Ez is Piramis, de nem az a Piramis

2011. február 10. csütörtök 18:58

Ez is Piramis, de nem az a Piramis
Régi-új Piramis nőtt ki a Piramix nevű tribute-felállásból 2009-ben: a néhai Piramis három tagjával, Závodi Jánossal, Gallai Péterrel és Köves Miklóssal, valamint a Piramix-tag Nyemcsók Jánossal és az Ossianból ismert Vörös Gáborral. A formáció, megalakulása óta közel száz koncerten próbálta meg visszaidézni a Piramis-hőskor hangulatát. Legközelebb Pécsett, a Zionban lépnek színpadra, február 11-én, pénteken 21.30-kor.

"Ez a Piramis nem az a Piramis - vagy mégis? Ez a Piramis az a Piramis - vagy mégsem?" Az 1974-ben alakult legendás rockegyüttes rajongói és ex-rajongói nem jutnak dűlőre ez ügyben már jó ideje. Persze miért is kellene, hiszen a közvélemény már a hőskorban sem volt kifejezetten egységes a zenekart illetően, sikk volt a Piramist az egekbe magasztalni és a szidni egyaránt.

A dolog úgy indult, hogy Som Lajos és Köves Miklós - állítólag "vendéglátózás" közben - elhatározta: alapít egy zenekart. Beszervezték Závodi Jánost a Non Stopból, aztán a Nautilus-tag Gallai Péterrel egészült ki a csapat, legvégül Révész Sándor csatlakozott hozzájuk a Generálból. (Egy rövid ideig Lévay Tibor billentyűs is tagja volt az együttesnek.)

Egymás után jöttek a népszerű szerzemények (például A becsület és a Szállj fel magasra!), 78-ban nem volt az a koncertterem, amit ne töltöttek volna meg. Aztán a harmadik album már nem aratott osztatlan elismerést, a kritikusok is némi fanyalgással fogadták - és a Piramis-szakirodalom nagyjából erre az időre, a 80-as évek legelejére teszi a zenekar sikersorozatának végét.

1981-re az együttes - vagy legalábbis Révész - elfáradt, az énekes a keletnémet turnén, a színpadon bejelentette, hogy vége. A négy tag folytatta, egészen addig, amíg Kövest és Som Lajost csempészés vádjával elítélték '82-ben.
 
Hosszú szünet következett, aztán tíz évvel később jött a nagy visszatérés, újra Révésszel: egy koncertet terveztek a Budapest Sportcsarnokban, de az végül - a közönségsikerre tekintettel - teltházas koncertsorozatba torkollott. A két, 2006-os Sportaréna-beli koncerten sajnos Som Lajos egészségi állapota miatt már keveset volt a színpadon.

Révész, kiválása után, szólókarrierbe kezdett, a próbálkozás mérlege több sikeres lemez, és egy új, fiatal zenészekből álló formáció, amellyel a mai napig turnézik.

Gallai, Závodi és Köves sem adták fel, 2009-ben megpróbáltak új életet lehelni a Piramisba, megszületett a Piramis Plusz. Basszusgitárosnak felkérték Vörös Gábort (Ossian), énekesként pedig Nyemcsók János igyekszik helytállni, aki a néhai Manhattan és a Piramis emlékzenekar tagja volt.

Aki kedveli az új felállást, vagy egyszerűen csak kíváncsi a produkcióra, az hallhatja őket élőben, Pécsett, a Zenész Ifjúsági Otthonban. A koncert előtt a Diamond rockegyüttes lép színpadra.

Helyszín: Zion, Pécs
Időpont: február 11., 21.30 (Diamond: 20.30)
Kapunyitás: 20.00
Belépőjegy: 2490 Ft (csak a helyszínen váltható)

Király Erika - Fotó: piramisplusz.hu