Gyöngyösön indul Fodor egyéni körzetben

A lap csütörtöki számában azt írta, hogy tudomásuk szerint a két párt most annak a lehetőségét keresi, hogyan szerepelhet majd a liberális jelöltek neve mellett az SZDSZ logója úgy, hogy az együttműködés ne közös listát eredményezzen. Abban az esetben ugyanis a két pártnak 10 százalékot kellene elérnie a bejutáshoz a parlamentbe.A cikkben megjegyzik, hogy még mindig nem véglegesítették az együttműködési megállapodást, és a budapesti listavezetőt sem találták meg. Szombaton mind a két párt választmánya, illetve országos tanácsa ülést tart.

Késnek az ÖCO ösztöndíjakkal

A lap csütörtöki számában Csikós Árpád, az ÖCO oktatási bizottságának elnöke elmondta, hogy a késedelmes fizetés oka abból adódik, hogy az önkormányzat lekötött pénzeinek egy részét kellett felszabadítani a kifizetéshez, s az adminisztrációs átfutási idő okozza a késlekedést.Az ösztöndíjra kisebbségi önkormányzati képviselők pályázhatnak, közép vagy felsőoktatási tanulmányaik támogatására. Összege egy félévre 80 ezer forint.

Sorra nyitnak a balatoni jégpályák

Csütörtökön nyitnak Siófok, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonfüred, Balatonföldvár kijelölt jégpályái. Balatonfüreden két kijelölt jégpálya is lesz, ahol egy vendéglős is pályát üzemeltet az étterme előtt. A jelzések szerint a révfülöpi önkormányzat is kijelöl jégpályát, Balatonbogláron pedig pályák kijelölése nélkül is napok óta korcsolyáznak a nagyobb strandok jegén - mondta.Hozzátette: Fonyódon szombaton nyit a kijelölt jégpálya, Balatonberényben vasárnap. Van, ahol karnevált, fesztivált is terveznek, Keszthelyen pedig, ahol egyelőre túl vékony még a jég, csak a következő...

Bajnai az izraeli...

A közlemény szerint a találkozó során a felek mindenekelőtt a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetséges irányait tekintették át.A szóvivői iroda emlékeztet arra, hogy tavaly...

Tárki: csökkenőben az MSZP...

Némileg csökkent a különbség a Fidesz és az MSZP között a Tárki által elvégzett január közvélemény-kutatás szerint. Novemberben még 51 százaléknyi külünbség mutatkozott a két párt között,...

Kétmilliárdos kárt okozott...

Iratismertetést tartott szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a HungaroControl Zrt. (HC) egyik vezetője és dolgozója ügyében, akikkel szemben tavaly március 19-e óta folyt nyomozás hűtlen...

Algériai menekült a...

A férfi az elmúlt három hónapban 30 debreceni, többségében földszinti lakásba tört be, s mindent vitt: a plüss macitól a plazmatévéig, a mobiltelefontól a whiskyn át az aranyig - mondta a...

Demszkyt is meghallgatja a...

Öt embert, Demszky Gábort, Ikvai-Szabó Imrét, a közlekedési tanácsnoki posztról nemrég lemondott Lakos Imrét (SZDSZ), Olti Ferenc volt vezérigazgató-helyettest és Futó Sándor volt...

Bajnai: meg kell állítani a...

A miniszterelnök a Holokauszt Világnapján kiadott közleményében úgy fogalmazott: ezért fontos ez a nap és minden megemlékezés, mert megerősítenek bennünket, a szabadság és a demokrácia...

Sikeres a magyar államkötvény-kibocsátás

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a szocialista Tukacs István úgy fogalmaz, hogy a mostani pénzügyi tranzakció után a piac megismételte a nyári visszajelzéseit, és olyan hangokat lehet mindenhonnan hallani, hogy a magyar kötvényajánlat „igen erőteljes érdeklődést" vonzott, és az eredmény „nagyon biztató".A képviselő szerint ennél is fontosabb, hogy a világ legnagyobb alapkezelői vettek részt a tranzakcióban Amerikából és Európából, mindkét földrészen nagyon erős volt az érdeklődés részükről. Tukacs István úgy fogalmaz: "mondhat a Fidesz bármit,...

