Megyei kultközpont: lauf áprilisig

Megyei kultközpont: lauf áprilisig Lapunk már többször adott hírt a megyei önkormányzat azon álláspontjáról, miszerint az idei esztendőben a szűkös költségvetési mozgástér következtében megszorító intézkedésekre és az intézményrendszert érintő meghatározó átalakításokra kell számítani. Ez alól - legalábbis ez idáig úgy tűnt - a kulturális és idegenforgalmi központ sem volt kivétel, ám a jelek szerint a szervezet április közepéig biztosan megmarad. Bokor Béla, a BMKIK igazgatója lapunknak elmondta, hogy az idei költségvetés elfogadása után már tisztábban fognak látni, a részleteket illetően azonban nincs...

Jönnek a kötelező paravánok

Jönnek a kötelező paravánok A gazdasági válság nem csak pénztárcánk megfogyatkozásán érhető tetten: a városszerte fellelhető, abbamaradt építkezések is a krízisről tanúskodnak. Építési gödör csúfítja többek közt az Ifjúsági Ház előtti részt és a Megyeri teret, de leálltak a Corso áruház munkálatai is. A legtöbb ilyen területet még szedett-vedett rácsok veszik körbe, de a pécsi önkormányzat azt szeretné, ha az építők a jövőben az esztétikai szempontokat is figyelembe vennék.- Az építési szabályzat módosításakor fogjuk meghatározni - biztonsági és városképvédelmi szempontokat szem előtt tartva...

Bécsben is előadják a Krisztus oratóriumot

A háromrészes, tizennégy tételes és mintegy háromórás oratórium komoly kihívást jelent minden zenekar számára. A Pannon Filharmonikusok zenekar e ritkán hallható művel indítja hagyományos fővárosi bérletsorozatát. Az első hangversenyen, pénteken este Peskó Zoltán zeneigazgató vezényli a zenekart a Művészetek Palotájában. A műben tisztán nagyzenekari tételek váltakoznak szólistákra és zenekarra, kórusra, csak szólóra és zenekarra, illetve orgonakíséretes kórusra írott tételekkel. A Krisztus Liszt római alkotói korszakának legjelentősebb gyümölcse.Mivel a zeneszerző legtöbb...

Nem tudták korlátozni a...

Nem tudták korlátozni a vízszolgáltatást Szalántán "Korábban jeleztük, hogy amennyiben a Pécsi Vízmű nem rendezi tartozását, január 20-án korlátozzuk a cégnek nyújtott...

Hivatalos a Táncoló Egyetem...

Hivatalos a Táncoló Egyetem Guinness-rekordja 2010. szeptember 27-én a PTE Táncoló Egyetem projektje tízéves jubileumi gáláján tett kísérletet a 2005-ben egyszer már...

Hamupipőke - pécsi...

A 2010 áprilisában bemutatott és teljes egészében az ANK által színpadra állított-finanszírozott produkciót a fiatalok már több alkalommal, nagy közönségsikert aratva adták elő....

Javul a járművezetői...

"Baranyában a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma tavaly az előző évihez képest 18 százalékkal, 680-ról 558-ra csökkent" - mondta Pataki Éva alezredes, a Baranya...

A Salamancát kapta a Pécs 2010

A csoportkör végeztével, szerda este a 24-ből megmaradt 16 csapatot győzelmeik és vereségeik arányában rangsorolták. A soproniak 4/6-os mérleggel 15-ödikek lettek, így a 8/2-vel második...

Új hókotrókat kapott Pécs

Új hókotrókat kapott Pécs A különböző méretű hókotrók a város összes pontját képesek bejárni, a szűkebb és a hegyoldalban fekvő utak sem...

1117 aláírás a Művészetek Házáért

1117 aláírás a Művészetek Házáért Az aláírók, akik részben a www.ekf.afal.hu internetes oldalon, részben személyes kézjegyükkel fejezték ki támogatásukat, amellett voksolnak, hogy a Művészetek és Irodalom Háza továbbra is meghatározó kulturális centrum lehessen a belváros szívében.Hoppál Péter szerint a városnak ebben a helyzetben az a feladata, akár a megyei önkormányzattal közösen, hogy megoldást találjon Pécs nagy múltú intézményének működtetésére. Hozzátette, ki meri jelenteni, a Művészetek és Irodalom Háza terei nem fognak kiürülni.Ősszel robbant a hír, hogy a megyei önkormányzatnak át kell strukturálnia...

