Havi 2773-ról nullára csökkent a járatkimaradások száma, hála az új buszoknak - ITT SZAVAZHAT
Rekord gyorsasággal csökkennek a járatkimaradások a pécsi buszközlekedésben: 2013 márciusában még 2773 (!) autóbuszra vártak hiába az utasok, most áprilisban azonban már csak tizenegy alkalommal fordult elő hasonló eset, márciusban pedig egyszer sem. A kedvező tendencia okaként Bognár Szilvia, a Tüke Busz Zrt. kommunikációs munkatársa a 2013-ban elkezdett buszcsere programot jelölte meg, a beszerzések révén ugyanis napjainkban már negyvenkét új jármű szállítja az utasokat, melyek természetesen üzembiztosabbak az elöregedett buszoknál. - Ezek a beszerzések egyúttal azt is jelentik,...
Folyamatos a medrek tisztítása, végre a Meszes-patak mellett élő pécsiek is megnyugodhatnak
Hamarosan megkezdik a Meszes-patak medertisztítását és szükséges mértékű kotrását a Gyöngyösi utca és Blaha Lujza utca közötti részen, közel négyszáz méter hosszúságban. Ennek köszönhetően azok a lakók is megnyugodhatnak, akik jelenleg arról panaszkodnak, hogy a vízfolyás túl sok hordalékot szállít, amelynek - szerintük - előbb-utóbb a szomszédos kertek láthatják kárát. A nemrég Pécs felett is átvonult ciklon extrém időjárási körülményeket teremtett a városban. Pécsett közel száz milliméter csapadék hullott le pár nap alatt orkánerejű szél kíséretében - ilyen időjárásra hetven éve...
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Pénteken reggel hét és éjszaka fél egy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 09.00: Pécs, Tüskésréti út09.10 - 11.10: Pécs, Tüzér út11.20 - 13.20: Pécs, Siklósi út14.30 - 16.30: 58-as fkl-i út, Pécs - Pogány közötti szakasza16.40 - 18.30: Pécs, II. János Pál út19.00 - 21.00: Pécs, Kanzsai Dorottya utca21.10 - 23.10: Pécs, Siklósi út23.20 - 00.30: Pécs, Keszüi útSzicília 80.900 Ft/főtől...
Foglalja le most nyaralását akciós áron. 7 éjszaka a választott szálláshelyen, a megadott ellátással. Utazás repülővel. ...
Mölkky-vel és nordic...
Utolsó eseményéhez közeledik a Pécsi Magyar-Finn Társaság megalakulásának 40. évfordulójára szervezett jubileumi rendezvénysorozat. Június 1-jén, vasárnap 9 órától 11 óráig a...Lengyelország lesz a...
Több mint 400 programot kínál a látogatóknak az Ördögkatlan Fesztivál, amelynek augusztus 5. és 9. között ad otthont a...
Két saját produkcióval is...
Idén is tizenhat produkcióra, köztük vígjátékra, bohózatra, komédiára, operettre, táncestre és diákszínjátszók előadására várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 13. és augusztus...Itt élmény a vásárlás! -...
Új üzletkoncepció jegyében, rendkívüli nyitási akciókkal nyílik meg a Telekom termékeit és szolgáltatásait innovatív...
Két év börtönt kapott...
Másfélről két év letöltendő börtönbüntetésre súlyosította a Pécsi Törvényszék csütörtökön jogerősen annak az őrnek a büntetését, aki botlódrótos aknával védte a rá bízott telephelyet 2012...Kevesebb önkormányzati támogatást kapnak, de elbocsátás nem lesz
A korábbi években mind a pécsi önkormányzat, mind az állam mintegy 500-500 millió forintos támogatást nyújtott az egyebek mellett a Zsolnay Kulturális Negyed (ZSKN) fenntartását és üzemeltetését is ellátó Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) Nkft. számára. Az állami dotáció nagysága idén is változatlan maradt, ám a város az igényeltnél kevesebb pénzt áldoz a társaságra. A miértre és a szűkösebb büdzsé okozta következményekre voltunk kíváncsiak, így Márta István ügyvezető igazgatóhoz fordultunk. Az idei esztendőben mintegy 160 millió forinttal kevesebb önkormányzati támogatásban részesül a...
