A megye pálinkafőzdéi jól vannak

A megye pálinkafőzdéi jól vannak A tavaly októberben életbe lépett jövedékiadó-módosítás következtében adómentessé vált az otthoni pálinkafőzés, évi legfeljebb ötven literig. Az új szabályozás miatt a házi pálinkafőzők száma jelentős mértékben nem növekedett, így a baranyai szeszfőzdék forgalma sem csökkent. Sőt, a szabályozás számukra is kedvező.- Nem lett kevesebb bérfőzetőnk, ugyanis a jövedéki adó eltörlésével a főzési díj is csökkent. Úgy gondolom, hogy aki eddig is próbálkozott otthon, az nem adta fel továbbra sem, de csak a törvénymódosítás miatt nem hiszem, hogy sokan belefogtak volna a...

Konferenciát szervez a Grastyán szakkollégium

A Grastyán Endre nevét viselő Tehetséggondozó Szakkollégium immár 11 éve fogja össze azokat a különböző tudományterületeken dolgozó hallgatókat, akik a névadó alkotói magatartását, ismeretterjesztői törekvéseit, kutatási módszereit a saját tudományterületükön követésre méltónak ítélik és példának tekintik. Tekintettel a szakkollégium interdiszciplináris jellegére, az előadások alapfeltétele a szakmai színvonal, de mindemellett a közérthetőség is nagy hangsúlyt kap. A szervezők graduális és doktori képzésben résztvevő hallgatók jelentkezését várják.Az előadások időtartama magyarul...

Gyorshajtó okozott súlyos balesetet Pécsvárad előtt

Egy Pécsvárad felé haladó autó vezetője egy erősen jobbra ívelő kanyarban - mivel túl gyorsan hajtott - elvesztette uralmát a jármű felett, átsodródott a szemközti sávba, és a vele szemben szabályosan közlekedő gépkocsival már nem tudta elkerülni az ütközést. A balesetet okozó sofőr és utasa súlyosan, a vétlen gépjárművezető szintén súlyosan, két utasa könnyebben sérült meg. A baleset okozójával szemben eljárás indult.

Írásban követelte a...

Egy férfi ment be az üzletbe és egy cédulát nyomott az eladónő kezébe, melyen a bevételt követelte, illetve közölte, hogy HIV-fertőzött. Hogy ennek nyomatékot adjon, egy injekciós...

Közmeghallgatás a vasasi...

"A Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a 'Pécs-Vasas Kőszén' védnevű bányatelken tervezett szénkitermelés újraindításának összevont...

Kisebb havazás után több...

Várható időjárás az ország területére hétfő estigHétfőn a nap első felében a Duna vonala mentén és délen még lehetnek felhősebb tájak, ott kisebb havazás is lehet délelőtt, egyébként több...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

07.15 - 08.15 óráig: Kozármisleny, Kossuth L. u 63.08.30 - 09.30 óráig: 58-as fkl út, Pogány kereszteződés09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Siklósi úti temető Déli bejárata10.45 - 11.30 óráig:...

Teremfoci-bajnokság:...

Teremfoci-bajnokság: kiesett a PMFC Az első, Nyíregyházán rendezett január 9-i selejtezőn a Diósgyőr győzött, egy héttel később, Szegeden a Vasas diadalmaskodott,...

Világra nyíló ablakkönyv

Világra nyíló ablakkönyv Tám László eddig sem kimondottan a hagyományos témák fotósa volt, diaporámáival számos díjat nyert, önálló estéket tartott...

ZSKN – a neheze már megvolt

ZSKN – a neheze már megvolt A majdnem tízmilliárdos összköltségvetésű ZSKN-projekt keretében megújul a Zsolnay-gyár mintegy öthektáros területe, ahol a leromlott állapotú és eddig zömében kihasználatlanul álló műemléki épületek felújítása után négy (egyetemi, míves, gyermek és családi, alkotó) negyedet alakítanak ki.NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT:A kivitelező eddig két objektumot adott át a városnak: a Szikorszky-házat (melyben jelenleg a Gyugyi-gyűjtemény látogatható), valamint a Pécsi Galéria új otthonát. Január végére pedig valószínűleg elkészül a Bóbita Bábszínház épülete is - tudtuk meg Komor Istvántól, a...

Húsz buszt azonnal cserélni kellene

Húsz buszt azonnal cserélni kellene A Pécs utcáin futó autóbuszok jelentős része elöregedett, egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig szorulnak javításra.- A közlekedés menetrend szerinti ellátásához - a javítás alatt lévő autóbuszok magas száma miatt - jelenleg körülbelül húsz jármű cseréje lenne indokolt - tájékoztatta a Pécsi Újságot Bárdossi Marianna, a PK Zrt. PR-asszisztense.A PK Zrt. szakemberei szerint a járatkimaradások problémáját ideiglenesen megoldaná újabb buszok bérlése.- Mi természetesen új autóbuszok üzembe állítását tartanánk a legjobb megoldásnak, de átmenetileg néhány tíz év alatti életkorú...

