A kereszténységgel szórakoztak Bakácsék
"Szomorúan vettem tudomásul, hogy az ORTT baloldali többsége nem támogatta a mai napon általam sürgősséggel kezdeményezett hatósági vizsgálat elrendelését, melynek tárgya a Klubrádió tegnap délelőtti adásában elhangzott kijelentés volt.Bakács Tibor műsorvezető telefonos beszélgetőpartnere Para-Kovács Imre az alábbiakat mondta: "egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia". Úgy vélem, az elhangzottak felvetik a médiatörvény és az Alkotmány által védett alapértékek sérelmét, valamint alkalmasak a keresztény emberek...Cigányszervezet a keresztény értékek mentén
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a rendezvényen kiemelte: ez a szervezet abban különbözik a többi tömörüléstől, hogy tudatosan vállalja a keresztény szellemiséget, és szakmaiság, elhivatott személyek fémjelzik.A keresztény elkötelezettség a garancia arra, hogy megpróbál tisztességesen tevékenykedni a szervezet, ez az a morális alap, a szellemi hátország, ami megkülönbözteti a tömörülést - fejtette ki a KDNP elnöke.A kereszténydemokrata politikus szólt arról is, nem mindegy, hogy kik jelenítik meg a cigányság és magyarság érdekeit és szempontjait a...Simor: 2010 nehéz év lesz számunkra

Az APEH 15 millióra...
Nekem nincs adóhiányom, minden bevételem után adóztam, a vagyonvizsgálatban letartóztatásom miatt nem tudtam részt venni, megállapítása az APEH egyoldalú közlése, melyre letartóztatásom...A Fidesz már 2001-ben...
A Népszavában közzétett dokumentum egy emlékeztető a 2001. június 23-24-i informális kormányülésen meghatározott feladatokról. Ezek közt szerepel, hogy "be kell vezetni a névleges...Veres Jánost jelölte Bajnai...
A napilap szerdai száma arról írt, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnökeiről a bank elnöke, Thomas Mirrow dönt, akivel Bajnai Gordon már egyeztetett Veres...A Fidesz nem akarja, hogy...
A napilap szerdai számában közölt interjúban a Nemzetközi Valutaalap egykori szakértője úgy vélekedett, Magyarország jövője a tudás- és szolgáltatásalapú növekedés, ami azt jelenti, hogy...Fidesz: a szocialistáknak...
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kedden az MTI-vel közölte: a szocialisták a jelek szerint okosabbnak képzelik magukat mindenkinél.Az ellenzéki képviselő közleményében...Lendvai: a nyugdíjasokat az...
Lendvai Ildikó azt mondta: a Fidesz garanciát vállal a nyugdíjak reálértékének a megőrzésére, de a levelében nem vállal garanciát a méltányossági nyugdíjemelésre, a nyugdíjprémiumra, a...Nem kapja vissza a frekvenciát a Sláger
A bíróság kedden hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben. A szóbeli indoklás szerint az ORTT alaki érvénytelenség miatt be sem fogadhatta volna az FM1 pályázatát.Január 5-én hasonló, nem jogerős döntést hozott az FB a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. A bíróság ugyanakkor mindkét perben elutasította a felpereseknek az eredeti - a pályáztatás előtti - állapot helyreállítására vonatkozó kérelmét.A felperesnek, azaz az FM1 konzorciumnak az elsőrendű alperes részére 2 millió 540 ezer, a másodrendű alperes részére 2 millió 875 ezer, a...Magyar Nemzeti Gárdát akar a Jobbik

MDF: teljes reformra szorul a BKV
A BKV ma egy szocialista nagyvállaltként működik, gazdálkodása nem hatékony és a "korrupció mindenhol tetten érhető a vállalat működésében" - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az MDF szóvivője.Az MDF elnökségi tagja pártja nevében felszólította a fővárosi önkormányzatot, hogy szüntesse meg a BKV átpolitizáltságát, "zárja el a csapokat", amelyek miatt a cég a "politika kifizetőhelyeként tűnik fel". A párt egyúttal kezdeményezi, hogy bízzanak meg egy szakértői csapatot a BKV átvilágításával és átalakításával.A politikus véleménye szerint...Levelet küld a Fidesz a...
Levelet küld a Fidesz a nyugdíjasoknak, amelyben többek között arról tájékoztatja az időseket, hogy a párt - kormányra kerülése esetén - miket garantál "minden magyar nyugdíjas...Elindult a második magyar...
Mint írták, Párizson keresztül a Dominikai Köztársaságba utaznak, ahol csatlakoznak a Rescue 24 elnevezésű mentőcsapat 8 tagjához, akik az Egyesült Államok Észak-Karolina államából...Kezdődik a mohácsi...
Az ügyészség a pedagógust tizenötrendbeli szemérem elleni erőszakkal, egyrendbeli megrontással, kilencrendbeli szerzői jogok megsértésével vádolja. Tekintettel arra, hogy szexuális...Jégbefagyott holttest a...
A holttestet még pénteken találták meg Balatonalmádi Szúnyog sori csónakkikötőjénél. Az áldozat azonos azzal a 60 éves férfival, akit egy ideje eltűnése miatt köröztek. A haláleset...Demonstrációt terveznek az...
Balla Béla, az öt magyarországi eredetiségvizsgáló cég egyikének, az IHG Zrt.-nek a vezetője elmondta: a budapesti Felvonulási tértől a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartó...Kovács László nem lesz...
A napilap felidézte, hogy Szép Béla - aki jelenleg Kisvárda szocialista parlamenti képviselője - nemrég jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől és az MSZP azóta nem talált jelöltet a...22 ezren vehetnek részt a közmunkaprogramokban
Herczog László közölte: a tavalyi 9 milliárd forinthoz képest az idén 13 milliárd forintot biztosít a kormány a közmunkaprogramokra, és ezt az összeget még mintegy 3 milliárddal egészíthetik ki a társminisztériumok.A miniszter utalt arra, hogy sokan kritikaként fogalmazzák meg azt a közmunkával kapcsolatban: nincs haszna. Hangsúlyozta, hogy sikerült olyan projekteket találni, amelyeknek konkrét eredményük van.Az idén a cigánytelepek rendbehozatalával, az ár- és belvízhelyzetet megelőző munkákkal foglalkoznak majd a programok résztvevői és új elem lesz a digitalizálás. Az Országos...Nyakó: jön az "Orbán-Bokros-csomag"

Hunvaldot újabb fiktív szerződésekkel vádolják
Az egyik gyanúsítás szerint 2008 elején Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának jelenleg szintén előzetes letartóztatásban lévő egykori szabad demokrata elnöke arra kérte Hunvald Györgyöt, hogy a barátnőjével olyan szerződést kössön, melynek révén tényleges munkavégzés nélkül havi rendszeres juttatásban részesülhet a VII. kerületi önkormányzattól - tartalmazza a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény.Hunvald György - 2008. március 01-jétől 2010. november 30-ig hatályos - megbízási szerződést kötött a nővel, havi bruttó 300.000 forint megbízási díjért. Annak...
« Előző
31050 | 31077 | 31104 | 31131 | 31158 | 31185 | 31212 | 31239 | 31266 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Balokány: kitartanak a hotel mellett
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- "Én is cigány vagyok" - hirdette...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...