Drogos fiatal cirkuszolt a Nagy Jenő utcában

A rendőrök a helyszínen egy zavartan viselkedő, üvöltöző fiatalembert találtak, akit a mentők kórházba szállítottakott kiderült, hogy az illető kábítószer hatása alatt áll. Állapota miatt a kórházban tartották - kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás.

Baranyában nem nőtt a cégfelszámolások aránya

Az elmúlt évben 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelemmel foglalkozó cégek száma Dél-Dunántúlon. December végén 4140 céget tartott nyilván Baranya, Somogy és Tolna megyében az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisa. Baranya megyében 2010 üzlet működik, Somogy megyében 1233, Tolnában pedig 897 kiskereskedelmi cég van.A régióban 2010-ben 46-tal kevesebb cég alakult, mint egy évvel korábban, a cégalapítások száma tehát 13 százalékkal csökkent. Emellett a megszűnések száma is nőtt 27-tel a térségben, ami 14 százalékos emelkedés. A törlések így is a régió teljes kiskereskedelmi...

Kihűlés okozta a Sikondán...

Az elsődleges orvosi vizsgálatok kizárták az idegenkezűséget, illetve bűncselekmény gyanújára utaló adatok sem merültek fel. A szerdán lezajlott boncolás során megállapítást nyert,...

Egy rosszul leparkolt autó...

A férfi egy mecseki utcában próbálta megállítani a korábban rosszul leparkolt autót, azonban ez nem sikerült, és a kocsi őt és a vele lévő kisgyermeket is elgázolta.Mire a tűzoltók...

Estefelé már havazásra is...

Reggel túlnyomóan borult lesz az ég, csütörtökön napközben északon, északnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. Nyugat felől egyre többfelé várható eső, késő délutántól északnyugaton...

Traffipax csütörtökön Pécs...

07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út, pellérdi elágazó08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 37.10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Szigeti út 126.11.45...

A legjobb 16 között a Pécs!

A legjobb 16 között a Pécs! Női kosárlabda Euroliga, 10. fordulóPécs 2010 - Cras Basket Taranto 72-58 (16-13, 25-16, 15-14, 16-15)Lauber Dezső...

Rázga nem állítja, hogy...

Rázga nem állítja, hogy meglepődött - Meglepte a városvezetés álláspontja a pályázatával kapcsolatban?- Csak úgy van értelme nekiállni valaminek, ha az ember...

Erős jazz New York-ból

Erős jazz New York-ból Németh Ferenc a kaliforniai Berkeley egyetem elvégzése után telepedett le New York-ban, ahol azóta is rendszeresen játszik helyi és külföldi zenészekkel. A jazz igazi szülőhazája az Amerikai Egyesült Államok, így a legjobb helyen, személyesen tapasztalhatta meg már ifjúkorában a műfaj lényegét.2010-ben hazalátogatott Magyarországra, és itt kedve támadt grouve-os zenét játszani más tehetséges zenészekkel. Így talált rá a többek között a Bin-Jip-ben is játszó Kaltenecker Zsolt szintetizátorosra, akinek több lemeze is megjelent már Japánban. A formáció harmadik tagja...

Téli kiárusítás az ÁRKÁD-ban!

Téli kiárusítás az ÁRKÁD-ban! A jól öltözött emberek hatása környezetükre egész egyszerűen vitathatatlan. Az ápoltság, a jó megjelenés és a belső értékek összekapcsolása áthatja a XXI. század kultúráját, s bizony, saját belső tulajdonságaink pozitív értékelését is. Talán ezért is vásárolunk többet, ám az is tény, hogy az anyagi szempontok meglehetősen befolyásolják döntéseinket. Fontos a minőség, de az árakra való érzékenységünk legalább annyira jelentős, ezért is szeretjük annyira a szezonális vásárokat, leárazásokat. A világ itt is felborult kissé, hiszen pár éve bevett gyakorlat, hogy még szinte el sem...

Mayer Mihály már kiköltözött

Mayer Mihály már kiköltözött A Szentatya döntése értelmében Veres András szerda déltől látja el a püspöki teendőket - adminisztrátori munkakörben. A püspök bevezetőjében leszögezte, hogy érdemi információkkal egyelőre nem tud szolgálni a kinevezésével és Mayer Mihály lemondásával kapcsolatban. A szombathelyi püspök átmenetileg, néhány hónapig látja el feladatait, amíg új főpásztora nem lesz a pécsi egyházmegyének. Veres András, elmondása szerint, igyekszik majd megfelelni annak a kihívásnak, hogy egyszerre két helyen kell feladatot teljesítenie.A püspök Mayer Mihály lemondásának okairól nem tudott...