Gyermeknap – vízkeresztkor
Vízkereszt, azaz január 6-a az ókeresztények legősibb ünnepe, egyben a farsangi időszak kezdete is. A Cella Septichora látogatóközpont ebből az alkalomból szimbolikus kiállítóterébe invitálja a családokat egy délutánra, ahol együtt fedezhetik fel a világörökség részét képező 1600 éves ókeresztény temető izgalmas épületeit.A szervezők a gyerekek minden korosztálya számára igyekeztek élvezhető, játékos feladatokat találni. Mesés bibliai történetek elevenednek meg a filmvásznon, a nagyobbak ókori táblás játékokat próbálhatnak ki, ókeresztény szimbólumok jelentéseit ismerhetik...
Kodály Központ: fenntartható lesz?
A nemrégiben átadott pécsi Kodály Központ méreteiben és színvonalában is vetekszik a budapesti Művészetek Palotájával. Kérdés azonban, hogy „elbír-e” az ország a két ilyen világszínvonalú létesítményt – azaz fenntartható lesz-e a pécsi komplexum? A központot üzemeltető Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) tájékoztatása szerint foglalások szempontjából nincs ok a panaszra.- Az épület évi 180-200 program lebonyolítására alkalmas – ebből több mint száz rendezvény már le van kötve 2011-ben. Az első évben 45-65 millió forintos bevétellel,...
Drogtanya Pécs közepén
Korábban szinte biztosra lehetett venni, hogy a buszpályaudvar mellett megnyitja első pécsi áruházát az OBI. A barkácstermékeket árusító cég azonban végül visszakozott. Telefonon érdeklődtünk az áruházlánc marketingosztályán, hogy a közeljövőben megindulhat-e az építkezés az említett területen - vagy bárhol Pécsett -, konkrétumokat azonban nem sikerült megtudnunk, mindössze annyit közöltek: a cég pécsi terveiről legkorábban január közepén-végén tudnak tájékoztatást adni.A korábbi tulajdonos, az Unione-Projekt Kft. az egykor népszerű Hard Rák Café elől körülbelül egy éve elzárta az...
Autóból egymilliót,...
Csütörtökön egy áruház parkolójában egy házaspár nyitott ajtók mellett pakolta az árut az autóba. A férj tárcája eközben...
Kislányt molesztált a...
A kilencéves kislány elmondása szerint a férfi önkielégítést végzett előtte, és egy ideig nem engedte kiszállni a...
Alkotó pedagógusok a...
A kiállítást Jakab Bernadette kulturális irodavezető nyitja meg. Művészeti vezető: Svasticsné Bogáthy Zsuzsanna. Közreműködik:...
Nyílt nap a PTE...
Dr. Betlehem József egyetemi docens, dékán megnyitóját követően az érdeklődők az alábbi programokon keresztül ismerhetik meg a kar képzési kínálatát:- Az igazi vészhelyzet-programon...Felszámolási eljárás a...
Fodorné Nagy Ágnes, a DRV Zrt. vezető jogtanácsosa az MTI-nek pénteken elmondta, hogy tavaly november 18-án kezdeményezték az...
Mégsem lesz "sztrájk" a...
"Előadás nem marad el, de a jövő héttől minden előadás előtt felolvassuk a közönségnek azt az önkormányzatnak írt és 107...
Fajtalankodás, emberölés: ítéletek várhatók
A Pécsi Városi Bíróság január 12-én 9 órakor folytatja a tárgyalást Fk. Cs. K. ellen szemérem elleni erőszak bűntette vádjában. A vádirat szerint Fk. Cs. K. 2009 nyara és novembere között több esetben fajtalankodott az ötéves szomszéd kisfiúval. A bíróság a tárgyalásra két tanút idézett. A tárgyaláson ítélethirdetés várható.Ugyanezen a napon 10 óra 20 perckor folytatódik a tárgyalás K. T. és két társa ellen emberölés miatt emelt vád ügyében. K. T. és B. P. vádlottak 2009. január 12-én az esti órákban Pécsett, Frankel Leó utcai lakásán bántalmazták özv. F. D.-nét...."Tartalmas kikapcsolódásra csábító létesítmények"
A 2009-ben kezdődött kivitelezés részeként a XIX. századi magyar iparművészet kibontakozásában és Pécs modernkori városfejlődésében meghatározó jelentőséggel bíró Zsolnay manufaktúrát átköltöztették a negyed keleti részébe. A megüresedett épületeket átépítik, felújítják, emellett megszépül a gyár értékes növényeket rejtő, műemlék szobrokkal, vázákkal díszített parkja is.Az épületegyüttes négy nagy részből áll: a Míves negyed a Zsolnay család és a porcelánmanufaktúra történetével, különböző kézműves mesterségekkel ismerteti meg a látogatókat, az Alkotó negyed kulturális...Emelkedik a hőmérséklet, de hó is várható
Várható időjárás az ország területére péntek estig:Az ország nagy részén többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de lesznek helyek - elsősorban nyugaton, délnyugaton -, ahol délután rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Kezdetben északon lehet néhol hószállingózás, kisebb havazás, majd a középső országrészben és a Dél-Alföldön valószínű helyenként ónos eső, a Dunántúlon eső. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon erős széllökések is lesznek.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a Dunántúlon 6-11, a keleti megyékben 0 és +6 fok között...MAESTRO! Mesteri ötös a...
