A pécsi teátrum is bemutatkozik a Vidéki Színházak Fesztiválján

A pécsi teátrum is bemutatkozik a Vidéki Színházak Fesztiválján Szeptember 6. és 13. között ismét megrendezi a Vidéki Színházak Fesztiválját a budapesti Thália Színház: a közönség nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadást láthat, amelyeket több kategóriában öttagú zsűri fog értékelni. A rendezvényen a Pécsi Nemzeti Színház is részt vesz. A színházi produkciók mellett a fesztivált kísérőprogramok színesítik, a rendezvény ideje alatt fotókiállítással és szabadtéri programokkal is várják az érdeklődőket - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. A fesztiválnyitó nagyszínpadi előadás szeptember 6-án, a székesfehérvári Vörösmarty Színház...

Szavazzon: eltalálták vagy nem? - Ez a Fidesz-KDNP pécsi listája az őszi ökormányzati választásokra

Mint már megírtuk, Páva Zsoltot indítja újra az őszi önkormányzati választásokon a Fidesz pécsi szervezete polgármesterjelöltként. A párt meghatározta az egyéni jelöltek személyét is - jelentette be Hoppál Péter városi elnök pénteken a baranyai megyeszékhelyen. A politikus azt mondta: a párt pécsi szervezetének csütörtök esti, a jelölésekről döntő ülésén a 130 tag elsöprő többséggel támogatta Páva Zsolt polgármester-jelöltségét, más aspiráns neve nem merült fel a rendezvényen. Az egyéni jelöltek kilétéről is beszámolt Hoppál, e szerint választókörzetenként az alábbi jelölteket...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Szombaton reggel fél hét és este negyed kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 08.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út08.30 - 10.15: Pécs, Komlói út10.30 - 12.15: 6-os fkl-i út, Hird belterülete13.45 - 15.30: Pécs, Komlói út15.45 - 17.15: Pécs, Nagykozári út17.30 - 19.15: Pécs, Mohácsi út19.30 - 20.15: Pécs, József Attila út

Ciprus, ultra last minute...

Ciprus, ultra last minute akció 7 éjszaka a választott szállodában a megadott ellátással, június 15-ei indulással. Utazás repülővel.  Holiday Club Simena...

Egész napos ünnep lesz a...

Egész napos ünnep lesz a Püspöki Palotánál pünkösdhétfőn Június 9-én, pünkösdhétfőn ismét megrendezésre kerül a közösségek ünnepe Pécsett, melyre Udvardy György megyéspüspök hív...

Pécset is érinti a Dráva...

A horvát-magyar határon átnyúló négynapos kerékpáros versenyt rendeznek Dráva Tour elnevezéssel amatőrök számára jövő csütörtöktől. Amint az eseményt felvezető, pénteki, hévízi...

Nyáron kevés az adomány, de...

Nyáron kevés az adomány, de a Szemem Fényének most kell a segítség Havonta hétmillió forint szükséges a Szemem Fénye Alapítvány szolgáltatásainak fenntartásához, a szervezet tartalékai azonban...

Tolnay Klárira emlékezik az...

Tolnay Klárira emlékezik az MMA a POSZT-on A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ünnepi ülésen emlékezik posztumusz tiszteletbeli tagjára, Tolnay Klárira és emlékérmet ad át...

Önállóan indul a Fidesz...

Páva Zsolt jelenlegi fideszes városvezetőt indítja az őszi önkormányzati választásokon a Fidesz pécsi szervezete polgármesterjelöltként. A párt meghatározta az egyéni jelöltek személyét...

A gyermekhospice hőseit ünneplik egy héten át Pécsett

A gyermekhospice hőseit ünneplik egy héten át Pécsett A Szemem Fénye Alapítvány idén harmadik alkalommal csatlakozik a Children's Hospice Week - Be a hero!, azaz a Gyermekhospice Hősei Hét nemzetközi rendezvénysorozathoz. A Together for Short Lives angliai szervezet a szigetország gyermekhospice intézményinek segít előteremteni a működésükhöz szükséges anyagi forrásokat. Legnépszerűbb programjuk, a Gyermekhospice Hősei Hét már átlépte az ország határait, és szerte a világban csatlakoznak hozzá a gyermekek palliatív ellátásában érdekelt szervezetek. Ekkor minden résztvevő szuperhős jelmezbe bújva kampányol a gyermekhospice...