PTE: nyílt nap az Illyés Gyula Főiskolai Karon

A program:9.00 Kapunyitás, regisztráció. A regisztrációs lapok kitöltése. Jelentkezés az „Első helyen IGYFK!-Nyerő szám" játék sorsolására. Vetítés a kar életéről. (52. sz. terem).10.00 Zenés köszöntő (főiskolai hallgatók műsora)Megnyitó és az IGYFK bemutatása (dr. Horváth Béla főigazgató, egyetemi tanár) Gitárzene főiskolai hallgatók előadásábanHallgatói élet a Karon ( Bíró Attila HÖK-elnök, Holczinger Tímea KB-titkár)Kedvező nyelvtanulási lehetőségek a Karon (Szabóné Kedves Ágnes nyelvtanár)A korábbi években végzett, és jelentős szakmai karriert befutott hallgatóink...

Új játékost igazolt a...

Új játékost igazolt a PVSK-PANNONPOWER Szőke Balázs tavaly még a Dombóvár KC csapatát erősítette, a klub azonban anyagi gondok miatt nem indult el az NB...

Folytatódik a barangolás a...

Folytatódik a barangolás a metafizika birodalmában A közönség kérésére idén a következő hat részt a Dominikánus Házban hirdették meg, amelynek első filmvetítése és beszélgetése...

Előadás a pálosokról a...

Előadás a pálosokról a Civil Közösségek Házában Az előadást Csóka János prefektus és Tám László tartja. Helyszín: Pécs, Szent István tér 17.

Terhes örökséget vett át az...

Az előző városvezetés,a választásokat megelőzően augusztus és szeptember hónapban banki hitelek felvétele mellett is tagi kölcsönt adott többek között a Carboker Kft.-nek és a Komló és...

Napsütés és erős...

Várható időjárás vasárnap estigVasárnap eleinte mindenütt kisüt a nap, majd délután észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és estefelé északon már hószállingózás, havazás várható. Az...

Traffipax vasárnap Pécs...

07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl út 204. km08.30 - 09.30 óráig: Keszü, Petőfi utca 60. szám09.45 - 10.30 óráig: Görcsöny, Rákóczi út 50. szám10.45 - 11.30 óráig: Ócsárd Kossuth L. út 15....

Nagyon simán nyert a Pécs 2010

Nagyon simán nyert a Pécs 2010 Női kosárlabda NB I, 20. fordulóPécs 2010 - BSE-FCSM 89-32 (27-14, 23-9, 20-3, 19-6)Pécs, 500 néző. V: Maár, BenedekPécs: Iványi 2, SAROK 18, Quigley 15/9, Bujdosó 9, Krnjic 13. Cs: RAKSÁNYI 13/9, HORVÁTH L. 11, KELLER 6, Szabó Fl. 2. Vezetőedző: Zseljko DjokicsBSE: Pusztai 6, Orsó 6/6, HEGEDŰS M. 13, Süle 3, Gorácz. Cs: Göbölös 2, Tóth C. 2. Vezetőedző: Varga MátyásZseljko Djokics: - Látszott, hogy szerdán nehéz meccset játszottunk, az elején sok gólt kaptunk, de örülök a fiatalok szép játékának.Varga Mátyás: - Nehéz mit mondani, ez a realitás. Képünk a Pécs 2010-FTC mérkőzésen...

Esküvő Kiállítás a Tudásközpontban

Esküvő Kiállítás a Tudásközpontban A házasulandók, a szülők, a rokonok és a barátok egy helyen, kivételesen nagy választékban találhatják meg mindazokat a termékeket és kellékeket, amelyek az eljegyzések, esküvők és lakodalmak megrendezéséhez szükségesek. Az immár évek óta nagy népszerűségnek örvendő pécsi esküvő kiállításon fotóstúdiók, ékszerüzletek, nyomdák, teremdekoratőrök, éttermek, esküvőszervező irodák reprezentálják magukat, de leány- és legénybúcsúkkal foglalkozó cég is megtalálható a kiállítók sorában.NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT:A rendezvény ideje alatt a látogatók között díjakat is kisorsolnak,...

Nagy bajban a Mediterrán Rádió

Nagy bajban a Mediterrán Rádió A Pécsett hallható, de Kaposvárott szerkesztett (korábban a pécsi önkormányzati médiaházhoz tartozó) Mediterrán Rádió komoly gondban van, ugyanis veszteséges, ráadásul sokmilliós tartozást halmozott fel. A médium 2009 eleje óta nem képes bankgaranciát felmutatni, ezért a médiatanács nemrég a rádió megszüntetéséről döntött. Most, utolsó szalmaszálként a méltányossági kérelembe kapaszkodnak.- Az ORTT-nek és a nemrég alakult médiatanácsnak sem az a célja, hogy elsöpörjön minket - kezdte Schmidt Erzsébet, a Mediterrán Rádió ügyvezető igazgatója, aki egyben a többségi tulajdonos...