Scheffer Péter öröksége
"Hat orgonagyárral vettük fel a kapcsolatot, hogy tekintsék meg a helyszínt és adjanak ajánlatokat a hangszer méretére, készítésének költségeire vonatkozóan" - mondta Szamosi Szabolcs, a beruházás szervezésével megbízott orgonaművész kedden Pécsen a Kodály Központban, sajtótájékoztatón.Hozzátette: az intézményben tartott kedd esti koncerten három vállalkozás képviseltette magát, a többiek szakembereit a következő hetekben várják Pécsre. Emellett maguk a megrendelők is látogatást tesznek az érintett vállalatoknál, hogy személyesen győződjenek meg az ott folyó munka magas...
Szarvascsordával ütközött a Tubes IC
Az ütközéstől a mozdonynak több alkatrésze megsérült, többek közt a csúszós pályán a súrlódást növelő homokoló, a pályakotró és a vezetőt a forgalmi jelzésekre figyelmeztető, úgynevezett vonatbefolyásoló berendezés - mondta Imre Lászlóné, a MÁV területi kommunikációs vezetője.A járművet Dombóvárra szállították javításra; a Pécsről Budapestre tartó Tubes Intercityt ugyancsak Dombóvárról érkező segélygép vitte a fővárosba. A járat utasainak többsége, 67 fő átszállt a baleset miatt Tolnanémedin megálló Tenkes Intercityre.Tóth G. Balázs, a tolnanémedi vadásztársaság hivatásos vadásza...Magyar–román filmes...
Sokan éltek a lehetőséggel: több mint 60 pályamű érkezett, ebből választotta ki a bírálóbizottság három kritérium alapján (eredetiség, megvalósíthatóság, egyszerűség) a tíz nyertest (ötöt...Száraz hideg érkezik, némi...
Várható időjárás az ország területére szerda estig:Nyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet, az ország nagy részén néhány órás napsütésre is számíthatunk, de északkeleten végig...Traffipax szerdán Pécsett...
07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út, pellérdi elágazó08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 3.10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Szigeti út 126.11.45 -...Bárka a Tengeren
A budapesti Bárka Színház nem először hajózik Pécsre - minden alkalommal nagy sikert aratnak előadásaik a pécsiek...
Lesz a belvárosban is Pécsi...
A városi intézmények nagy kulturális átalakításai közepette is megmarad a Pécsi Galéria kiállítóhelye a belvárosban, a Nagy...
Ki lesz a Holding új vezére?
A tavalyi legutolsó közgyűlésen döntöttek úgy a képviselők, hogy - az intézményi struktúraátalakítások részeként - ideiglenes...
Jó-e nekünk a körforgalom?
Megszokott látvány a reggeli órákban a Kodály Zoltán utcán kígyózó autósor, amely a két új körforgalom átadása óta sem csökkent - sőt, sok autós szerint ezek miatt még növekedett is a sor. A Pécsi Rendőrkapitányság úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a tavaly ősszel átadott három körforgalom balesetmegelőzési szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket - ezeknél a kereszteződéseknél ugyanis nem történt baleset. Az autósok azonban úgy vélik, hogy hiba volt a körforgalmak ki- illetve behajtóihoz gyalogosátkelőt festeni, mert az lényegesen megnehezíti a kikanyarodást. Ez talán...
Grábócnál találták meg az eltűnt komlói nő holttestét
Kreiner József, a bonyhádi rendőrkapitányság sajtóreferense a korábbi információkat pontosítva elmondta: a holttestet a település mellett egy fakitermelésen dolgozó férfi találta meg.Az azonosítás után kiderült, hogy az elhunytat a komlói rendőrkapitányság eltűnés miatt december közepe óta kereste.A kedden elvégzett orvosszakértői vizsgálat alapján kizárható, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett - tette hozzá az alezredes.Szivárgott egy gázcső, akadozott a szolgáltatás
Varga Ivett, az E.ON sajtóreferense elmondta: hétfőn este tíz óra körül bejelentést kaptak, hogy erős gázszag érezhető a Pécshez tartozó Üszögpusztán. Szakemberek megállapították, hogy egy hat bár nyomású műanyag gázvezeték varrata szakadt el; azonnal hozzáláttak a javításához.A helyszínen a rendőrség és a tűzoltóság is megjelent, de személyi sérülés nem történt, kitelepítésekre nem volt szükség, senkinek sem kellett elhagynia otthonát - hangsúlyozta a referens. Hozzátette, hogy mivel a munka a rendszer ürítésével és újbóli feltöltésével együtt órákon át tartott, a baranyai...Vízszolgáltatási balhé: egy...
