A túl olcsó tejimport ellen tüntetnek kedden Pécsett is a hazai termelők
2014. július 07. hétfő 20:59

Városunkban is demonstrálnak a tejtermelők, szerintük ugyanis a hazai ágazat leépüléséhez vezethet a Magyarországra áramló olcsó külföldi tejimport. Szinyákovics Pál, a pécsi megmozdulás egyik szervezője lapunk megkeresésére azt mondta, gyanítható, hogy csalások révén lehet olcsóbb a határon túlról származó tej. Több tucatnyi termelő megélhetése a tét.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) számításai szerint soha nem látott mennyiségben áramlik külföldről származó tej Magyarországra, így szorítva ki a hazai termelőket a magyar boltok polcairól.
Hogy az ellehetetlenülést megelőzzék, a termelők kedden több városban (Nyíregyházán, Ebesen, Nagytarcsán, Budaörsön és Pécsett) is demonstrációt tartanak reggel hét és délután négy óra között.
- A probléma, hogy olyan országokból származó tej is harminc-negyven forinttal olcsóbban kerül a magyar boltok polcaira, ahol a termelési költségek magasabbak, mint Magyarországon - fogalmazott Szinyákovics Pál, a pécsi demonstráció egyik szervezője, a TSZSZT elnökségi tagja. Hozzátette: szerinte a gyanúsan alacsony árak miatt „feltételezhető, hogy ÁFA-csalás történik a behozatalkor".
Forgalomkorlátozás lesz
- Azért választottuk helyszínül a Megyeri utat, mert ott található az egyik olyan élelmiszerlánc lerakata, amely gyakorlatilag csak külföldről származó tejet értékesít - mondta munkatársunknak Szinyákovics.
A gazdák szerint hatalmas a tét, a magyar termelők kiszorítása ugyanis munkahelyek megszűnéséhez vezet.
- Baranyában tizenöt nagyobb üzem működik, de e mellett több tucatnyian foglalkoznak még tejtermeléssel. A nagyüzemek az elmúlt években hatalmas összegeket öltek a fejlesztésekbe, ugyanakkor a kisebbek is fejlődtek, így összességében egészséges környezet alakult ki az ágazatban. A magyar piacot elárasztó olcsó import azonban könnyen tönkreteheti ezt az állapotot - figyelmeztetett a veszélyekre a Terméktanács elnökségi tagja.
Képünk a Bonafarm-csoport 2012. őszén átadott csípőtelki üzemében készült.
Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

