"Nem elég kemény" a komlói Jobbik
2011. január 25. kedd 18:56

Tasnádi László, a komlói Jobbik vezetője szerint "ezek a pletykák megalapozatlanok, a szervezet egységes". Talált Tímea lemondását kizárólag családi illetve egyéb munkahelyi problémákkal indokolta.
Komlón egyébiránt az a hír terjed a lemondással kapcsolatban, hogy Talált Tímeát párttársai "túlságosan együttműködőnek és megalkuvónak tartották a városvezetéssel szemben", ezért hetek óta igen feszült a hangulat a radikális párt helyi szervezetében. Másokat pedig az zavart, hogy a helyi szervezet szorosabb együttműködést akart azzal a Kispál Lászlóval, aki korábban a Fidesz támogatója volt.
„A tagság egy része ki is lépett az elmúlt hetekben, mert szerintük nem képes a párt megfelelő alternatívát kínálni a radikális szavazók számára" - olvasható a szerkesztőségünkhöz címzett e-mailben.
- Cáfolom ezeket az értesüléseket - kezdte Tasnádi László, a komlói Jobbik elnöke. - Szó sincs arról, hogy bárki is kilépett volna a pártból. Még Talált Tímea sem, ő is "csak" a mandátumát adta vissza. A helyzet egyáltalán nem olyan a helyi Jobbikban, hogy kilépésektől kellene tartani - tette hozzá az elnök.
Talált Tímea lemondását - az alaptalan híresztelések elkerülése végett - kizárólag családi és más munkahelyi problémákkal indokolta, egyben megköszönte azok munkáját, akik segítették őt a választási kampányban és a képviselői munka során.
A törvények mindenesetre lehetővé teszik, hogy a képviselő helyére új embert ültessen a radikális párt.
Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Talált Tímea utóda, a helyi szervezet a napokban ül össze tanácskozni, s az értekezlet után várhatóan fény derül az új képviselő kilétére is - tudta meg munkatársunk. A taggyűlés várhatóan nem csak az utód kilétére ad választ, de az ellentéteket is felszínre hozhatja.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...