Új vírus: változatlan a megbetegedettek száma

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése szerint Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében emelkedett, kilenc megyében csökkent, a fennmaradó négy területen nem változott az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága az előző héthez viszonyítva.Az orvoshoz fordulók egynegyede volt gyermek, 20,3 százaléka a 15-24 éves fiatal, 20,4 százaléka a 25-34 évesek közül került ki. A 35-59 évesek aránya 27,2 százalék, míg a 60 éven felülieké 7,6 százalék volt.A múlt héten a tájékoztatás szerint 292 embert...

Megfenyegették a Magyar Hírlap fotósát

Az újság közleménye szerint Burger Zsoltot az Árverező Ház Zrt. egyik árverésén fenyegette meg az "emberölés előkészületéért, zsarolásért és más súlyos bűncselekményekért elítélt és még számtalan további bűnnel vádolt Tasnádi".Mint írták: az érdekvédők által jogtalannak tartott licitáláson a sajtó képviselői is megjelentek, köztük a lap tudósítója és fotósa, aki felvételeket készített a "láthatóan bennfentesként viselkedő, a folyamatokat egy külön szobából dirigáló Tasnádiról".A közlemény szerint "Tasnádi Péter berángatta a fotóst a helyiségbe, ahol...

Fidesz-feljelentés...

Fidesz-feljelentés Gyurcsány ellen Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója (képünkön) szerdán átadta a feljelentést a Legfőbb Ügyészség...

Nyílt kampányszámlát...

Karácsony Gergely elmondta, szerdától a honlapjukon látható az a kampányszámla, amelyen bármely érdeklődő megtekintheti, hogy a választási kampányban milyen bevételekre tettek szert,...

Hamarosan kézbesítik az...

A választóknak február 8-12. között kell megkapniuk a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést (a kopogtatócédulát) és az ajánlószelvényt. Az egyéni választókerületekben csak azok a...

2 milliárdos magyar...

A tízéves futamú, kétmilliárd dolláros kötvény kibocsátási ára 99,86 százalék, szelvénye 6,25 százalék, hozamfelára az azonos futamidejű amerikai kincstárjegy felett 2,65 százalékpont...

Közösen lép fel a rendőrök...

A lap szerdai számában arról számolt be, hogy a szakszervezetek közös felhívást fogalmaztak az Alkotmánybírósághoz, hogy mielőbb bírálja el a beadványokat, amelyeket a hivatásos állomány...

110 végkielégítést...

A fővárosi főügyész a lap szerdai számában arról számolt be, hogy hetente érkeznek új feljelentések BKV-ügyben a vádhatósághoz.Szavai szerint fontos, hogy a részügyeket - a humánpolitikai...

Őrizetben a BKV volt vezérigazgatja

A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását - mondta. Hozzátette: Antal Attilát kedden hallgatták ki gyanúsítottként a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében. A volt vezérigazgató vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt. Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya kedden kora délután az MTI kérdésére egy sajtótájékoztatón azt mondta: reggel óta házkutatást tartanak a BKV székházában. Valamennyi, a közlekedési vállalat által kötött tanácsadói szerződést át kívánják nézni, mert nem kapták meg az összes dokumentumot.

Félmillió forintos büntetés ittas vezetésért

A rendőrök január 10-én este igazoltatták a 40 éves férfit, s ennek során megállapították, hogy a sofőr szeszes italt fogyasztott. A két alkalommal is alkalmazott alkoholteszt kimutatta, hogy a férfit a vérében lévő alkohol mennyisége már befolyásolta a biztonságos járművezetésben.A nyomozás lefolytatása után a rendőrség kezdeményezésére - mivel a bíróság elé állítás feltételei fennálltak - a Hajdúszoboszlói Városi Ügyészség indítványozta a gyorsított eljárást.A szokatlanul nagy összegű pénzbüntetés kiszabását a 2010. január 1-jétől hatályos törvénymódosítás tette lehetővé.

A Fidesz nem tűri el a "gyurcsányi nyugdíjrendszert"

Az ellenzéki párt helyettes szóvivője közleményében rögzíti: a Fidesz - az MSZP nyilvánosságra került terveivel szemben - aláírásgyűjtéssel is garantálja, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét és nem engedi privatizálni a nyugdíjalapokat.Cser-Palkovics András azt írta, Gyurcsány Ferenc létrehozta a Nyugdíj és Időskor Kerekasztalt, amelyet a "Miniszterelnöki Hivatal pénzelt és működtetett". Ez a Kerekasztal a nyugdíjkorhatár 70 évre emeléséről, a nyugdíjak privatizációjáról, egyéni számlás rendszerről, sőt a nyugdíjak értékének 10-20 százalékos csökkenéséről írt a jelentésében...