"A Tettye Forrásház célja, hogy tisztességes megállapodást kössön a településekkel! Ennek egyik oka az, hogy a lakosság...
Tárgyilagosan átgondolandó:...
A beszélgetés időszerűségér az adja, hogy a 2010. évi CXVI. törvény lehetőséget biztosít az Önkormányzatok számára, hogy - a...
Vízmű: a Forrásház zsarol,...
"A száz százalékig önkormányzati tulajdonú Tettye Forrásház minden lépése kizárólag arra irányul, hogy gazdaságilag megingassa, ellehetetlenítse a szintén önkormányzati tulajdonban...Már a számzáras szekrények...
A bűncselekménnyel okozott kár 25 ezer forint, a Pécsi Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást.Kedden borult, párás, ködös...
Várható időjárás az ország területére kedd estig:Csupán keleten, délkeleten lehet némi napsütés. Szórványosan várható eső, zápor, de területi átlagban jelentős mennyiségű csapadék nem...Traffipax kedden Pécsett és...
07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út 192 km08.30 - 09.30 óráig: 66-os fkl. út 5 + 800 km szelvény09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Komlói út a Kőrös utca kereszteződésben10.45 - 11.30 óráig: Pécs,...EMFESZ-ügy: ezer háztartás Pécsett
Noha a MEH hivatalosan még nem adott ki közleményt, az E.ON ellátási területén mintegy 69 ezer EMFESZ-ügyfelet érint az ideiglenes szolgáltatóváltás. Konkrét pécsi adatokról egyelőre nincs információ, hiszen most veszik át azokat és a területi leosztások sem állnak még rendelkezésre - tudtuk meg Varga Ivettől, az E.ON kommunikációs munkatársától.Az ügyfeleknek jelen pillanatban nincs semmilyen adminisztratív teendőjük, a következő harminc napban pedig leolvasók keresik fel őket, hogy elszámolást készíthessenek az órák állásáról.Az EMFESZ-től átkerülő ügyfelek számára a gáz ára...
Megszüntették a nyomozást Kelemenék ellen
A nyomozók a projekt rendelkezésre álló dokumentumainak áttanulmányozását és tanúk meghallgatását követően arra jutottak, hogy nem történt hűtlen kezelés a vásárközpont építésével összefüggésben.A vizsgálat Páva Zsolt, Pécs polgármesterének tavaly márciusban tett feljelentése nyomán indult. Akkor, amikor a fideszes politikus megismerte a 2006-ban átadott, de évek óta üresen álló vásárközpont építési körülményeit vizsgáló eseti önkormányzati bizottság jelentését. A grémium egy, a Pécsi Újság internetes portál által nyilvánosságra hozott dokumentumban megnevezte az elhibázottnak...Történet táncban elbeszélve
A Mecsek Táncegyüttes 1955-ben alakult Pécsett. Az elmúlt több mint félszáz esztendőben számos hazai és külföldi sikert magáénak tudhatott, és megszerezte a "Kiváló Együttes" címet is. A tánccsoport célja külföldi fellépései alkalmával is a magyar nyelvterület tánchagyományainak megismertetése, hiteles színpadi bemutatása.A Kárpát-medence táncainak autentikus megformálása mellett táncszínházi műsorok is szerepelnek repertoárjukban, amelyeket 35 fős tánckarral, valamint a szólistákból álló kamaracsoporttal adnak elő. A zenei alapot saját bandájuk, a Mecsek Zenekar...
« Előző
41337 | 41364 | 41391 | 41418 | 41445 | 41472 | 41499 | 41526 | 41553 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hóban, fagyban is próbálkoztak a...
- Négy városból is riasztották a...
- Nézőpont Intézet: tovább nőtt a...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Gyász: elhunyt N. Szabó Sándor, a...
- Erdélyben jártak a Pécsi Köztársaság...
- Kőkemény fagyokkal, ónos esővel indul...
- Útlevélkezelő, elemző-értékelő is...
- Nagyon rákészül az ónos esőre a...
- Pesten lesz tanácsadó Révész Mária

