Babits: a hagyomány kötelez
2011. január 25. kedd 19:00

Iskolaszerkezetünk négy osztályos gimnáziumból valamint postai és logisztikai szakközépiskolából áll.
Az angol (01) és a német (02) osztályokban a magas szintű nyelvi képzés (közép- és felsőfokú nyelvvizsgára való felkészítés) mellett a tanulóknak lehetőségük van humán ismereteik (magyar, történelem, társadalomismeret) elmélyítésére is. A biológia-fizika (03), valamint a matematika-informatika (04) osztályokban a tanulók magas óraszámban foglalkozhatnak a természettudományos tantárgyakkal.
A (05) humán művészeti osztályban a tanulók lehetőséget kapnak arra, hogy humán és művészeti jellegű (irodalom, ének-zene, rajz és vizuális kultúra, dráma) ismereteiket elmélyítsék. A szakközépiskolások (11) a 9. osztálytól kezdve heti 5 órában tanulják az első helyen választott idegen nyelvet, és 3 órában a másodikat. A 11. évfolyamtól kezdődően kötelezően tanulnak közgazdaságtant és marketinget.
Az érettségi után az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképzéseinken tanulhatnak (postás szakirányon középszintű egy éves, logisztikai szakirányon emelt szintű vagy felsőfokú két éves képzésben).
Az érdeklődő tanulókat szakköri foglalkozások keretében készítjük fel a megyei és országos szintű tanulmányi versenyekre. Az ország többi gyakorló iskolájához hasonlóan, intézményünk is elsősorban a továbbtanulásra készíti fel diákjait, eredményesen használva fel az egyetemmel való kapcsolat előnyeit.
Iskolánkra színes diákélet, sokoldalú sport és művészeti tevékenység jellemző: színjátszó és versmondó kör, zenekar, kamarakórus és vegyeskar kínál hangulatos elfoglaltságot. Sportlétesítményeink, valamint a nyelv- és informatika tanulásának feltételei országosan is kimagaslóak. Kiemelt törekvésünk az egészséges életmódra, családi életre és környezetvédelemre való nevelés.
A 2011/2012-es tanévben hat kilencedikes osztályt indítunk. Az Oktatási Hivatal által kiadott központi matematika és magyar írásbeli felvételi vizsgán minden jelentkező tanulónak részt kell vennie. Ennek megfelelően a következő módon döntünk a felvételi kérelmekről:
A maximálisan megszerezhető 200 felvételi pont, ebből:
- legfeljebb 50 felvételi pont: az általános iskolai tanulmányi eredmények (7. év vége, 8. első félév)
- legfeljebb 100 felvételi pont: a központi matematika és magyar írásbeli eredmények és
- legfeljebb 50 felvételi pont az iskolánk által szervezett, az osztálytípusnak megfelelő tantárgyak szóbeli vizsga eredménye.
Megjegyzés; a szóbeli felvétel alól mentesítjük azokat a tanulókat, akik:
- a NEMFI által támogatott városi 1-3., a megyei versenyeken 1-5., és az országos tanulmányi versenyeken az 1-10. hely valamelyikét elérték.
- az iskolánk által szervezett előkészítő foglalkozásokon kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A szóbeli felvételik időpontjai:
2011. február 22. (kedd) 13 óra és/vagy
2011. március 2. (szerda) 13 óra.
A 2011/2012-es tanévben a következő osztályokat indítjuk:
027406-11 (IX.A) Egy csoport az általános középiskolai képzés után, érettségire épülő postai ügyintéző szakképzéssel.
Egy csoport általános középiskolai képzés után érettségire épülő logisztikai szakképzéssel.
027406-01 (IX.B) Gimnáziumi angolos osztály,
027406-02 (IX.C) Gimnáziumi németes osztály,
027406-03 (IX.D) Gimnáziumi biológia-fizika osztály,
027406-04 (IX.E) Gimnáziumi matematika-informatika osztály,
027406-05 (IX.F) Gimnáziumi humán-tantárgyak-művészeti ismeretek osztály.
Második idegen nyelvként osztályainkban angol, német, francia, latin, orosz és - korlátozott számban - olasz vagy spanyol nyelv választható. A latin harmadik nyelvként is választható.
A második idegen nyelv választása során azok a tanulók élveznek előnyt, akik magasabb felvételi pontszámmal kerülnek be iskolánkba. A felvételi eljárás során az azonos pontszámot elérő jelentkezők azonos elbírálásban részesülnek.
Részletes tájékoztatónk anyaga megtalálható az Interneten a www.babits.pte.hu címen, iskolai honlapunkon.
A felvételivel kapcsolatos tudnivalókról érdeklődni az iskola titkárságán és Vörös József igazgatóhelyettesnél (telefon: 72/255-166) lehet.
A jelentkezési lapon kérjük az osztálytípusok pontos megjelölését!
A felvételi felkészüléshez sok sikert kívánunk!
(X)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdőlt az országos hajnali...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...