Pap András bejelentette, várhatóan visszalép, nem indul a pécsi polgármesteri posztért

2019. október 03. csütörtök 13:33

Pap András bejelentette, várhatóan visszalép, nem indul a pécsi polgármesteri posztért

A jövő vasárnap esedékes önkormányzati választást megelőző napokban várhatóan visszalép, így nem indul a pécsi polgármesteri posztért, jelentette be csütörtökön egy sajtóbeszélgetésen Pap András. Hozzátette, a 7-es körzetben viszont nem lép vissza, így képviselőjelöltként viszont találkoznak majd a nevével a pécsiek. 

 

 

 

Felajánlom a további szolgálatomat a városnak, és bejelentem, hogy elindulok a versengésben a pécsi polgármesteri tisztségért - jelentette be még januárban Pap András.

Az MDF színeiben 1990-1994 között országgyűlési képviselőként politizáló pécsi angol nyelvtanár egyelőre nem kívánt bővebben nyilatkozni, mindössze annyit mondott, nem valamilyen szervezet vagy párt felkérésére jutott erre az elhatározásra, döntését csak a feleségével egyeztette.

Hozzátette, az MDF-en kívül más pártnak, szervezetnek nem volt és nem is tagja. Ugyanakkor megjegyezte, a politikai realitásokkal tisztában van, tudja, hogy megfelelő háttér nélkül nehezen lehet eredményt elérni, ami azt jelentheti, hogy nem tartja kizártnak az együttműködést politikai szervezetekkel, erről azonban akkor részleteket nem mondott.

Így győzött 1990-ben

1990-ben az akkori baranyai 2. választókerületben (Pécs-Nyugat) Pap András nyert a második fordulóban. Az első kanyarban 45,93 százalékig jutott, a szabaddemokrata Gettó József 38,72-ig. Szili Katalin a harmadik helyen végzett 15,33 százalékkal.

 

Pap András csütörtökön beszélgetésre hívta az újságírókat, ahol azt mondta, „nagy összegben ne fogadjon senki arra, hogy ő lesz Pécs polgármestere", majd hozzátette várhatóan visszalép a polgármester-jelöltségtől. Kiderült, hogy az LMP-vel korábban folytatott megbeszéléséket az esetleges együttműködésről, abból azonban nem lett semmi.

Közölte ugyanakkor azt is, a 7-es választókerületben képviselőjelöltként megméreti magát, azaz ott nem lép vissza.

Pap András érdeklődésünkre nem kívánt állást foglalni arról, kire adják szavazatukat azok, akik őt látták volna szívesen a polgármesteri székben.

Az eseményen kiosztott egy szórólapot is, amely a programját tartalmazza. Ebben többek között az olvasható, „hogy a belváros szégyenfoltja, a Nádortól az Aranyhajóig húzódó és az első turisztikai vonzerő, a Király utca újratöltését a ciklus végéig be kell fejezni. Épüljön fel végre egy, legalább az NB III. követelményeinek megfelelő stadion."

Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva