Dezső ököllel és vascsővel is csépelte élettársát
2014. június 29. vasárnap 08:39
Súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Szigetvári Rendőrkapitányság egy szentlőrinci férfival szemben.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. március 9-én 17 óra körüli időben a cserdi szőlőhegyen lévő présházukban közös italozás közben kialakult vita során egy 34 éves szentlőrinci férfi több alkalommal ököllel, tenyérrel arcán megütötte és egy vascsővel is bántalmazta élettársát.
A nő a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, de a nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján a lefoglalt vascső fizikai adottságainál fogva alkalmas súlyos sérülések előidézésére, okozására.
K. Dezső gyanúsítottként tett vallomásában a cselekmény elkövetését elismerte, a nyomozást vele szemben a rendőrség befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal 2014. június 24-én az illetékes ügyészségnek megküldte.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

