A betegszállítók plusz forrásért demonstráltak
A mintegy ötven betegszállító autóval az Egészségügyi Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) épülete körül demonstráló szervezetek nevében Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke adta át a petíciót Székely Tamás egészségügyi miniszternek, majd a MeH egyik főosztályvezető-helyettesének.Bíró Ferenc a petíció átadása után közölte: ugyan a tárcával folyamatosak és rendszeresek az egyeztetések, de nem látnak más lehetőséget, mint a demonstrációt.Székely Tamás a szövetség képviselői és újságírók előtt elmondta, nem tartja jogosnak a...Elkészült az új konvergenciaprogram
A Pénzügyminisztérium közzétette a legújabb konvergenciaprogramot, amelynek a funkciója, hogy megtervezze a fenntartható gazdasági pályára állást, amelynek sarokszámait az unió írja elő a maastrichti kritériumokkal. A program végrehajtása egyben az euró átvételéhez vezető út is, de a dokumentum céldátumot nem tűzött ki ehhez.A 2009-es 6,7 százalékos visszaesés után idén 0,3 százalékos zsugorodásra számít a minisztérium. Korábban 0,9 illetve 0,6 százalék is szerepelt már előrejelzésként, ezeket az aktuális gazdasági folyamatok alapján igazítják. A program megemlíti, hogy a magyar...Fel sem merült Fodor gyöngyösi indulása
Fodor Gábor nem indul az MDF színeiben Gyöngyösön - mondta Dávid Ibolya az ATV pénteki adásában, majd hozzátette: fel sem merült ez a lehetőség. Az MDF elnöke a televíziónak elmondta: a párt feltételként szabta, hogy csak úgy tárgyal az SZDSZ-szel a közös listáról, ha olyan nevek kerülnek elő, akik az elmúlt négy vagy nyolc év kormányzati politikájában nem vettek részt.A pártelnök hangsúlyozta: felesleges részinformációkra építeni, és találgatni, mert az mind két oldalon feszültségekhez vezethet. Véglegessé hétvégén válhat, hogy az MDF és az SZDSZ közösen vág-e neki az áprilisi...Február 3-án tér haza a...
A hazaszállítás függ a svéd gép szabad szállítókapacitásától is, amennyiben a mentőcsapatot felfér a gépre, úgy a pápai repülőtéren landolnak majd - olvasható a közleményben.Az OFK...MTV: nem sikerült elnököt...

10,5 százalékon stagnált a...
Tavaly a negyedik negyedévben a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 783 ezer, a munkanélkülieké 442 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. 2009-ben...Nő a gyógyfürdők vesztesége
A lap pénteki számában a főtitkár elmondta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) négy éve kialkudott ár alig éri el a szolgáltatások önköltségét, a legtöbb kezelési fajtánál...Házi őrizetbe helyezik...
Antal Attilát - aki jelenleg a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója - kedden vette őrizetbe a rendőrség. A gyanúsítás szerint Antal Attila 2007. január 1-je és 2008. április 17. között a BKV...Nem fizetnek az oltóanyagért
A lap pénteki számában Kárpáti Zsuzsa, az EKI főigazgatója azt mondta, hogy december végéig a lejárt határidejű fizetések összege 74 millió forintot tett ki. "Nem valami jó a...Összeborul az MSZP és a Tisztelet Társasága
A lap pénteki számában megjelent írás szerint a közeledést jól mutatja, hogy a TT több javaslatát a szocialisták beemelték választási programjukba. Ilyen a kegyeleti járadék, illetve a büntetőjogi szigorítás is, és további elképzelések is jó fogadtatásra találtak a kormánypárti oldalon, mint például az idősek internetes képzési lehetőségeinek támogatása.A Tisztelet Társasága így várhatóan hivatalosan is az MSZP programjának támogatása mellett foglalhat majd állást, de helyi nyugdíjas-rendezvényeikre is a körzetben induló szocialista jelölteket fogják meghívni és támogatják is majd...Szórványosan várható majd havazás
Várható időjárás péntek estig: Péntek délelőtt hosszabb-rövidebb időre felszakadozik a felhőzet. Eleinte többfelé, majd szórványosan várható havazás. A délnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken -2, +2 fok között alakul.Az időjárási helyzet EurópábanA Skandináv-félsziget fölött többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el, amelynek hatására ott, valamint Közép-Európa északi felén erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé fordul elő havazás, hózápor. Sekély ciklon okoz erősen felhős, helyenként esős időt a...Kiszámolják, mennyibe kerül a pártok ígérete
A közgazdászokból álló társaság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tagok azt ígérik, hogy elfogulatlanul, egységes módszertan alapján elemzik a pártok programjait, és eredményeikről közérthető módon számolnak be a választásig a mitigernek.hu címen elérhető honlapon.Mint írják, a társaság először olyan listát állított össze, amely a véleményformáló értelmiség jeles képviselői szerint a Magyarország jövőjét leginkább befolyásoló társadalmi, gazdasági problémákat tartalmazza.A válaszadók a korrupciót, a romák integrációját, a közoktatás minőségét és az...Kövér: a kétharmad...
Kövér László kijelentette, hogy történelmi léptékben is emberfeletti feladata lesz a következő kormánynak", ezért kell megszerezni a kétharmados többséget.A politikus szerint...Kormány-intézkedések a...
Szollár Domokos csütörtökön az MTI-nek elmondta: a kormány felkérte a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegye lehetővé - az elmúlt években már bevált gyakorlat...Oszkó: teljesülhet az idei...
Kiemelte: a kormány a dokumentumban jelezte azt is, hogy egyedi zárolással biztosíthatja a tartalékok egy részének "el nem költését". Az előző konvergenciajelentésben szereplő...Mesterházy: a nyugdíjmodell...
A következő 10-15 évben gondolkodni kell azon, hogy miként lehet a mostani nyugdíjrendszert fenntarthatóvá tenni, de a kormány eddigi intézkedései biztosítják a stabilitást - jelentette...Június közepére lehet új...
Az MTI úgy tudja, azzal lehet számolni, hogy az új összetételű Országgyűlés leghamarabb május közepe táján ülhet össze. Az első választási forduló április 11-én, a második április 25-én...A munkanélküliség a...
A 2009 őszén elvégzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a gazdasági válság tovább mélyítette a magyarokra jellemző társadalmi depressziót. Az élettel való általános elégedettség...Folytatódik a 15 éves Globex-ügy
A vád szerint sok száz sértettnek összességében több milliárdos kárt okozó ügyben több mint egy évtizede zajló büntetőeljárás nem egyszer éles fordulatokat vett, a bíróságok hol börtönbe küldték, hol kiengedték onnan a két cégvezetőt, Vajda Lászlót és Vellai Györgyit. Az eredeti vád szerint a Globex két egykori vezetője, Postáné Vellai Györgyi és Vajda László 1996 és 1998 között értékpapírok kibocsátása, portfolió-kezelés, illetve más ügyletek révén sikkasztást, hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követett el, mellyel összesen több mint 6 milliárd forintos kárt okozott sok...Zuschlag: nem épült ki civil hálózat

Magyarországon csak nyomokban enyhül a recesszió
A fideszes politikus közleményében úgy fogalmazott, a KSH-jelentés drámai képet fest Magyarország gazdaságáról. Lényegében az összes fontos mutató tovább romlik, miközben Európa már megindult a kilábalás útján - írta.Hozzátette, hogy a legfájóbb a munkanélküliség rohamos emelkedése: az elmúlt egy évben 150 ezer ember veszítette el munkahelyét.Cser-Palkovics András véleménye szerint a Gyurcsány-korszak kormányai átverték az embereket, az elemzőket, az uniós hatóságokat, de mára világossá vált a helyzet, kiderültek a valódi adatok, mindenki számára látható, hova vezetett az...
« Előző
30915 | 30942 | 30969 | 30996 | 31023 | 31050 | 31077 | 31104 | 31131 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...