Nem bírja már a kozármislenyi csatorna a kétszeres terhelést

Megkezdődnek júniusban Kozármisleny és három Pécs környéki község mintegy 1,2 milliárd forintos szennyvízcsatorna-beruházásának kivitelezési munkálatai - tájékoztattak a beruházók csütörtökön. A közlemény szerint a 85 százalékban európai uniós és hazai támogatásból megvalósuló fejlesztés keretében Bogádon, Nagykozárban és Romonyán 2015 tavaszára kiépítik a másfél évtizede tervezett csatorna-hálózatot, Kozármislenyben pedig a korábbinál nagyobb átmérőjű főgerincvezetéket fektetnek le. Völgyesi Gyula, Kozármisleny független polgármestere 2012 novemberében a projektről tartott...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

Pénteken reggel fél hét és éjjel fél egy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 08.15: Pécs, Mohácsi út08.30 - 10.15: Pécs, Nagykozári út10.30 - 12.15: Pécs, Üszögi út13.45 - 15.30: Pécs, II. János Pál útja15.45 - 17.15: Pécs, Malomvölgyi út17.30 - 19.15: Pécs, Keszüi út19.30 - 20.15: Pécs, Siklósi út23.20 - 00.30: Pécs, Tüskésréti út

Újra Pécsett a haza...

Újra Pécsett a haza színészvilág krémje, a díjátadó jövő szombaton lesz - VIDEÓ Huszti Péter Kossuth-díjas színművész, az idei díszvendég és dr. Páva Zsolt pécsi polgármester köszöntőjével vette kezdetét...

Dubai 99.900 Ft/főtől...

Dubai 99.900 Ft/főtől júniusban 5 vagy 7 éjszaka a választott szállodában reggelis ellátással. Utazás repülővel.  Hotel Ibis Al Barsha 3* Június 8, 11,...

A Pécsi Sörgyár is ott lesz...

Koncertekkel, pörköltfőző-versennyel és gyerekprogramokkal is várják az érdeklődőket a Csabai Sörfesztiválon és Csülökparádén június 12. és 15. között Békéscsabán. A rendezvényen...

„Flaszter in Fünfkirchen” –...

„Flaszter in Fünfkirchen” – a Jókai téren, babitsosok előadásában Idén harmadik alkalommal vesznek részt a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium diákjai a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF...

A Jelenkor új számában a...

A Jelenkor júniusi lapszámának élén Térey János Epifánia királynő című drámája áll, amelyet Kovács András Ferenc versei követnek. Színházi évadértékelés is olvasható a lapban: Koltai...

Milliókat is fizethet...

Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös célunk, hogy a parlagfű elszaporodását és virágzását az allergén pollentermelése miatt megakadályozzuk...

Pünkösd idején is várja látogatóit a Janus Pannonius Múzeum

Az európai viszonylatban is egyedülálló, nagy sikerű Leonardo-kiállítás mellett országos színházi találkozóval és családi szórakoztató programsorozattal indítja a 2014-es nyári turistaszezont Pécs. A közelgő pünkösdi hosszú hétvégén és az azt követő időszakban is megéri Pécsre látogatni, hiszen a város valódi kulturális pezsgéssel nyitja meg az idei nyári szezont. Június 5-én kezdődik a magyar színházi élet legrangosabb eseményének számító Pécsi Országos Színházi Találkozó. A június 14-ig tartó rendezvénysorozat keretében a résztvevők számos versenyprogramot tekinthetnek meg,...

Magasház: az óra már javában ketyeg, ám még sehol a toronydaruk

Magasház: az óra már javában ketyeg, ám még sehol a toronydaruk Több mint két hónap már eltelt a Magasház lebontására adott féléves határidőből, azonban eddig még semmi nem történt, a szellemház teljes valójában éktelenkedik. A városházán azt mondják, az önkormányzati tulajdonba kerülését követően a „lehető leghamarabb" elkezdődhet a munka.  A kormányhivatal szakhatósága még április végén jóváhagyta a Magasház bontási tervét azzal, hogy az épület eltüntetésére hat hónap áll rendelkezésre. Azóta már több mint két hónap eltelt, ám hírük-hamvuk sincs a toronydaruknak.Megkérdeztük a városházán, hogy áll jelenleg az ügy,...

Késsel támadt féltestvérére egy pécsi asszony

Egy pécsi nő tett feljelentést féltestvére ellen, aki február 4-én 16 óra és 16 óra 30 perc közötti időben lakásukban családi veszekedés során először kézzel bántalmazta, majd egy kést felkapva, a felkarján megsebesítette. A feljelentő féltestvérét a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. A 29 éves nő a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a vita hevében kapta fel a kést, nem akarta komolyabban bántalmazni családtagját. A házkutatáskor a kést megtalálták, majd lefoglalták. A beszerzett orvos szakértői vélemény alapján a sértettnek nyolc napon belül...