22 hektáros tó lesz Tüskésréten?
2011. február 11. péntek 18:56

Az ezredfordulón is megállapodás köttetett a felek között, amelynek értelmében a tó megnagyobbítása és a mintegy 400 hektáros terület hasznosítása érdekében közösen vásárolnak magántulajdonban lévő telkeket, 2008-ban pedig százmillió forintos nagyságrendben állapodtak meg.
Az erre fordítandó összeg negyven százalékát a város, a fennmaradó részt a társaság állta volna. Erre azonban nem került sor, mert az önkormányzat 2009-ben mégsem biztosított fedezetet a vásárlásra.
Most azonban előrelépés történhet az ügyben, miután január végén egy előadóülés keretében szakemberek ismertették a Tüskésrét újrahasznosításáról szóló legújabb elképzeléseket, amelyek a SufalNet4EU projekt keretében valósulhatnának meg.
A város, az erőmű és a civilek együttműködésének keretében, szakértők által elkészített koncepció szerint a kistavat huszonkét hektárosra növelnék, körülötte kiránduló- és pihenő övezettel, a még meglévő zagytározók helyén ipari park vagy esetleg vásárközpont alakulhatna ki.
Megkerestük a Pannonpower illetékeseit is, mennyire komolyak a tervek a fejlesztéseket illetően, ám Asztalos Andrea, a Dalkia Energia Zrt. kommunikációs igazgatója márciusig haladékot kért az írásban megfogalmazott kérdéseinkre adandó válaszokra vonatkozóan, mondván a mostani Lázár-beadvány "olyan szinten elveszi az energiáinkat és erőforrásainkat, hogy nem szeretnénk elkapkodott és nem megfelelő hátterű információval szolgálni".
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...