Bedőlhetnek a pécsi artmozik?

2011. január 30. vasárnap 18:59

Bedőlhetnek a pécsi artmozik?
Hosszú évek óta nehéz körülmények között működnek a művészfilmekre specializálódott mozik, ám amióta a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) zárolta a negyedéves normatív támogatást, gyakorlatilag kilátástalan helyzetbe kerültek. Pécsett sem idilli a hangulat, az Uránia és az Apolló mozi is nagy bajba kerülhet, amennyiben nem változik jelentősen a mostani állapot.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) még tavaly júliusban másfél milliárd forintos zárolást rendelt el a Magyar Mozgókép Közalapítványnál (MMKA), ami a szervezet második félévi költségvetési támogatása 60 százalékának felel meg.

Pécsett két ismert art-filmszínház működik: a Pécs TV által 2000 óta üzemeltett Uránia, és a Cirko Film-Másképp Alapítvány által működtetett Apolló. Mindkét intézményt érzékenyen érintette az állami támogatás megvonása: az évente körülbelül 25 ezres látogatószámot produkáló moziknak így más bevételi forrás után kell nézniük.

Baumann Ferenc, az Uránia vezetője szerint az MMKA által negyedévente folyósított 1,3 millió forintos támogatás megvonása jelentős érvágás:

- Tudni kell, hogy a közalapítvány számos funkciót lát el, egyebek mellett pályázatokat ír ki a filmek gyártásához, emellett a filmforgalmazáshoz is támogatást nyújt. A pénzzárolás következtében mindkét tevékenység veszélybe került, ez szintén negatívan befolyásolja bevételeinket, hiszen ha nem gyártanak és ezáltal nem forgalmaznak alkotásokat, akkor kisebb a választék, ami a közönség elmaradását is maga után vonhatja - mondta a Pécsi Újságnak Baumann. Hozzátette: mindez a lehető legrosszabbkor jött, hiszen az internet korában gyakorlatilag minden film megtalálható a világhálón.

Nagyjából ugyanez a probléma sújtja az Apolló Artmozit is, azzal a különbséggel, hogy a Perczel utcai épületet egy magánszemélytől bérli a Cirko Film-Másképp Alapítvány (az alapítvány egyébként üzemeltet egy artmozit a fővárosban is). Varga Gabriella, a filmszínház vezetője szerint sem kecsegtető a jelenlegi állapot:

- Nekünk abból a szempontból egy kicsit más a helyzetünk, hogy filmforgalmazással is foglalkozunk, „saját" filmeket vetítünk. Így talán kevésbé vagyunk kiszolgáltatottak, mint mások - fogalmazott az ügyvezető, aki szerint azonban a negyedévente érkező állami támogatás elmaradása - amelynek kisebb része fix összeg, míg a nagyobb hányada nézőszámalapú támogatásból áll(t) - azért érezteti hatását.

H. L. B. - Fotó: Kováts Judit