Százhúszmilliót fektet egy tőkealap a pécsi cégbe
A Széchenyi Tőkealap egy földtani kutatásokra specializálódott cégbe, a GEOCHEM Kft.-be fektet be, mindösszesen 120 millió forintot - írja az eco.hu. A 2006 óta működő pécsi vállalkozás olyan méréseket végez speciális kőzetfizikai laboratóriumában, amelyek a szén, szénhidrogén és geotermikus kutatásokban, a radioaktív hulladékok elhelyezésében és a metánbányászatban is alkalmazhatók.A GEOCHEM több éve dolgozik hazai és nemzetközi cégeknek, bányatársaságoknak, főleg innovatív K+F tevékenységeket végez megbízásukból. A társaság tulajdonában lévő high-tech felszereltségű kőzetfizikai...Határon túli koncert ma este a Kodály Központban
Virtuóz hegedűversennyel, ritka zenei csemegékkel búcsúztatja a tavaszt a Kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia kamarazenekara a Pannon Filharmonikusok meghívására a Kodály Központban csütörtökön. A Pannon Filharmonikusok az elmúlt évtizedben különösen nagy figyelmet fordított arra, hogy jó kapcsolatot teremtsen és ápoljon a határon túli magyar zeneművészekkel és zenekarokkal. Ennek egyik eredménye a mostani koncert, melyen a számos magyar származású zeneművészt tagjai között tudó erdélyi szimfonikus zenekar ad koncertet a pécsi közönségnek. Bach és Vivaldi egy-egy...
Kénytelenek vagyunk...
Olyan döntése látott napvilágot a magyar Alkotmánybíróságnak szerdán, mely lényegében ellehetetleníti a hírportálokon - de...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel hét és éjszaka fél egy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 09.00: Kozármisleny, Zrínyi M. utca09.10 -...Tunézia, ingyen utazik...
7 éjszaka május 30-ai és június 3-ai indulással. Egy gyermek ingyen utazik abban az esetben, ha két felnőttel együtt egy...
Még az idén megújulnak a...
Az év végére befejeződnek a Pécsi Egyházmegye kezelésében lévő belvárosi épületek tavaly elkezdett, uniós forrásból...
Aláírásokat gyűjtenek a...
A patacsiak azt panaszolják, hogy balesetveszélyessé vált a Pellérdi út és a Fő utca kereszteződése, miután a megnövekedett...
Ősszel kezdődhet a...
Jelenleg mintegy hetvenszázalékos a készültség és szeptemberben kezdődhet meg a próbaüzem a BAT Pécsi Dohánygyár Kft....
Összmagyar elektrotechnikai versenyt rendeznek Pécsett
Május 30. és 31. között rendezi meg a Pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola a 24. Simonyi Károly Elektrotechnika Versenyt, amelyre 13 hazai iskola diákjai mellett a Vajdaságból, a Felvidékről és Erdélyből is érkeznek csapatok. A verseny megnyitója május 30-án 14 órakor lesz az iskola aulájában. az eredményhirdetésre várhatóan május 31-én 12 órakor kerül sor.Változik az ügyfélfogadás rendje a Pécsi Rendőrkapitányságon
Változik a Pécsi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának ügyfélfogadási rendje. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint május 30-án, pénteken a Pécs, Vargha D. u. 3. alatt található Pécsi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán mind a szabálysértési, mind az engedélyügyi ügyfélfogadás szünetel. Emiatt május 29-én, csütörtökön 8 és 12 óra között is lesz ügyfélfogadás.
Esernyővel estek egymásnak a Magasháznál lévő kutyafuttatóban a kulturált állattartók
Furcsán hangzik, de akadnak olyanok, akik nem nézik jó szemmel, hogy immár tizennégy elkerített és folyamatosan karbantartott kutyafuttatón engedhetik szabadon négylábú kedvenceiket a pécsiek. A tapasztalatok szerint sajnos gyakran tettlegességig fajul a kutyás-nem kutyás ellentét, nemrég például a Magasház közelében található kutyafuttatónál esernyővel esett egymásnak két ember. Úgy tudjuk, egyikük azzal vádolta a másikat, hogy az ebet beengedte a szomszédos játszótérre. - Az említett helyen a lakosok kérésére hozott létre kutyafuttatót a pécsi önkormányzat, melyet drótkerítéssel...
A rovat további témái
- Traffipax szerdán Pécsett és környékén
- Juhász azt kérdi Schmucktól: mi lett a 475 milliós állami támogatással?
- Korfu 39.900 Ft/főtől júniusban
- Új szerb ortodox kápolna épül Pécsett a régi imaház udvarában
- Pécs városa is segítette a tuzlai segélyszállítmány összeállítását
- Pécsi ítélet: a mohácsi gyilkosok 40 év múlva szabadulhatnak
« Előző
29916 | 29943 | 29970 | 29997 | 30024 | 30051 | 30078 | 30105 | 30132 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Több mint száz új mentőautót...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett

