Kigurultak a sorsológömbből a hatoslottó számai

Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az első szám, az egyes kihúzása után a sorsoló gömbben még benne lévő golyók egy része kigurult.Ilyenkor a sorsolási bizottság elnöke új számkészletet és új sorsológömböt kér - tette hozzá.A szóvivő elmondta: a gömbbe a már kihúzott szám nem kerül bele, így 44 számmal folytatódott a sorsolás.Somorai László azt mondta: nagyon ritkán előforduló esetről van szó, a sorsológömböt pedig többször is kipróbálták Szerencsejáték Zrt. munkatársai, mielőtt élesben használták volna.Közölte: legutóbb 2-3 évvel...

"A kormány pofátlansága nem ismer határokat"

Koszorús László, a Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetője vasárnap az MTI-vel közölte: az MSZP-kormány pofátlansága immár nem ismer határokat, most az adófizetők 100 millió forintjából reklámozni kezdi magát.A képviselő közleménye szerint a kabinet félrekezelte a válságot, a munkanélküliséget évtizedes magasságokba emelte, nyolc százalékos gazdasági visszaesést "produkált", ingatlanadót vezetett be, elvette a családtámogatásokat, a 13. havi nyugdíjat, és mindent ellopott, amihez hozzáfért.Az ellenzéki politikus szerint a kormány sikertelenségeiről, kudarcairól,...

Átadták a Raoul Wallenberg-díjat

A díjat Hiller István oktatási és kulturális miniszter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Települési Önkormányzatok Szövetsége és a Roma Polgárjogi Alapítvány által létrehozott bíráló bizottság ítélte oda.A közelmúltban alapított díjban azok részesülhetnek, akik aktívan közreműködnek a különböző népcsoportok, felekezetek, vallási közösségek együttéléséhez, az egymás iránti előítélet leküzdéséhez.

Ősbemutató az MR...

A programban elhangzik még Stravinsky A tűzmadár szvitje és Sarasate 1878-ban komponált Cigánydalai a fiatal hegedűművész, Sárközi Lajos szólójával. Műsoron lesz Ravel két szerzeménye, a...

Tovább romolhat a tűzoltók...

Tovább romolhat a tűzoltók helyzete A gazdasági válság, a megszorítások a tűzoltókat is érzékenyen érintik - mondta a vezérőrnagy, hozzáfűzve, hogy az állomány...

14 gyilkosság történt...

A megyében 2008-ban 3 esetben történt emberölés, melynek 4 áldozata volt míg 2009-ben 11 eset alkalmával 14 embert öltek meg - mondta Polyák Zsolt.Az őrnagy szerint a novemberben Tompán...

Ökumenikus imahét a...

A szertartáson szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Igét hirdet Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.Az istentisztelet...

Még a voksolás előtt új...

A Választási eljárásról szóló törvény szerint az OVB öt tagját az Országgyűlés választja meg, személyükre - a pártok javaslataira is figyelemmel - az önkormányzati miniszter tesz...

Ma is folytatódik a...

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a tárgyalásokat követően azt mondta: bár közeledtek az álláspontok, sok anyagot kell még áttekinteni, egész éjjel dolgozni fognak és vasárnap 17...

Elhunyt Fekete Gyula író, szociográfus

A tájékoztatás szerint Fekete Gyula szombaton, 88 esztendős korában halt meg. Temetéséről később intézkednek.Fekete Gyula 1922-ben született Mezőkeresztesen, 1942-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatója volt. 1956-ban a Magyar Írószövetség prózai szakosztályának titkára lett; decemberben letartóztatták, 1957-ben szabadult. 1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett. 1966-ban kezdte "Egy korty tenger" című rádiós sorozatát. A nyolcvanas években volt a Magyar Írószövetség alelnöke, 1988-ban a Hitel szerkesztőségének...

"Bokros programja kínál egyedül megoldást"

Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője szombati sajtótájékoztatóján azt jelentette be: az MDF alkotmányos adósságkorlát bevezetését kezdeményezi.Azt javasolják, hogy az alkotmány módosításakor be kell írni egy olyan korlátot, mely 2012-től tudna érvényesülni, és mely arról szólna, hogy az államadósság nem haladhatná meg a mindenkori bruttó hazai termék (GDP) 60 százalékát - mondta.Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében minderre úgy reagált: 1998 és 2002 között az Orbán-kormány 60 százalék közeléből 53 százalékra csökkentette a GDP-arányos államadósságot, a...

