A függöny mögött: Kulka János
2011. január 25. kedd 18:59

A Játszótársakban több híres színész és művész vendégeskedett már a Dominikánus Házban; mindannyiukat egy-egy elismert pécsi színházi személy választotta ki és hívta meg. A sorozat célja, hogy a közönség testközelből ismerhesse meg a művészeket - a színházon kívül, a színpadtól távol.
Januárban Bódis Irén lesz a pécsi házigazda, aki 1953-tól 1985-ig volt a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Szinte egész pályája során idős női karaktereket játszott, például Pék Máriát Fejes Endre Rozsdatemetőjében, Annát Gorkij Éjjeli menedékhelyében vagy a Vénasszonyt Spiró Csirkefej című művében.
A Játszótársak estjének másik vendége Kulka János lesz, aki bár gyermekkorát Szegeden és környékén töltötte, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1981-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szegődött. Négy évre rá a Kaposvári Csiky Gergely Színház színésze lett, 1993-ban pedig már Budapesten lépett színpadra. Először a Radnóti Színházban láthatta a közönség, 2003 óta a Nemzeti Színházban kamatoztatja képességeit. Számos tévés szerepben, sorozatban és műsorban tűnt fel pályafutása során, legutóbb A vizsga (2010) című tévéfilmben.
A szerda esti beszélgetés moderátora az MTV színházi közvetítéseinek szerkesztője és producere, Szolnoki András lesz. A közönség Riczu Tamás siklósi borait és a Gazda Sajt termékeit kóstolgatva élvezheti a különleges találkozót, melyen Mits & Büki biztosítja a hangulatot.
Jegyek elővételben kaphatók a Pécsi Kulturális Központ Információs Irodáján (Széchenyi tér 1.)
Szervező: Stiller Zsófia
Rendező: Pécsi Kulturális Központ
Helyszín: Dominikánus Ház
Időpont: január 26. (szerda), 18.00
Belépődíj: 1500 Ft
Takács T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...