.

 

A gyakorlatilag teljesen átépített Pécsi Állatkertben a 2016-os újranyitás óta sem álltak le a fejlesztések. Siptár Dávid, az intézmény ügyvezetője lapunk érdeklődésére közölte, a 2018-as év oktatáshoz szükséges infrastrukturális beruházásokat, illetve eszközbeszerzéseket hozott, idén pedig a kifutókra koncentrálnak.

A konkrétumokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, az állatok élőhelyeire új dekorációk, építmények kerültek, úgynevezett üvegbetekintőket helyeztek el, egy kétezer literes akvárium került a főépületbe és megépült a kifutó a rozsomák számára. Jobb körülmények között élhetnek a papagájok is, akik számára nyáron egy százhúsz négyzetméter alapterületű, négy métert meghaladó magasságú röpdét alakítottak ki.

Az idei legnagyobb beruházás ősszel indul.

Interaktív tanösvény is várja a vendégeket

A látogatói élmények növelése érdekében több fejlesztést is végeztek. Idén használatba állt digitális őslényparkot bemutató szoftver, megnyitották a hazai élővilágot bemutató interaktív tanösvényt, valamint új programokkal, csapatépítő szolgáltatással is bővült a kínálat.

- Borjúfókáink elérték az ivarérett kort. Donka és Bonifác július 16-án ünnepelte negyedik születésnapját, így lehetséges, hogy egy éven belül akár kisfókával is megörvendeztetnek minket. A biztonságos tartáshoz és a jövőbeli fóka neveléséhez azonban szükséges egy nagyobb, tizenöt négyzetméteres, sós elkülönítő medence építése. Erre a bővítésre vonatkozó tervek 2018-ban elkészültek, a szerződést a kivitelezővel már megkötöttük, így ősz végére befejeződhet a munka - tudtuk meg Siptár Dávidtól. 

Mivel az állatkert és annak szomszédos területei is Natura2000-es védelem alatt állnak, így terjeszkedésre nincs lehetőség, de a már meglévő részen belül is adott még a lehetőség a fejlesztésre.

- Több új, Pécsett eddig be nem mutatott állatot is szeretnénk tartani. Jelenleg négy ilyen faj érkezésével kapcsolatban folyik egyeztetés, közülük a sörényes hangyászt merem megemlíteni, mivel a faj koordinátorától megkaptuk az elvi jóváhagyást az előzetesen bemutatott elképzeléseinkre.

A természetet tisztelő embereket nevelnek

Siptár Dávid kiemelte, azért dolgoznak, hogy egy olyan generáció nőjön fel, akik a természet tiszteletét, szépségét már az állatkertben megtapasztalták akár óvodás, iskolás csoportos látogatás során, vagy a szüleikkel tett túrának köszönhetően. A programokat úgy állítják össze, hogy már csecsemőkortól élményt nyújtsanak, de kínálnak csoportos foglalkozásokat még egyetemistáknak is. Az ügyvezető kiemelte, természetesen az egyéni tanulást szintén segítik.

Látogatói szempontból nyújt majd nagyobb élményt a háztáji állatokat bemutató állatsimogató, amelyet várhatóan a jövő év első felében nyitnak meg. E mellett jobb körülmények között élhetnek majd a lámák, és úgynevezett társaskifutókat is alakítanak ki, ahol az állatkert több lakója is együtt lehet.

Kérdésünkre Siptár Dávid elmondta, a beruházások célja, hogy minél teljesebb legyen az állatkerti élmény, valamint a természettel kapcsolatos nevelést is hatékonyabbá szeretnék tenni.

- Ennek alapfeltétele az állatok megfelelő tartása, kondíciójuk, egészségük megőrzése és annak biztosítása, hogy napjaik minél aktívabban, igényeiknek megfelelően, játékosan teljenek. A szakmai szempontok követése és a látogatói élmények fejlesztése kéz a kézben járnak, egyik a másik nélkül nem lehet teljes - hangsúlyozta.

A fejlesztéseknek is köszönhetően a Pécsi Állatkert a városba érkező turisták, illetve az itt élők körében is népszerű. A lapunknak küldött statisztikából kiderül, hogy az idei esztendő első négy hónapjában tizenhárom százalékkal több vendégek regisztráltak a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az esős május nem hozott jó eredményeket ebből a szempontból, ám a nyáron ismét emelkedést regisztrálhattak. Ha az előttünk álló hónapokban nem alakul ki extrém időjárási körülmény, most először meghaladhatja a fizetővendégek száma az évi 150 ezer főt.

Palotás Péter