Választási győzelemre készül a Jobbik

Választási győzelemre készül a Jobbik Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos kampánynyitó rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a rendelkezésükre álló kevés eszközzel is győzni tudnak, hiszen a "legerősebb fegyver", az igazság az ő oldalukon áll.A Jobbik zászlóján a teljes számonkérés, a radikális változás, valamint a nemzeti önrendelkezést és igazságot a magyaroknak jelszavak olvashatók - mondta a párt elnöke.A Magyarország jövendő miniszterelnökeként bemutatott Vona Gábor kiemelte: itt az ideje, hogy "mindenestül és örökre" elpusztuljon az elmúlt húsz év gazdaság- és...

MSZP: a kormány 90 ezer...

Tukacs István az MTI-nek szombaton azt mondta: a Fidesz másfél éve kiiratkozott a válságkezelésből, hiszen nincs érdemi mondandója arról, hogy mi a teendő válság idején. Az MSZP-s...

Sztrájk: továbbra sincs...

Sztrájk: továbbra sincs megállapodás Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke a délutáni egyeztetés után azt mondta: megkapták az új javaslatot, erről...

Miből fizeti adósságát az...

A napilap információi szerint az SZDSZ háromszázmillió forintos hitelt vett fel, amit 15 év alatt kellene visszafizetnie. A népszerűségi adatok szerint viszont nem biztos, hogy lesz...

Százmilliókért vesz...

A napilap szombati számának cikke szerint a forgószárnyas gépeket induló alkatrész- és szerszámkészlettel kell ellátniuk, és bizonyos mértékig garanciát is kell vállalniuk a járművek...

Roma pénzek nyomában az...

A napilap szombati számában megjelent cikk szerint ezzel függ össze, hogy pénteken házkutatást tartott és iratokat foglalt le a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala, valamint...

Az ország nagy részén...

Várható időjárás az ország területére szombat estig:Északkelet felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, szombaton az ország nagyobb részén napsütésre is számíthatunk,...

Új vírus: megint két haláleset Szegeden

Az SZTE klinikai központjának tájékoztatása szerint a náluk ápolt betegek közül eddig tizenöt ember - öt férfi, nyolc nő és két gyerek - halála hozható összefüggésbe az új típusú influenzával. Péntek délután Szegeden tizenegy olyan beteget - öt férfit, öt nőt és egy gyereket - kezeltek, akinek a szervezetében kimutatták a H1N1 vírust. Közülük hárman szorulnak intenzív ellátásra, kettejüket lélegeztetni kell.Szegeden 2009. szeptember 30-a óta - akkor észlelték az első újinfluenza-fertőzést - összesen 421 embert ápoltak influenzaszerű tünetekkel, közülük 185 bizonyult...

Szaktárca: a kórházak megkapták a többletpénzt

Mint írták, januárban az intézmények a mostanival együtt háromszor részesültek országos egészségbiztosítási pénztári (OEP) finanszírozásban: január elején utalták nekik a 6 milliárd forintos többletforrást, valamint az októberi teljesítményük után járó rendes havi finanszírozást, 39 milliárd forintot.Pénteken megérkezett az intézmények számlájára a november havi járóbeteg-szakellátási, valamint az aktív és krónikus fekvőbeteg-ellátási szolgáltatásaik után járó finanszírozás is, ami 39,5 milliárd forintot tesz ki. Így a kormány a megállapodásban rögzítetteket maradéktalanul...

Széles Gábor beperli az MDF-et

Széles Gábor üzleti érdekeltségére az MDF-es politikus akkor tért ki, amikor a BKV-sztrájk miatt felszólította a Fideszt, hogy "hagyjon fel a kétszínű, 'őszödi' politikájával". A kétszínűség megfogalmazása szerinte abban nyilvánul meg, hogy miközben a Fidesz megnyilvánulásaival lázítja az állami és önkormányzati vállalatok dolgozóit, addig "a párthoz közel álló milliárdos vállalkozó luxusprofitot zsebel be az általa privatizált buszvonalakon, ahol természetesen nincs sztrájk".Karsai Péter közleményében állítását konkretizálva azt is megjegyezte: "a...