... a Pannon Filharmonikusok művészei... a zenekar egykori és mai vezető karmesterei... Brahms szimfóniái... Magyarország fiatal, tehetséges szólistái és... Ön!Traffipax pénteken Pécsett...
07.15 - 08.15 óráig: Keleti elkerülőúton a Palahegyi út 21. előtt08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Nagykozári úton a Mókus utca kereszteződésben09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Komlói úton a Kőrös...Zongoraest Liszt emlékére
A fiatal zongoraművész, Balázs János többször fellépett már Pécsett, meglehetős népszerűségnek örvend a városban. 2005-ben, 17...
Tudásközpont: új diri csak...
Mindezek közrejátszhattak abban, hogy Morvai Lehel, az üzemeltetéssel megbízott társaság ügyvezető igazgatója benyújtotta...
90 ezer almérő adatait...
Még mindig sokan adják egymásnak a kilincset a Tettye Forrásház Zrt. ügyfélszolgálatán számlázási problémák miatt. A 2009...
Beköszöntött az új év – és...
A telekadó hatálya alá tartozik az önkormányzat illetékességi területén lévő beépítetlen belterületi földrészlet. Az adó...
Pécsett ül össze az Európai Kulturális Parlament
A tanácskozás megrendezéséről szóló megállapodást még tavaly november végén írta alá Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Karl-Erik Norrman, a szervezet svéd főtitkára a baranyai megyeszékhelyen, amely Méhes Károly kezdeményezésére ad otthont a konferenciának. A végleges időpont azonban mostanra dőlt el.A háromnapos eseményt - amelynek szívesen helyet adott volna a grúz főváros, Tbiliszi, az olaszországi Ferrara és a hollandiai Maastricht is - a pécsi EKF-program egyik kulcsberuházásaként nemrégiben átadott Kodály Központban rendezik meg. A berlini székhelyű ECP főtitkára az MTI-nek...Pécsi srácokkal verekedett Erdei Zsolt
A világbajnokot az Arc az egészségért program szervezői hívták meg, hogy találkozzon olyan cigány fiatalokkal, akik már bunyóznak vagy egyszerűen csak erősnek érzik magukat - és az egyetlen kitörés számukra a sport.Az alapmozdulatokra tanította a fiatalokat a világhírű bokszoló: a ring egy bérlakás tetőtéri apró szobája volt, ahol a hatgyermekes Petrovics család él. A 19 éves Gyula már 4 éve próbálkozik a sporttal. A fiatal is úgy érzi, ez az egyetlen lehetősége arra, hogy másképp éljen, mint most a családja.Erdei Zsolt elmondta, hogy ő is egy garzonlakásban...
Gerincsérülést szenvedett egy motoros Bürüsnél
A tájékoztatás szerint a 32 éves férfi súlyos gerincsérülést szenvedett, amikor elesett a motorjával a baranyai Bürüs határában.
« Előző
41391 | 41418 | 41445 | 41472 | 41499 | 41526 | 41553 | 41580 | 41607 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hóban, fagyban is próbálkoztak a...
- Négy városból is riasztották a...
- Csodás égi jelenségeket figyelhetünk...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Nézőpont Intézet: tovább nőtt a...
- Erdélyben jártak a Pécsi Köztársaság...
- Gyász: elhunyt N. Szabó Sándor, a...
- Útlevélkezelő, elemző-értékelő is...
- Kőkemény fagyokkal, ónos esővel indul...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...

